A szúfizmus vagy a szúfi út elnevezés egy filozófiáját és világképét illetően heterogén irányzat-csokrot takar. A szúfi út elnevezés sokkal inkább megfelel a szúfi jellegnek, hiszen itt alapvetően nem egy tanítás-rendszerről, hanem életmódról, szemléletről van szó. Legfontosabb közös jellemzőjük, hogy döntő többségükben az iszlám követőinek vallják magukat, illetve erősen misztikus jellegű irányzatokként az iszlám ezoterikus igazságát hirdetik.
A szúfizmus az iszlám misztika hiedelem- és szokásrendszere. Sok muszlim hívő ezen az úton, Isten közvetlen, személyes megtapasztalása által próbál rálelni Isten szeretetére és megismerésére. A szúfizmuson belül többféle misztikus út létezik arra, hogy valaki megismerje az emberi és isteni természetet, átélje az isteni szeretet érzését és elérje az igazi bölcsességet. A szúfik számára a személyes megtapasztalás (dzauk, "belekóstolás") elengedhetetlen a valódi tudás megszerzéséhez.
A szúfik és az irodalom, költészet
A szúfizmus nagyon fontos szerepet játszott az iszlám történelmében és kultúrájában. A szúfi irodalom, különösen a misztikus szerelmi költészet virágzása az arab, perzsa, török és urdu nyelvben egyaránt aranykort jelentett.
Már a 10. században elengedhetetlennek látszott, hogy az ortodoxia gyanújának eloszlatására a szúfizmus tanait kézikönyvekben foglalják össze. Több ilyen mű született arab nyelven Abu Tálib al-Makkí, Szarrádzs és Kalábádzí (10. század vége), illetve Kusajrí és Hudzsvírí (11. század, az utóbbi perzsául írt) tollából. A klasszikus szúfizmus utolsó nagy írója Abú Hámid Muhammad bin Muhammad al-Gazálí (meghalt 1111-ben) volt, aki Ihjá ulúm ad-dín, A vallástudományok újjáélesztése c. híres művében a mérsékelt miszticizmus mellett szállt síkra az egyre népszerűbb teozófiai irányzatok ellenében (ezek gyakorlatilag egyenlőségjelet tettek Isten és a világ közé), amivel sok millió muszlim gondolkodására gyakorolt igen nagy hatást.
Ibn al-Fárid (†1235-ben) írta a leggyönyörűbb arab nyelvű misztikus költeményeket, és Farídad-dín Attár (†1220) perzsa költő ugyancsak kiemelkedő alakja a szúfi irodalomnak.
A legnagyobb hatású perzsa nyelvű misztikus költő, Dzsalál ad-Dín Rúmí (1207-1273) Masznaví című, kb. 26 000 rímpárból álló költeménye, a 16. századi misztikus gondolkodás összefoglalása, mely a perzsa nyelvű misztikusok szemében a második legfontosabb műnek számít a Korán után. Az általa alapított mavlavíja dervisrend Anatóliában, Konya városában működött.
Searchtool right.svg Bővebben: Dzsalál ad-Dín Rúmí
Akter, Turgut A.
Egek örök körei. Modern szufi versek
Erdődi Gábor (fordító)
Fekete Sas Kiadó, 2002
Turgut A.Akter az Egek örök körei című kötete páratlan alkotás, kivételes mű. A költő feltárja az alkotó művész misztikus, titokteljes lelki folyamatait, mely néha már-már elviselhetetlenül gyötrelmes, ám fantasztikus utazása a lélek legbensőbb tartományaiba és még azon is túl, az e tartományok mögött létező világba.
Az emlékezés rózsakertje
Al-Arabí Ad-Darqáwí
Szépirodalom Vallás Iszlám misztika
A lélekvezetés szúfi tudománya
Fordító: Buji Ferenc Medve István
Kevés olyan könyve van az iszlám misztikájának, a szúfizmusnak, amely annyira jól mutatná be, mit jelent a szúfizmus a gyakorlatban, mint Al-Arabí Ad-Darqáwí munkája.
Darqáwí (1743-1823, aki az általa alapított renddel hosszú időre lendületet adott az észak-afrikai muszlim spiritualitásnak, könyve révén egyedülálló bepillantást enged a szúfik belső életébe, feladataiba, küzdelmébe, a mester és tanítvány közötti kapcsolat rejtelmeibe, valamint azokba a spirituális gyakorlatokba, amelyek segítségével a mester hatékonyan képes tanítványát a végső cél felé vezetni.
Rúmí versek:
TE MEG ÉN
( Vas István fordítása )
Némán hevertünk a Palotában te meg én,
Egy lélek a két testbe' csodásan, te meg én.
Élet vize árad, a madárhang, a lugas,
Kertekben, a színes lobogásban, te meg én.
Ég csillaga csillog körülöttünk, s ha a hold
Felsüt, ki ragyog más sugarában? Te meg én.
Nincs én, se te, együtt a gyönyörben szabadon,
Őrület ölében, de vidáman, te meg én.
Hallgatnak a hangos papagájok, szerelem
Száll most a világnak tavaszában, te meg én.
Némán heverünk itt, s ugyanakkor mi vagyunk
Egyszerre Irakban s Khoraszánban, te meg én.
SZERELMESEK, SZERELMESEK
( Vas István fordítása )
Szerelmesek, szerelmesek! Halljátok? Égi dob pereg.
A búcsúzás, az indulás nagy perce már elérkezett.
A tevehajcsár jó korán ébren volt, csak egy szót kíván,
Már készen áll a karaván. Ó, társaim, ébredjetek!
A készület sok hangja szól, csengőre csengő válaszol,
A végtelenbe vándorol s egyenként indul a menet.
Megfordított gyertyák alatt, ahol a kék függöny hasad,
Kilép csodálatos csapat, minden titkok felfénylenek.
Forog, forog az égburok, szívedre ólomsúlyt dobott,
Nehéz álmodtól óvakodj, vesd el a könnyű életet.
Te őr, vigyázz! Itt az idő! Nem alhatik az őriző.
Ó, szív, barátot kereső, indulj, mert vár a kedvesed.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése