A Magyar Kultúra Napja január 22-én

                                   

A Magyar Kultúra Napja nem tartozik a hivatalos, piros betűs ünnepek közé, de már hosszú évek óta egyre eredményesebben hívja fel a figyelmet azokra a tárgyi és szellemi értékekre, melyeket méltán érezhetünk magunkénak.
A dátum apropóját az az esemény szolgálja, hogy Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én fejezte be a Himnusz megírását.

Ennek emlékére 1989-től január 22-én a Magyar Kultúra Napját ünnepeljük.
Ezen a napon különböző rendezvények emlékeztetnek minket évezredes hagyományainkra, gyökereinkre, múltunkra.

Álljon itt e nap alkalmából  néhány szép József Attila vers!

    

MIÓTA ELMENTÉL

                                   

Mióta elmentél, itt hűvösebb

a sajtár, a tej, a balta nyele,

puffanva hull a hasított fa le

s dermed fehéren, ahogy leesett.

A tompa földön öltözik a szél,

kapkod s kezei meg-megállanak,

leejti kebléről az ágakat,

dühödten hull a törékeny levél.

Ó, azt hittem már, lágy völgyben vagyok,

két melled óv meg észak s dél felől,

a hajnal nyílik hajam fürtjiből

s a talpamon az alkonyat ragyog!...

Soványan űlök, nézem, hogy virítsz,

világ, kóró virágja, messziség.

Kék szirmaidban elhamvad az ég.

A nagy szürkület lassan elborít.

1928. szept. 13.

GYÖNGY

                                   

Gyöngy a csillag, ugy ragyog,

gyöngyszilánkokként potyog,

mint a szöllő, fürtösen,

s mint a vizcsepp, hűvösen.

Halovány bár a göröngy,

ő is csámpás barna gyöngy;

a barázdák fölfüzik,

a bús földet diszitik.

Kezed csillag énnekem,

gyenge csillag fejemen.

Vaskos göröngy a kezem,

ott porlad a sziveden.

Göröngy, göröngy, elporlik,

gyenge csillag lehullik,

s egy gyöngy lesz az ég megint,

egybefogva szíveink.

1928. júl. 6.

TEDD A KEZED

                                   

Tedd a kezed

homlokomra,

mintha kezed

kezem volna.

Úgy őrizz, mint

ki gyilkolna,

mintha éltem

élted volna.

Úgy szeress, mint

ha jó volna,

mintha szívem

szíved volna.

1928. máj. - jún.

A SZEMED

                                   

Nagy, mély szemed reámragyog sötéten

S lelkemben halkal fuvoláz a vágy.

Mint ifju pásztor künn a messzi réten

Subáján fekve méláz fényes égen

S kezében búsan sírdogál a nád.

Nagy, mély szemed reámragyog sötéten

S már fenyves szívem zöldje nem örök.

Galambok álma, minek jössz elébem?

Forró csöppekben gurulnak az égen

S arcomba hullnak a csillagkörök.

Nagy, mély szemed reámragyog sötéten

S a vér agyamban zúgva dübörög.

1922. dec. 28.

AMIT SZIVEDBE REJTESZ

                                   

Freud nyolcvanadik

születésnapjára

Amit szivedbe rejtesz,

szemednek tárd ki azt;

amit szemeddel sejtesz,

sziveddel várd ki azt.

A szerelembe - mondják -

belehal, aki él.

De úgy kell a boldogság,

mint egy falat kenyér.

S aki él, mind-mind gyermek

és anyaölbe vágy.

Ölnek, ha nem ölelnek -

a harctér nászi ágy.

Légy, mint a Nyolcvan Éves,

akit pusztítanak

a növekvők s míg vérez,

nemz millió fiat.

Már nincs benned a régen

talpadba tört tövis.

És most szivedből szépen

kihull halálod is.

Amit szemeddel sejtesz,

kezeddel fogd meg azt.

Akit szivedbe rejtesz,

öld, vagy csókold meg azt!

1936. máj.