Pedagógusnap- Június

Füle Lajos

 Pedagógus

Én nem tudom, milyen erő kell

hozzá, de több kell az enyémnél.

Olykor el-eltűnődöm én is,

mit is jelent húsz-harminc szempár

fénylő tükörtermében élni,

hol éle van minden igének,

árnyéka van minden hibának,

hol húsz-harminc sötétkamrában

hívják elő folyton a percek

éles, kemény, hiteles képét.

Könnyű nekünk beszélni ezt-azt,

nagy szavakkal egymást dobálni,

de ő, kinek minden szavával

megannyi kis magnetofon zeng

tele otthont, utcát, jövőt, ő

felelősség nehéz vasával

vértezve jár, s - bár tán nem érzi -

hétköznapok nagy hőse köztünk,

szebb holnapok jobb emberéért

titkon vívott nehéz csatáknak

ismeretlen, hős katonája!

Mikor fogunk szobrot emelni,

s fogunk-e hát neked, magunkban,

"LÉLEK SZOBRÁSZA":

PEDAGÓGUS?!

A gyermekekben élő készségeket, hajlamokat fejleszteni kell, különben elcsökevényesednek. Így van ez a szeretetre való hajlammal is: többé-kevésbé fejleszthető. Senki nem tanul meg jól beszélni, ha nem beszélnek hozzá; ugyanígy az, akiben megvan a szeretetre való hajlam, de annak kifejlődését lehetetlenné teszik számára, tehát nem engedik, hogy szeretetét megnyilvánítsa, és maga is szeretetet kapjon, hideg és távolságtartó emberré válik.

( Riekje Boswijk-Hummel )

Két szép vers...

Ratkó József

Egy ágyon, egy kenyéren

Egy ágyon, egy kenyéren,
szemünkbe hulló fényben,
tétovázó sötétben,
szerelem fenyvesében,
egy földön, egy hazában,
égve egyforma lázban,
hidegben, nyári lángban,
egyforma szó a szánkban,
torkot fájdító perben
tanúként egymás ellen,
homlokod melegében,
homlokom melegében,
zárva eleven kőbe,
lélekben összenőve,
gyönyörű csecsemőnkre,
ráhajlunk az időre.

Simon István

Virágzó cseresznyefák



Mandula-utcán az éjjel

láttam egy nyíló kicsi fát,

épp rásütött a Hold,

fehérlett rajta a virág.

Azt hittem, hogy mandulafa,

pedig cseresznye volt.

Magasba nyúló házfalak között,

fényes ablak alatt

lebegtette a szél.

Megálltam, néztem egy kicsit,

míg elsuhant a gépkocsi

az utca véginél.

Jólesett látni ezt a fát,

millió zsibongó virág

tündöklő seregét.

S egyszerre lassú, halk kopaj

susogó hullámaival jött

kúszott közelébb.

Két holdfénybeburkolt alak

épp a cseresznyefa alatt

állt meg s összebújt;

s a csillagos fehér szirom

ott petyegett a vállukon,

ahogy libegve hullt.

Gyönyörű kép. A költő,

ha a boldogság hű piktora,

álljon meg, fesse le.

Két önfeledt, szép fiatal,

kiket virággal betakart

a tavasz éjjele,

a ringó fát, a fa alatt

testen a karnyi kapcsokat,

míg egymást ölelik.

Virágszóró cseresznyefa:

ő ringatja majd a tavasz

első gyümölcseit.

Holdfényben ballagtam tovább

s a szívemből a számon át

hullt ki pár tiszta szó:

hogy szorosan így álljanak

negyven év múlva is,

ha majd fejökre hull a hó.

Gyermeknap - 2012.május utolsó vasárnapja

" Milyen bohó a gyermek! S micsoda érzékeny a lelke minden változás iránt! Az ő lelkük olyan, mint valami finom kis gép, amely erős munkára nem való, de minden csekélységre megperdülnek a kerekei. Nekik merőben más a világuk, mint a miénk. A mi nagy dolgaink nekik semmiségek, és amik nekünk semmiségek, azok nekik a nagy valamik. A gyermek kacag olyanokon, amiken mi nem is mosolygunk, és sír olyanokon, amiken mi a homlokunkat se ráncoljuk. Egy tintacsepp, egy cserebogár, egy botlás, idegen öltözet: nevet rajta. És sír, ha a tolla elgörbül, ha csúfolják, ha aggódik, ha fázik. Aztán ha sírás közben valami kellemesen hat rá - akkor a könnyein át mosolyog. "

                                                                                                     (Gárdonyi Géza )

                                                                                                  

A gyermek minden pillanatban teljes és totális, és semmiben sem lát ellentmondást. Amikor haragszik, akkor ő maga a harag; amikor szeret, ő maga a szeretet. Úgy lép át egyik pillanatból a másikba, hogy közben nem csinál belőle dilemmát. Semmiből sem csinál problémát. Nem rágódik ellentmondásokon, mert még nem gyártott magának elméleteket. Még nem tudja, hogy milyennek kellene lennie. Egyszerűen csak hagyja, hogy történjenek az események - együtt áramlik az élettel.

                           ( Osho )

Reményik Sándor

A gyermek

I. Mikor sírt 

Sírt keservesen, tehetetlenül,
Ideg-tépőn és szívet-szaggatón.
Szülő-szív nem volt a szívem helyén,
Karomra nem vehettem ringatón.
Nem segíthettem rajta semmikép.
Csak néztem riadt bús poéta-szemmel,
Nagy szánalommal és nagy félelemmel
A gyermeket, a mások gyermekét.
A sírásában infernó jajongott,
Azt hittem, összecsap a föld s az ég.
Kis ajka ahogy görbült lefele,
A végtelenbe kérdőjelet írt,
Azt kérdezte, hogy mért jött ő ide.
Csöpp száján, e parányi résen át
Kitörni, s égignyujtózkodni láttam
A nagy démont: a Diszharmóniát.

Az ősök sorát láttam szertefolyni,
És kis testében újratömörülve
A nyomorúság kardalát dalolni.
A szülők találgatták: mi leli.
Én tudtam, látón s tehetetlenül
Tudtam: egy fáj: az élet fáj neki.
Szegény kis szíve új kis dobverő,
Mellyel a sors a vak marsot veri.
Hová, hová, minek, minek?
A végzet dobját minek veritek,
Szegény kis dobverők, szegény szívek?
Elkábultam, - nem tudtam hol vagyok,
S az Isten velem van, vagy ellenem, -
Hálát adtam, hogy nincsen gyermekem.

2. Mikor bámult 

Két pici csillag,
A miriádból kettő,
Két összeillő:
Az égről lefutottak.
Azelőtt fenn ragyogtak,
Azelőtt tükröződtek
Tavakban, tengerekben,
Csillagravágyó bús emberszemekben.
Most bennük tükröződik a világ.
Körülbámulják ezt a szűk szobát,
E gondból rakott ember-madárfészket,
Néznek kereken, értelmetlenül,
Tapogatódzva, vad-idegenül,
Csak pitymallik bennük a csillag-lélek,
Fénye elkopott a nagy zuhanásban.

3. Mikor mosolygott 

Most átfutott arcán egy sugár.
Egy tűnő, húnyó, bujdosó sugár,
Mely annyi sírás-zivatar között
A homlokunkra mégis visszajár.

Látom üstökös-útja fordulóit:
Mikor anyjára csillan: "Ismerem!"
Mikor mint fényszökőkút, vagy rakéta
Lobban fel az első játékszeren.
Mikor mélázva, csendes ragyogással
Nyomon kíséri az első mesét.
Mikor először símogatja meg
Egy kisleány rokon-tekintetét.
Látom az első saját-gondolatnál
S az első büszke férfi-tett után
E visszatérő üstökös-mosolyt
Derengni éjbehulló homlokán.

De mindhiába anyaöl és játék,
Tündérmese, gondolat, szeretet:
Az ürben járó üstökös-mosoly
Görbéjét kiszámítni nem lehet.
Soká elmarad, ha tetszik neki,
S ha tetszik, gyakrabban is megjelen,
S útja szeszélyes tűz-kanyarodóit
Igazán csak Te tudod, Istenem.
Azt is tudod, hogy nyomorult vagyok,
Mosolyod rajtam ritkán ragyogott,
Értem kivételt kedved nem tehet.
Nem rövidítheted meg a telet,
Nem hosszabbíthatod meg a nyarat.
És mégis kérlek, engedd visszatérni
Gyakran e gyermekhez a sugarat. 

4. Mikor aludt 

Jöttünk, mentünk, beszéltünk hangosan
Gyors lámpafény gyúlt, hirtelen sötét lett,
Az ajtó nyílt, az ajtó becsukódott,
Feldübörgött a nagyváros zaja:
Ő csak aludt.
Az álma mélyebb volt a tengereknél,
S a csúcsok csendjénél fenségesebb.
Hol járt, ki mondja meg?
Micsoda álompartokon barangolt?
Talán otthon, az igazi hazában.
Aludt, mint gyökerében a virág,
Aludt, mint a rügyben a rengeteg,
Aludt, mint a vetés a hó alatt.

Éreztem, ez az Isten békessége,
Mely minden értelemnél magasabb.

„Két dolgot kell adni a gyerekeknek: 

Gyökereket és szárnyakat.“

(Goethe)

Ingmar Bergman emlékére....

A Duna TV műsorra tűzte az alábbi filmjét. Csak! Furcsának találom, hogy úgy kezelik a filmet, mint egy rossz sorozatot.  Tehát nem értem, hogy a műsorszerkesztés miért nem egyszerre vetítette le ezt a remek alkotást. Ugyanis a történet megszakadt. És a második részt majd egy hét múlva láthatja az, aki Bergman rajongó, vagy éppen most ismerkedik a nagy filmrendező egyik munkájával. 

Bergman világa különös. Mindig is szerettem a filmjeit. Aki egy kicsit is igényes, az biztosan megismerkedik a filmjeivel. ( Talán az egyik legnépszerűbb filmje lehet sokaknak:  A jelenetek egy házasságból. )

A Fanny és Alexander (Fanny och Alexander) Ingmar Bergman 1982-ben bemutatott filmdrámája. 

 Most, hogy ismét láttam éppolyan hatással volt rám, mint annak idején, amikor először vetítették Magyarországon a mozikban.

A Fanny és Alexander  önéletrajzi fogantatású családtörténet.  Persze valahogy úgy, hogy mindenki valóságosnak tűnik, de ugyanakkor mesebeli.

A század első évtizedében vagyunk. A történet egy, a többitől semmiben sem különböző svéd kisváros. A nagy család 1907-ben  összegyűlik, hogy együtt ünnepeljék a karácsonyt. A cselekmény középpontjában a két gyermek, Fanny és Alexander áll: az ő szemükkel látjuk kibontakozni a bonyodalmat, amely apjuk halála után kezdődik. A két  gyermek 1907 karácsonya után elveszti édesapját, aki egy jómódú, szabadelvű és szabad életvitelű színészdinasztia tagja volt. Anyjuk, a gyászév letelte után férjhez megy egy lutheránus püspökhöz. A nő érzelmei elfedik mennyire rideg és embertelen a férfi világa. A gyönyörökkel teli életnek vége. Alexander élénk fantáziájában összekeveredik álom és valóság: megmérkőzik a püspökkel, de emlékétől nem szabadulhat. Szövevényes családi történet.

                                                  

A Fanny és Alexander 1984-ben négy Oscar-díjat kapott:

Kitüntették a legjobb díszletért és jelmezért, ez lett a legjobb idegen nyelvű film, valamint Bergman állandó operatőre, Sven Nykvist is átvehette a szobrocskát. A mestert pedig két kategóriában jelölték Oscar - díjra: mint a legjobb rendezőt és legjobb forgatókönyvírót. A film mindezeken túl nyert César és Golden Globes – díjat, a Velencei Filmfesztiválon pedig FIPRESCI – díjjal tüntették ki.

„Ingmar Bergman (Uppsala, 1918. július 14. – Fårö, 2007. július 30.) svéd filmrendező, a modern filmművészet egyik legnagyobb hatású egyénisége volt. Filmes munkái mellett is folyamatosan rendezett vidéki színházakban. „A színház olyan, mint egy megértő feleség – míg a film jelenti a nagy kalandot, a pazarló és nagy igényekkel fellépő szeretőt.” Sok filmjében azonos színészekkel dolgozott. Woody Allen szerint Bergman „Valószínűleg a legnagyobb filmrendező a filmkamera feltalálása óta”.

Szakmai tökéletessége mellett filmjeinek problematikája, morális tépelődő attitűdje teszi művészetét egyedülállóan jelentőssé. Kedvelt témaválasztása a lélektani konfliktusok részletes ábrázolása. Munkája szakaszos fejlődésen ment keresztül negyven éven át. Bergman igen termékeny alkotó, filmjeiben vissza-visszatér bizonyos képi elemekhez, melyeket egyre pontosabban kidolgoz. Gyakorló színház- és operarendezőként is maradandót alkotott. Állandó operatőre a kétszeres Oscar-díjas Sven Nykvist volt. Egyik legközelebbi munkatársa a magyar származású Katinka Faragó volt évtizedeken át.

Élete utolsó két évtizedére Bergman visszavonult a filmezéstől, csak 2003-ban tért vissza egy tv-film erejéig a Sarabande-dal. A nyolcvankilenc éves svéd rendező békében hunyt el otthonában a balti-tengeri Farö szigeten 2007. július 30-án, egy napon Michelangelo Antonioni olasz filmrendezővel. A halál közvetlen okát még nem állapították meg, tudatta a TT hírügynökséggel a rendező lánya, Eva Bergman.” ( Wikipédia )

Cigányok a Katona József Színházban

Katona József Színház

Egy májusi hétköznapi színházi előadás remek színészi alakításokkal, furcsa egymásba nem igazán  kapaszkodó két felvonással. De azt hiszem,  mégis fontos előadás.

Telt ház, a közönség időnként kacag, kuncog, vagy fagyosan, esetleg értetlenül hallgat. De az előadás végére, mintha mindenki értené mit is látott. Vastaps, sokszoros visszahívása a színészeknek. Megérdemelten. Szinte mindegyik színész  kitűnő a ráosztott szerepében.

Tersánszky Józsi Jenő Cigányok c. művét Grecsó Krisztián írta tovább. 

Az első felvonás  egyfajta, a XX. század húszas éveiben játszódó un. korabeli cigány idill számomra. Falusi kocsma, zenész cigányok, kisvárosi jól kereső cigányprímás, féltékenység, különösebben nem kirívó kapcsolat a cigány és nem cigány  falusi vagy kisvárosi emberek között. Mintha mindenki tudná, hogy éppen hol a helye. Konfliktust igazából a szerelmi vonal okoz. Én így láttam. Aztán sokkosan ható  füstbomba, vagy molotovkoktél okozta robbanás zárja le a tiszta fehér  háttér előtt játszott első felvonást. Vegyes érzésekkel vettem a második felvonást, ami egy egészen más korszakba váltott át. A  fehér háttér maradt ugyan, de mindenütt fekete csurgó máz, jelezve  talán a fájdalmat, a kilátástalanságot, a sötét kort, amiben ezek az emberek élnek. A szereplők ugyanazok, csak éppen egy másik világban, a huszonegyedik században vagyunk. A mai magyar társadalomban vagyunk. Egy cigány gyilkosság után. Felkerül itt a palettára a cigány-magyar együttélés bonyodalma, itt már láthatóan megnyílik az olló. Az elmaradottság, a cigányok hagyományaikhoz való ragaszkodása, a szakszerűtlenül dolgozó tűzoltók , bamba rendőrök, a megélhetési roma képviselő, a budai újságírónő, a munkájába belefásult részeges orvos, és  a tisztességesnek maradni látszatát keltő, indulatos nyomozó vezető , aki teljesen kilátástalannak látja az egész nyomozást. A halottsirató cigányok, a cigány  család tagjai  vonulnak fel, a vallatáskor elmondják saját véleményüket, ahogyan ők látják helyzetüket.  És végül  az anya,  a  meggyilkolt cigányprímás felesége , Szirtes Ági záró monológjával mond súlyos szavakat.  

Máté Gábor rendező  egyszerre hat szívre és észre, humorral és tragédiával.

Hazafelé jövet mégis azon gondolkodtam volt-e értelme ennek a két teljesen különböző egymásba kapaszkodni nem tudó félidőnek. Meseszerű világ és tényszerű, zavaros világ. Kemény és kritikus mondatok. Igaz, hogy megoldást nem talál a darab, nem mond a darab, de feltárta a sebeket, a tényeket. Súlyos tények, súlyos problémák. Megoldhatatlannak látszó ellentétek, életformák...

Bella Istvántól két vers...

                                                                                   

Bella István

 (1940-2006)

Maradj velem 

Dobol az eső. Hogy esik
Maradj velem még reggelig
akad talán számodra ágy
szék is rárakni ruhád

Mellém is fekhetsz. Fekhelyem
mert itt vagy puhábbra vetem
csönddel bélelem boldogabb
holdakat gyújtok mint a nap

És hallgatok mert jól esik
hallgatom szívveréseid
mint csitul némul el a harc
amíg hajaddal betakarsz

Már nem is kéne mondani
csak hallani csak hallani
Dobol az eső. Hogy dobog
Benned zuhog. Bennem zuhog

És szólt a szó

És szólt a hegy:

– Ha alvó kő leszek,

hogy felébredjek,

kezedbe veszel-e?

És szólt a Nap:

– Ha már nappal leszek,

hogy megvirradjak, szemed

fölnyitod-e?

S a csillag szólt:

– Ha már csak fény leszek,

szemhéjad alá, látni

elrejtesz-e?

És szólt a tó:

– Ha tűz gyöngye leszek,

egy fűszál sóhajában

meghallasz-e?

És szólt a szó:

– Ha kucorgó fény leszek,

a szájad szélén, hogy megláss,

egyetlenegyszer kimondasz-e?!

Anyák napja - május első vasárnapja

 

Dsida Jenő

 Hálaadás

Köszönöm Istenem
az édesanyámat!
Amíg Ő véd engem,
nem ér semmi bánat.

Körülvesz virrasztó
áldó szeretettel,
Értem éjjel-nappal
dolgozni nem restell.

Áldott teste, lelke
csak érettem fárad,
Köszönöm Istenem
az édesanyámat!

Köszönöm a lelkét,
melyből reggel, este
imádság száll Hozzád,
gyermekéért esdve.

Köszönöm a szívét,
mely csak értem dobban,
itt e földön senki sem
szerethet jobban! -

Köszönöm a szemét,
melyből jóság árad,
Istenem köszönöm
az édesanyámat!

Te tudod, Istenem
- milyen sok az árva,
Aki oltalmadat,
vigaszodat várja.

Leborulva kérlek:
gondod legyen rájuk,
Hiszen szegényeknek
nincsen édesanyjuk!

Vigasztald meg őket
áldó kegyelmeddel,
Nagy-nagy bánatukat
takard el, temesd el!

Áldd meg édesanyám
járását-kelését,
Áldd meg könnyhullatását,
áldd meg szenvedését!

Áldd meg imádságát,
melyben el nem fárad,
Áldd meg két kezeddel
az édesanyámat!

Halld meg jó Istenem,
legbuzgóbb imámat:
Köszönöm, köszönöm
az édesanyámat!