József Attila
Anya
Az őszi eső szürke kontya
arcomba lóg zilálva, bontva.
Harmadik napja sírja, mondja,
mint tébolyult anya motyogja
- mert csecsre vágyom - rám meredve:
Reátaláltam gyermekemre,
aludj el, édes kedvesem, te,
csitt, csitt, kicsikém, tente, tente...
( Giuseppe Dangelico )
„Soha nem értettem
meg, miért életem legszebb emléke a pillanat, mikor – tízéves lehettem – egy
téli délután beléptem anyám sötét, üres hálószobájába, s a küszöbön állva
megpillantottam a bútorok politúrján és a kályha csempéin az ablak előtt, az
utcán és a szemközti házak tetején világító hó kékes visszfényét. E pillanat
varázsát nem tudom elfelejteni. A hó kék fénye a sötét szobában valósággal
megdöbbentett, s ugyanakkor sem azelőtt, sem azóta nem észlelt
boldogságérzettel töltött el. A titoknak, a mesének, az álomszerűnek, az
anderseninek, az elvarázsoltnak ezt a teljes káprázatát addig nem ismertem, s
később sem találtam meg az életben, soha, sehol. Mi történt akkor a szívemben,
idegeimben vagy a világban? Nem tudom megmagyarázni. A csodálatost nem lehet
magyarázni. S az ilyen emlék örökké dereng egy lélekben, ugyanolyan mesés,
kékes fénnyel, mint anyám hálójával szemközt, a háztetőkön a hó.”
Kundera
Szabó Lőrinc
Az anyák
Csak egy voltak
kivétel, az Anyák.
Szentek és ápolónők: a csodát,
a jelenést láttam bennük. A nagy
odaadást, az aggodalmakat,
a virrasztást, a könnyet, s mind, amit
a nő szenved, ha otthon dolgozik,
a gondviselést. Hogy testileg mi a
férj, feleség s a család viszonya,
nem sejtettem-kutattam. Valami,
éreztem előre elrendeli,
ki hol álljon, mi legyen, öröme,
bánata mennyi, milyen gyermeke,
és ezen változtatni nem lehet.
A férfi maga küzdi ki szerepét,
a nők az eleve-elrendelés:
ők a béke, a jóság, puhaság
a földön, a föltétlen szeretet...
Anyám, nyújtsd felém öreg kezedet!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése