2015. március 2., hétfő

A kegyelem...




 A megvilágosodás inkább nem tudás, mint tudás; inkább nem tanulás, mint tanulás. Egy második, egy választott naivitás anélkül, hogy teljesen megfeledkeznénk az időközben megismert ellentmondásokról és összetettségről. Inkább megadás, mint következtetés, inkább bizalom, mint szervezés, de leginkább kegyelem. Semmilyen ismert program, szertartás vagy erkölcsi gyakorlat segítségével nem juttathatjuk el magunkat a megvilágosodáshoz.

( Richard Rohr )


Imájában az ember azt kéri az Istentől, hogy tegyen csodát. Csoda alatt azt érti, hogy lépjen át az Úr a kérlelhetetlen törvényeken, és változtassa át a nehéz valóságot. Könnyítsen a súlyos életterheken, lágyítson a fájdalmon, segítsen gondolatai, reményei és vágyai megvalósulásában. Keresztény szóval az imádság kegyelmet kér törvény helyett. A kegyelem pedig - ebben a kőkemény törvényvilágban - csoda.

( Müller Péter )



Ha nem élnék a kegyelem állapotában, könyörögni fogok Istenhez, részesítsen benne; ha meg abban élnék, könyörögni fogok: tartson is meg benne.

(Mark Twain)






Reményik Sándor


 Kegyelem


Először sírsz,
Azután átkozódsz,
Aztán imádkozol.
Aztán megfeszíted
Körömszakadtáig maradék erőd.
Akarsz, egetostromló akarattal -
S át a lehetetlenség konok falán
Zúzod véresre koponyád.
Aztán elalélsz.
S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz.
Utoljára is tompa kábulattal,
Szótlanul, gondolattalanul
mondod magadnak: mindegy, minden hiába:
A bűn, a betegség, a nyomorúság,
A mindennapi szörnyű szürkeség
Tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés!

S akkor – magától megnyílik az ég.
Mely nem tárult ki átokra, imára,
Erő, akarat, kétségbeesés,
Bűnbánat – hasztalanul ostromolták.
S akkor megnyílik magától az ég,
S egy pici csillag sétál szembe véled.
S olyan közel jön, szépen mosolyogva,
Hogy azt hiszed, a tenyeredbe hull.

Akkor – magától – szűnik a vihar.
Akkor – magától – minden elcsitul.
Akkor – magától – éled a remény,
Álomfáidnak minden aranyágán
Csak úgy magától – friss gyümölcs terem.

Ez a magától: ez a Kegyelem.




Kattints rá!




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése