Úttalan utakon
Úttalan utakon,
bozótokon és szakadékokon,
árkokon és vízmosásokon
törtetünk láthatatlan cél felé.
Úttalan utakon,
imádkozva vagy szitkozódva,
békés szívvel vagy lázadozva,
de menni kell, mert vissza nem lehet:
fekete falat épített a Múlt
a hátunk megett.
Úttalan utakon...
De túl lélek-határon,
túl gondolaton, túl minden álmon
valami messze vár reánk,
egy fénysugár e rút világon:
talán egy “mindent felejtés”.
Talán egy “mindent újrakezdés”
a végső sziklaszálon.
Úttalan utakon,
végső szívdobbanásig,
utolsó sóhajtásig,
s ha nem ma, holnap, vagy sok-sok év után:
de egyszer eljutunk a sziklaszálig!
Egy könyv, ami még 2004-ben jelent meg, de mindig aktuális
írásokat tartalmaz.
Érdemes elolvasni!
„ A Kossuth Rádió Krónika című műsorában reggelenként
elhangzott írások, költők, írók, tudósok, művészek vallomásai bizonyára nem
véletlenül arattak osztatlan sikert. Egy közös vágynak, víziónak adtak
kifejezést. Amiben mindannyian hiszünk: együtt lenni másokkal úgy, hogy
értékeink, hagyományaink, nyelvünk, kultúránk, szerzett emberi tudásunk ne
fogyatékunk legyen, hanem másokat is gazdagító kiteljesedésünk. „
Filippinyi Éva szerkesztésében
Európai utasok
a vasfüggönyön innen és túl
( 2004 )
Kattints rá!
( Filippinyi Éva szerkesztőről )
Reményik Sándor
Ismét a Kapuban
Itt állok hát ismét a Kapuban:
Kapujában kettévált életemnek -
Nyugatra tengerlik a rónaság,
Keletre meredeznek a hegyek.
Egyik kezemet Kelet fogta meg,
Másik kezemet fogja napnyugat,
Annyi fájdalom s annyi szeretet
Kapaszkodik kétoldalról belém:
Nehéz, nehéz meglelni az utat,
Kettészakadt világom közepén.
Nehéz, nehéz, mert sok a szeretet
És sok a vágy és sok a fájdalom,
De hivatás csak egy lehet: Kelet.
Élni csak ott kell és csak ott lehet,
Nekem csak ott
A furcsa, kettős magyar életet.
Várad, Kapu, két élet közt Közép,
Enyhe tavaszod virágfátyolával
Te kösd be most a töprengő szemét.
Ne nézzem Nyugatot, sem Keletet.
Csak a fákon az ütköző rügyet.
Itt nem kíván most tőlem senki semmit,
A szellő felejtetőn símogat.
Ne hívjon most hegyeken villanó fény,
Pusztákról besugárzó alkonyat.
Kettészakadt világom közepén
Hadd gyüjtsek erőt kettős életemre
Itt, a Kapu alatt.
Néhány általam kiragadott gondolat a könyvből:
„ ……
- Visszamegy Budapestre?
- Igen.
Mosolyog. Viva l, Ungheria ! – mondja, és kezembe nyomja
a könyvet. Valamit motyogok. Bolyongok a városban, órákig nyelem a könnyeimet.
Velence ajándéka: két olasz szó,
egy antikvárius szíve és egy XVIII.századi magyar mondat.
Mindhármat hazahozam. „
( Szigethy Gábor- irodalomtörténész )
….” Nem szeretnék újra úgy érezni
most, az EU újsütetű állampolgáraként. Nem szeretném, ha ez a határozott
identitású magyar nemzet másodosztályú, kegyesen beengedett és hálára
kötelezett társasággá nyilváníttatna; úgy szeretném magam otthon érezni
Európában, mint olyan felelős és felnőtt családtag, akinek megvan fészke,
ahonnan a közös ünnepekre elindul és ahova méltósággal visszatér.
Európa vigyázz: az aranyborjút
nem lehet meglovagolni: az aranyborjú könnyen leteper és agyonnyom…”
( Jókai Anna író)
„ Európa mára ellengő fogalom.
Márai is annyiszor elsiratta, szétszaggatta, dicsőítette és elfecsérelte,
gyalázta és megkönnyezte, most Corbusier ronchamp-i kápolnájában újra ott volt-
a pap mélysűrű francia nyelven énekelt, a ministráns asszony enyhén meghajolt –
Európa ugyanis nem vámunió, gazdasági blokk, haderőreform és vetőterület –
hanem istenhit. Az európai isten hite. Ronchamp ( en France ).”
( Gyurkovics Tibor író)
„ A sok mikszáthi irónia, cinikus
megjegyzés mögött azért ott a nemzeti büszkeség, amely mai is érvényességet ad
sorainak: Mikszáth együtt látta Bécsben a közös történelmi sors megannyi közös
emlékét. Ahogyan írta: „ Minden fűszál, minden darab kő, a nemzetek működésének
mindenik lapja mutatja, hogy mi is vagyunk. És ez nekünk nagy elégtétel.” –
(Praznovszky Mihály irodalomtörténész)
„ … A tér ünnepélyes volt és
méltóságos . Európa fővárosa, jutott eszembe. De vajon ez a mostani Brüsszel a
világhatalmakkal szemben mer-e, tud-e menedéket nyújtani a haldokló
Európa-gondolatnak ? „
( Albert Gábor író )
…” Amikor hosszú hallgatás után
felocsúdtunk, azt mondja Ágnes: „ Tudja meg, ilyen szépnek, védelmezőnek még
nem láttam templomot. Pláne egy katolikus dómot! Kint most a barbárság dúl, de
itt a csönd hamisítatlan európai…”
Aztán egy ismert Bach-fúga dallama kezd aláereszkedni az oltár
örökmécsese és a néhány meggyújtott engesztelő gyertya fényétől fölhasogatott
félhomályba. Egy ismeretlen művész gyakorol Isten színe előtt. Sokáig
hallgatjuk döbbent áhítattal.
( Nagy
Gáspár költő )
„ …” Később már hatvanas-hetvenes években – néha megadatott
belesnünk a függöny mögé, s láthattuk a tőlünk elzárt, még mindig vágyva –vágyott
Európát. Szemlátomást jómódban élt. Elhízott testét jótékonyan takarták
gazdasági-politikai ideológiáinak brokát és selyem köntösei, s csuklóján,
karján szemkápráztatóan fénylettek őseitől örökölt és összerabolt kultúrájának
ékszerei.
Most kegyesen visszafogadna bennünket. Persze csak szigorú
feltételek mellett. Hol van már az egykori Europé! Hol van már Európa
elrablása!
Félő: ő fog
megrabolni minket.
( Szemadám György
festőművész, író )
...” Az anyanyelv merítőháló. Sok ezer éves üzeneteket hoz a
felszínre. Időbeli utazás. Őshaza. Az érzelmi és a művészi megismerés eszköze.
A metafizikus tartalmak hordozója. Több mint kommunikáció. Egyszeri és egyedi.
Megismételhetetlen S épp ezért a nyelv beolvaszthatatlan. Globális érték. Az
egységesült Európa minden egyes népének, nemzetének aranyrészvénye. Az
egymással szövetkező népek egyensúlya. …
…A saját nyelv, saját kultúra kiteljesedése, mely, ha nincs:
egyensúlyvesztés. Billenékenység. Amorf
állapot, melynek nincsenek szabad vegyértékei. A nyelvét, kultúráját vesztett
népnek nincs kötése. Alkalmatlan bármely egyesülésre. Bomlásveszély, mit nem
fogadhatnak be maguk közé a népek. Ahol meggyengül az anyanyelv, ott családi
szinten lazulnak meg a kötések…
…” Vagyis, hogy behozhassák második nyelvnek a németet, az
angolt, a spanyolt, franciát – nekünk saját nyelvünkben kell az eddiginél
sokkalta jobban megerősödni, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozásból ne
önfeláldozás, ne egyensúlyvesztés legyen, hanem valódi egyensúly…”
( Mezei András költő,
író, szerkesztő )
…” Elgondolkodom. A történelem mindig egyirányú folyamatok
sorozata térben és időben, majd mindig összekuszálja népek, országok, egyén és
közösség sorsát. Vajon eljön-e olyan idő, amikor mindenki megtalálja neki való
helyét a glóbuszon. Vagy mindez csak utópia marad örökre?
( Marsall László költő )
