Válogattam... Vers és zene...

Nagy Gáspár

Még napozik a hó

                           

Visky Andrásnak és a nyári táborozóknak,

amikor elképzelem Lesiben a téli völgykatlant

Ének az erdei oltárkőnél

Délben dél után

még napozik a hó

de el nem olvad

szikráit szórja

Karácsony van

aztán este lesz

diszkréten holdas

fölöttünk tüntet

millió csillag

aztán meg reggel

és megint dél

délután este

megy mendegél

a Csillag

s áll a Hold mögé

hajnalig les' be

csak rongyos istállók

kalyibák faházak

ajtaján les be

Január elején

valószínűtlenül ép

és márványlik még

a hó - be szép is

a néma télbeszéd

ez a fehéren fehér

ónozott domborulat

Hajnalka

                           

Hajnalka bíbor virága

sötétben ébred világra

bársonyos sötét bíbora

kinyílik mindig hajnalra

szerelmet áhít tölcsére

szerelmet kapnék cserébe

szerelmet ásít tölcsére

harmatot töltsél mélyére

dicsérje harmat záporát

éltem haló- és hímporát

hajnalka éltem hajnala

szívem szívedhez hajlana

szerelmes szívű hajnalka

vérem véredhez omlana

hajnali órán kápolnám

álomba aztán ápolnám

nappali álom halálos

közelebb visz a halálhoz

gyönyört hírdető virágom

tölcséres kelyhed bezárom

szívem dobogná színeid

egy nyáron át októberig

bíborpiros és égszinkék

virágot hozzád én vinnék

képzeletemben nem volt rég

ilyen felhőtlen boldog ég!

Hallgassuk őket! 

Nőkről, szerelemről, érzésekről - versek

Paul Verlaine Álma

Álmodom egy nőről, akit nem ismerek,

Forró és különös, áldott nagy Látomás,

Aki sohasem egy s aki sohase más,

Aki engem megért, aki engem szeret.

Mert ő megért. Neki, óh jaj, csupán neki

Bús, áttetsző szivem többé már nem talány,

Sápadt homlokomnak verejték-patakán

Frissítve omolnak az ő szent könnyei.

Barna, szőke, vörös? Óh, nem tudom én, nem.

A neve? Emlékszem: lágyan zendül, mélyen,

Mint kedveseinké ott lenn, a sírba, lenn.

Nézése hallgatag szobrokénak mása,

Szava messziről jön, komoly, bús, fénytelen:

Mint elnémult drága szavak suhanása.

( Ady Endre )

 Paul Verlaine

Mon rêve familier

Je fais souvent ce rêve étrange et pénétrant

D'une femme inconnue, et que j'aime, et qui m'aime,

Et qui n'est, chaque fois, ni tout à fait la même

Ni tout à fait une autre, et m'aime et me comprend.

Car elle me comprend, et mon coeur, transparent

Pour elle seule, hélas! cesse d'être un problème,

Pour elle seule, et les moiteurs de mon front blême,

Elle seule les sait rafraîchir, en pleurant.

Est-elle brune, blonde ou rousse? – Je l'ignore.

Son nom? Je me souviens qu'il est doux et sonore

Comme ceux des aimés que la Vie exila.

Son regard est pareil au regard des statues,

Et pour sa voix, lointaine, et calme, et grave, elle a

L'inflexion des voix chères qui se sont tues.

( www.magyarulbabelben.net )

Paul Éluard

Szemed íve

Szemed íve szívemet körülzárja,

Tánc és báj karikája,

Idő dicsfénye, biztos éji bölcső,

És ha már nem tudom, mit éltem életemben,

Azért van, mert szemed nem látott mindig engem.

Nap-lombozat és harmat-mohaágy,

Illatos mosoly, szélfuvalma-nád,

Szárnyak, világot fénybe takarók,

Zaj zavarói, szín forrásai.

Mindig csillog almán fészkelő

hajnal-tyúkaljból rebbent illatok,

Ahogy a tisztaságtól függ a nappal,

Úgy az egész világ a te szemedtől,

S minden csöpp vérem a tekintetedbe árad.

( Rónay György fordítása )

Rainer Maria Rilke

Altató

Hogyha elvesztlek, no mondd,

tudsz-e úgy elaludni többet,

hogy ne susogjak majd fölötted,

mint a széles hársfalomb?

Hogy ne lesselek, s szavam

rá ne simuljon, mint a pilla,

kebleidre, a karjaidra

és a szádra álmosan.

Hogy ne zárjalak le majd,

önmagadnak adva téged,

mint egy kertet, ahol temérdek

csillag-ánizs, mézfű hajt.

( Nemes Nagy Ágnes fordítása )

Somlyó Zoltán

Két asszony

A tenyered forró, Meám,

fölforr a könnyem, ha ráejtem.

Forró tenyérrel jössz felém

a hideg szélben, dermedetten.

Nyujtod, adod a tenyered;

elringat két reszkető szárnyad.

Egykor ily puha kenyeret

adott anyám. Szeresd anyámat!

Ti ketten vagytok asszonyok,

remegők, gyávák, gyásszal szépek;

beteg mosollyal zokogók,

ha büszke ínnal félrelépek.

Enyémek vagytok. Rajtatok

minden melegség értem árad.

Ti két szép, szent Szomorúság!

Ti két szép szentkép. Két imádat!

Anyám kenyerét álmodom

s elbujok forró tenyeredbe.

S belopom anyám bús kezét

a te bús, hideg kenyeredbe.

TÉLI CSÖNDBEN....

Tél

Templomi csöndben,

Éjjeli ködben

Aszkéta-ágat zörrent a szél,

Valahol messze,

Csillag szemekre

Szürke ködfátylat borít a Tél.

Túl a tetőkön,

Dárdás fenyőkön:

Zöld diadémon, pára lebeg,

Sűrű vadonban

Halkan, titokban,

Fenyő-óriások könnye pereg...

Néma a szikla,

Kristály patakja,

Jeges páncélban tompán zubog,

Mogorva ormon

Nincs rhododendron,

Csak sötét árnyak: Tantalusok.

Mélyen a völgyben,

Fűzfa berekben,

Néha, titokban zörren a szél,

S fent a magasban

Pára alakban

Halkan suhanó szellem: a Tél.

( Wass Albert )

TÉLI ALKONY

Aranylanak a halvány ablakok...

Küzd a sugár a hamvazó sötéttel,

fönn a tetőn sok vén kémény pöfékel,

a hósík messze selymesen ragyog.

Beszélget a kályhánál a család,

a téli alkony nesztelen leszállott.

Mint áldozásra készülő leányok,

csipkés ruhába állanak a fák.

A hazatérő félve, csöndesen lép,

retteg zavarni az út szűzi csendjét,

az ébredő nesz álmos, elhaló.

S az ónszín égből, a halk éjszakában

táncolva, zengve és zenélve lágyan,

fehér rózsákként hull alá a hó.

( Kosztolányi Dezső )

Téli reggel

Napfény és fagy: csodás jelenség!

S te kedves, ágyban szenderegsz még?

Gyönyörűm, ébredj végre meg.

Pillád álomtól gyönge zárja

nyíljon ki, Észak hajnalára

csillagként nézzen föl szemed.

Emlékszel, tegnap hóvihar volt,

zajgó ködöktől szürke mennybolt,

sötét felhőkben bukdosott

a halavány hold sárga foltja,

te meg csak ültél búslakodva –

de most... figyeld az ablakot!

A kék eget látod mögötte,

s pazar szőnyegként tündökölve

a napba szikrázó havat,

sötét csupán a fák csoportja,

zöld a fenyő dérlepte orma,

s csillog a víz a jég alatt.

Szobánk borostyán-fénysugárban

fürdik velünk. Lobog vidáman

a kályha pattogó tüze.

A heverőn tűnődni oly jó,

de ugye jobb a már toporgó

kancát a szánba fogni be?

Gyerünk a reggel friss havába

suhanjunk együtt, hív a vágta

hajtsuk a szán tüzes lovát!

Űzzük elárvult pusztaságon,

erdőn, mely oly dús volt a nyár

s a régi kedves parton át.

A.  Sz. Puskin

  ( fordította: Fodor András)

David Garrett, így a 2018-as év elején....

Mivel is kezdhetném az új esztendőt?Nem mással, mint zenével!

David Garrett a kiváló hegedűművész!

David Garrett (született David Christian Bongartz , 1980. szeptember 4-én. Német pop és crossover hegedűművész. Garrett Aachenben született Németországban, édesanyja amerikai premier balerina, Dove Garrett. Apja  német jogász, Georg Bongartz.

 A Juilliardon tanult Itzhak Perlman-nál  , 2004-ben diplomázott.

Garrett az 1997, 1998, 1999 és 2002 nyarán részt vett a Keshet Eilon mesterkurzusokban Izraelben .

Garrett 11 éves korában megkapta az első Stradivarius hegedűjét Richard von Weizsäcker német elnök jóvoltából. 13 éves korában, mint valaha a legfiatalabb szólista, Garrett kizárólagos szerződést írt alá a Deutsche Grammophonnal. 1997 áprilisában, 16 éves korában a Müncheni Filharmonikus Zenekarral Zubin Mehta irányításával indult Delhiben és Mumbaiban az India függetlenségének 50. évfordulója alkalmából...

A többit olvasd el!

Kattints rá!

https://starity.hu/

http://davidgarrettfan.blogspot.hu/