2010. május 20., csütörtök

Olvastam ....








Kezembe került egy 1982-ben megjelent könyv Julien Greentől.

A Hideg pokol három nő drámája. Apró, szánalmas gesztusokból, elharapott dialógusokból, fölcsattanó indulatokból építkezik az író. Végzetes, lehangoló, izzó és súlyos atmoszférát teremt. A szeretetlenség, az izzó gyűlölet, a fösvénység története. Mesteri rajzolat egy korról.

Hátborzongatóan „hideg pokol”-ban járunk a XX. század fordulóján , egy isten háta mögötti udvarházban. A századvégi amerikai puritanizmus sivár lehangoló képei elevenednek meg előttünk.






Ki is volt Julien Green?






Julien Green 1900. szeptember 6-án született Párizsban (amerikai szülőktől), és ott is halt meg 1998. augusztus 13-án. Élete átívelte a XX. századot, amelynek egyik jelentős tanúja.

Azokhoz a konvertitákhoz tartozott, akiktől a század elején Párizsban tartózkodó Ady Endre is megemlékezik. Szép emléket állított ezeknek az íróknak művészeknek, filozófusoknak Raïssa Maritain Nagy barátságok című visszaemlékezéseiben. Claudel, Péguy, E. Psichari, Léon Bloy, Jacques Rivière, Mauriac, Marcel, Julien Greenstb. a megtért Maritain-házaspár baráti köréhez tartozott.

Az Osservatore Romano augusztus 27-i száma is megemlékezik a konvertita francia író halálának tizedik évfordulójáról, vázolja 1916-os és 1939-es megtérését, az anglikánból a katolikus hitre térését.

1978-ban három önéletrajza után még egyszer elmondja kamaszkori megtérése történetét. Kiemeli azt a mozzanatot, amikor kezébe került Gibbons bíboros "Atyáink hite" című könyve. Szinte habzsolta a szövegeket, amelyek megvilágították a hagyományos katolikus hit igazságait, a nagy dogmákat. Amikor kicsit később közölte apjával, hogy katolikus akar lenni, apja mosolyogva ezt válaszolta: "Én is katolikus vagyok három hónap óta."

Green a harmincas években eltávolodik a katolikus hittől-erkölcstől; ebben része volt André Gide-nek, aki igyekezett hitében és erkölcseiben megingatni.

Green önéletrajzaiban és naplóiban gyakran visszatért hitbeli vívódásaira és a testiség kísértése elleni küzdelmeire.

Amikor 1972-ben a Francia Akadémián elfoglalta Mauriac székét, ezeket mondotta beszédében (a saját küzdelmes hitét Mauriac-kéhoz hasonlítva): A 30-as évek felé „lehetetlennek tűnt neki az Evangélium megvalósítása követelményeivel és lemondásra hívó sürgetésével. Mauriac és én ebben is találkoztunk, anélkül hogy bevallottuk volna. Mindketten sejtettük, hogy jönni fog a nap, amikor végül is el kell fogadnunk ezt az Evangéliumot, amely egyszer vigasztaló, máskor meg szigorú, és ez a választás elkerülhetetlennek látszott. Mauriac hozzátette volna: és lehetetlennek, hiszen nem akart választani. . ." Majd Green elmondja, hogy Mauriac végül is elfogadta az Evangéliumot, bár a világ továbbra is fogva tartotta bensőjét sokfajta vonzásával. Az apostolok hite és hűsége is törékeny volt. „Így van ez nálunk is: egész lényünk gyökeres pálfordulása néha csak életünk végén következik be, a kihunyó nap utolsó sugarainál."

Green második megtérése 1939-ben jórészt – persze a kegyelmen kívül – a Maritain-házaspár otthonában rendszeresen összegyűlt konvertita írók, művészek, filozófusok befolyásának köszönhető.

Szakemberek megállapítják, hogy Green írásainak javát nem is regényeiben, hanem "szemérmes-szenvedélyes” naplójegyzeteiben kell keresnünk. A 64 évig vezetett naplók 14 kötetet tesznek ki. Ezek valóságos lelki olvasmányok. Naplóiban a világ nem a földi pokol örvényére nyílik, mint regényeiben, hanem fölfelé, a Láthatatlan felé: a kegyelem vonzáskörébe kerülünk. Regényeinek hősei a pénz, a testiség vagy más megszállottság rabjai, a naplókban viszont saját vívódó hitét és nemegyszer misztikus tapasztalatait tárja fel. André Blanchet jezsuita találó kritikája szerint: "A Napló azt mutatja meg, mi szeretne lenni Julien Green; a regények pedig azt, hogy micsoda valójában." Naplói a jelenkori irodalom legjelentősebb spirituális dokumentumai.

Az öregedő író aggodalommal figyelte a II. vatikáni zsinat utáni kontesztálásokat. Eléggé pesszimistán látta az egyház helyzetét. Azt kérdezte, hogy vajon a katolikusok protestánsok lesznek-e? De nem csatlakozott a Lefebvre érsek zsinatellenes, integrista irányához. Újra megvallotta (1978-ban) római katolikus hitét:

„Életem során küzdenem kellett, hogy megőrizzem a hitet, amely ellen napjainkban olyan élesen kontesztálnak. Most, hogy alkonyodik, összefoglalom, hogy mit hiszek, minden katolikus számára ismert fogalmakkal. Velük együtt osztom az Egyházba vetett hitet, amelyet Krisztus alapított; hiszem Péter utódának csalatkozhatatlanságát, a szentek egyességét; megvallom a szentségeket, különösen is a keresztséget, amely kiragad bennünket a Sátán uralmából, és a bűnbánat szentségét, amely nélkül nem érhet el bennünket a kegyelem."

„Hiszek a Szentháromságban, a Megtestesülésben, Krisztus Istenségében és dicsőséges feltámadásában; hiszem az örök életet, amelyet megígért mindazoknak, akik tanúságot tesznek mellette. Hiszem, hogy Krisztus valóságosan jelen van az Eucharisztiában, hiszek a szentmiseáldozat állandó valóságában. Hiszem Mária Szeplőtelen Fogantatását, amely a misztériumok középpontjában áll, hiszem Mennybevételét, hiszem, hogy Mária vigyázó gyengédséggel őrködik mindannyiunk felett.

Hiszek a Szeretetben, és hiszem, hogy ami szeretet kell az embernek, azt megadta nekünk maga a Szeretet: a Szentlélek."


( Julien Green megtérései - P. Szabó Ferenc megemlékezése a 10 éve elhunyt konvertita íróról )


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése