BOLDOG ÚJ ÉVET!

 

Jankovics Marcell: Jelkép-kalendárium

(részlet)

Újév

A január 1-i évkezdés szokását a rómaiaktól örököltük. A hagyomány (és Ovidius) szerint a Numa királynak, Romulus utódjának tulajdonított naptárreform óta lett a téli napfordulót követő Januarius az év első hónapja. A valóságban ez nem történhetett egyik napról a másikra. A consulok „évet nyitó” hivatalba lépésének ideje például egészen i.e. 153-ig március Idusának tájára esett, csak azt követően helyezték át január 1-jére. Mindazonáltal a római szokások tanúsága szerint bizonyos évkezdő jellege január 1-jének is régóta megvolt. A polgári évet a Saturnalia ünnep (dec. 17–23.) zárta le, s ennek „tizenkettedére” január 1-re, Janus isten orgiasztikus ünnepére esett a római „karácsony”, amennyiben ekkor ajándékozták meg az emberek kölcsönösen egymást, s szerencsét hozó örökzöld olaj- vagy babérággal díszítették fel otthonaikat. A kettősséget végül is Julius Caesar naptárreformja szüntette meg (i.e. 46), ezután került a római újév véglegesen január 1-jére. ( Jeles napok )

 

  

Tóth Árpád

Január

Rossz időket élünk, hogy fessem ki jónak?

Ki hisz ma Százéves Jövendőmondónak?

Mikor maga sem hisz, öreg csont, magának,

Húzván gond gyümölcse vén ágát nyakának?

Mégis, hivatalból, ő lévén az ember,

Kinél a naptáros jobb időket rendel,

Varázsló-süvegét most is félrecsapva,

Üti a jövendő kongó űrét csapra:

Csorduljon sok jóval a sok jövő hónap,

Rossz nap elmaradjon, több legyen a jó nap,

A rossz úgy se jöjjön, ha ki tán hivatja, -

Ez legyen az új év legszebbik divatja!

 

Arany János

Alkalmi vers

                                   

Az uj évet (ócska tárgy!)

Kell megénekelnem,

Hálálkodva, ahogy illik,

Poharat emelnem.

Mit van mit kivánni még

Ily áldott időben? -

Adjon Isten, ami nincs,

Ez uj esztendőben.

Olcsó legyen a kenyér,

A gabona áros;

Jól fizesse a tinót

S nyerjen a mészáros,

Mérje pedig szöszön-boron,

Font kijárja bőven.

Adjon Isten, ami nincs,

Ez uj esztendőben.

Senkinek a nyakára

Ne vigyenek kontót;

Valaki csak ráteszen,

Nyerje meg a lottót;

Annyi pénzünk legyen, hogy!

Még pedig pengőben.

Adjon Isten, ami nincs,

Ez uj esztendőben.

Szegény ember malacának

Egy híja se essék;

Messze járjon dög, halál,

Burgonya-betegség;

Orvos, bakó a díját

Kapja heverőben.

Adjon Isten, ami nincs,

Ez uj esztendőben.

Tücski-hajcski baromnak

Sokasuljon lába;

Boci járjon mezőre,

Gyermek iskolába;

Gyarapodjék a magyar

Számra, mint erőben.

Adjon Isten, ami nincs,

Ez uj esztendőben.

Kívül, belül maradjon

Békében az ország;

A vásárra menőket

Sehol ki ne fosszák.

Béke legyen a háznál

És a szívredőben.

Adjon Isten, ami nincs,

Ez uj esztendőben.

A biró is, mint eddig,

Tisztét jól betöltse:

Víz kedviért a babát

Soha ki ne öntse;

Emberiség, igazság

Egyik serpenyőben.

Adjon Isten, ami nincs,

Ez uj esztendőben.

Zenebona, babona,

Huzavona vesszen!

Visszavonás, levonás

Minket ne epesszen.

Legyen egység, türelem,

Hit a jövendőben.

Adjon Isten, ami nincs,

Ez uj esztendőben.

Nagy uraink (ha élnek)

Nőjenek nagyobbra;

Áldozzanak, legyen is mit,

Mégse üssék dobra;

Nemzetiségünk mellett

Buzogjanak hően.

Adjon Isten, ami nincs,

Ez uj esztendőben.

Író pedig írónak

Szemét ki ne ássa, -

Ne is legyen az idén

Napfogyatkozása

Jó erkölcs-, eszme-, hírnév-,

S előfizetőben.

Adjon Isten, ami nincs,

Ez uj esztendőben.

Mire üssek még pohárt?

Asszonyi hűségre?

Barátság-, polgár-erény-,

Vagy mi más egyébre?

Hiszen ezek közöttünk

Vannak kelendőben.

Tudj' Isten, mi minden nincs

Ez uj esztendőben!

(1853)

Karácsony közeledvén...

Juhász Gyula

 Betlehemes ének

Ó, emberek, gondoljatok ma rá,

Ki Betlehemben született ez este

A jászol almán, kis hajléktalan,

Szelíd barmok közt, kedves bambino,

Ó, emberek, gondoljatok ma rá:

Hogy anyja az Úr szolgáló leánya

És apja ács volt, dolgozó szegény

S az istállóban várt födél reájuk.

Ó, emberek, gondoljatok ma rá,

A betlehemi kisded jászolára,

Amely fölött nagyobb fény tündökölt,

Mint minden várak s kastélyok fölött.

Ó, emberek, gondoljatok ma rá,

Ki rómaihoz, barbárhoz, zsidóhoz,

A kerek föld mindegyik gyermekéhez

Egy üzenettel jött: Szeressetek!

Ó, emberek, gondoljatok ma rá!

SELMA LEGERLÖF

 A SZENT ÉJSZAKA

Karácsony napja volt, valamennyien a templomba mentek, csak nagyanyó és én maradtunk odahaza. Azt hiszem, az egész házban egyedül voltunk. Mi azért nem mehettünk a többiekkel, mert egyikünk nagyon fiatal volt, a másikunk pedig már nagyon öreg. És mi mind a ketten olyan szomorúak voltunk, hogy nem mehettünk el a hajnali misére és nem gyönyörködhettünk a sok-sok égő gyertyában.

Amint így egyedül üldögéltünk, elkezdett nagyanya mesélni.

- Volt egyszer egy ember - mondta, - aki kiment a sötét éjszakába, hogy tüzet kölcsönözzön. Házról-házra járt és mindenhová bekopogtatott. - Jó emberek segítsetek rajtam! - mondta. - A feleségemnek gyermeke született és tüzet akarok gyújtani, hogy felmelegítsem őt meg a kisdedet.

De késő éjszaka volt és mindenki mélyen aludt. Senki sem válaszolt.

Az ember tehát csak ment, mendegélt. Végre észrevette, hogy nagy messze valami tűz világol. Abban az irányba vándorolt tovább és meglátta, hogy a tűz kint a szabadban lobog. Fehér juhnyáj pihent és aludt a tűz körül és egy öreg pásztor üldögélt ottan és őrizte a nyájat.

Mikor az ember, aki tüzet keresett, odaért a juhokhoz, meglátta, hogy három hatalmas komondor fekszik a pásztor lábánál. Mind a három fölébredt, mikor arrafelé tartott, kinyitották széles szájukat ,mintha ugatni akarnának, de egy hang sem hallatszott. Az ember látta, hogy a szőrük felborzolódott a hátukon, látta, hogy éles foguk fehéren villogott a tűzfényben és hogy nekirohannak. Érezte, hogy az egyik a tuba fele harap, a másik meg a keze felé; a harmadik pedig a torka felé. De mintha a foguk, amikkel harapni szerettek volna, nem engedelmeskedett volna és így az embert semmi baj nem érte.

Most az ember tovább akart menni, hogy megkapja amire szüksége van. De a juhok olyan sűrűn feküdtek egymás hegyén-hátán, hogy nem tudott előre jutni. Ekkor egyszerűen fellépett az állatok hátára és úgy ment a tűz felé. És egy állat sem ébredt fel, de még csak meg sem mozdult.

Idáig jutott a nagyanya a mesélésben, anélkül, hogy megzavartam volna, most azonban igazán félbe kellett szakítanom. - Miért nem mozdultak meg a juhok, nagyanyám? - kérdeztem. - Azt majd meghallod nemsokára, - mondta nagyanya és tovább folytatta a történetet.

- Mikor a férfi már közel ért a tűzhöz, a pásztor feltekintett. Öreg, haragos ember volt, barátságtalan és kemény mindenkivel szemben. Mikor meglátta, hogy az idegen feléje közeledik, felkapta hosszú hegyes botját, mely mindig a kezében volt, mikor a nyájat őrizte és az idegen felé hajította.

A bot sivítva röpült a vándor felé, de mielőtt eltalálta volna, elkanyarodott tőle és búgva sivított el mellette, ki a mezőre.

Mikor nagyanya idáig jutott, ismét félbeszakítottam. - Nagyanyám, miért nem akarta a bot eltalálni azt az embert? - Nagyanya azonban nem is törődött a kérdésemmel, hanem tovább folytatta az elbeszélését.

- Most odalépett az ember a pásztorhoz és így szólt hozzá: Jó ember, segíts rajtam és adj kölcsön egy kis parazsat! A feleségemnek gyermeke született és tüzet kell raknom, hogy felmelegítsem őt meg a kisdedet.

A pásztor a legszívesebben nemet mondott volna, de azután a kutyákra gondolt, melyek nem harapták meg az idegent, meg a juhokra, melyek nem ugrottak föl és végül a botjára, mely nem akarta eltalálni, bizony megfélemedett és nem merte megtagadni tőle, amit kért.

- Végy csak, amennyi kell! - mondta az idegennek.

A tűz már éppen kialvóban volt. Nem volt ott már sem darabfa, sem gally, csak nagy halom zsarátnok, az idegennek pedig nem volt sem tűzlapátja, sem serpenyője, amiben a parazsat elvihette volna.

A pásztor jól látta ezt és azért újból biztatta: - Végy csak amennyi tetszik! - és már előre örült annak, hogy az idegen úgy sem fog tudni tüzet vinni magával.

Az ember azonban lehajolt és puszta kezével néhány parazsat kapart elő a hamuból és azt a köpenyébe takargatta. Es a parázs sem a kezét nem égette meg, mikor hozzányalt, sem a köpenyét, amiben úgy vitte, mintha csak dió vagy alma lett volna.

Erre már harmadszor szakítottam félbe a mesét.

- Nagyanyó, miért nem akarta a parázs megégetni annak az embernek a kezét?

- Mindjárt meghallod, - mondta nagyanya és tovább folytatta a történetet.

- Mi élűn a pásztor, aki gonosz és haragos ember volt, mindezt látta, akkor nagyon elcsodálkozott: - Micsoda éjszaka lehet ez, hogy a kutyák nem harapnak, a juhok nem félnek, a botom nem talál és tűz nem éget? Visszahívta az idegent és ezt kérdezte tőle: - Minő éjszaka ez? És hogy van az, hogy mindenek olyan kegyesek hozzád?

Erre az idegen így felelt: - Én nem mondhatom meg Néked, ha magad nem látod! - És azzal tovább sietett, hogy minél előbb tüzet rakhasson és felmelegítse a feleségét és a kisdedet.

A pásztor azonban úgy gondolta, hogy nem téveszti el a szem elől ezt az embert, míg meg nem tudja, hogy mit is jelentsenek mindezek. Fölszedelőzködött tehát és utána ment, míg el nem jutott oda, ahol az lakott.

Ekkor látta a pásztor, hogy az idegennek még csak kunyhója sincsen, hanem csak egy szikla-barlangban feküdt a felesége és a gyermeke és ott semmi más nem volt a hideg sivár kőfalaknál.

A pásztor úgy gondolta, hogy a szegény ártatlan csecsemő halálra fázik a barlangban és bár kemény-szívű ember volt, mégis ellágyult és segíteni akart a gyermeken. Leoldozta hát válláról a háti-zsákját és elővett belőle egy puha, fehér báránybőrt, odaadta az idegennek és azt mondta, hogy takarja be vele az alvó kisdedet.

De alig hogy megmutatta, hogy ő is tud jószívű lenni, a szemei egyszerre fölnyíltak és olyant látott, amit eddig nem láthatott és olyant hallott, amit eddig nem hallhatott.

Látta, hogy ezüstszárnyú kis angyalkák állanak sűrűn körülötte és mindegyikének hárfa van a kezében és mindegyik hangosan éne-kelte, hogy ma született nékünk a Megváltó, aki a világot feloldja bűneiből.

Most aztán megértette, hogy miért volt ma éjszaka minden olyan vidám és hogy miért nem akart rosszat tenni senki sem. De nemcsak a pásztor körül voltak angyalok, hanem angyalokat látott, ahová csak tekintett. Ott ültek bent a barlangban, ott ültek kint a hegyen és ott lebegtek fent az égben. Csapatostól jöttek és mentek, de mindannyiszor megálltak és megnézték egy pillanatra a kisdedet.

Oly nagy öröm, vigasság, ének és zene volt a sötét éjszakában, aminőt ő eddig soha sem látott. Úgy megörült, hogy felnyíltak szemei, térdre borult és úgy adott hálát az Istennek.

Midőn idáig jutott el nagyanya, felsóhajtott és így szólt: - És amit ez a pásztor látott, azt mi is megláthatjuk, mert az angyalok minden karácsony éjjel fent lebegnek az égben, csak észre kell vennünk őket.

Majd kezét a fejemre téve, így szólt nagyanyám: - Emlékezz erre vissza, mert ez igaz, mint ahogy én látlak téged és te látsz engem. És nem a gyertyáktól, nem a lámpáktól függ, nem a holdvilágtól, avagy a napfénytől függ, hanem az a legfontosabb, hogy olyan szemünk legyen, amely meglátja az Úr dicsőségét.

Téli napforduló közeleg...

 Téli napforduló közeleg

Kerék Imre

 

TÉLI NAPFORDULÓ

 
 

A hótakarta hegygerincen
állig merev páncélba öltözötten,
néma fenyők állanak posztjukon,
oszthatatlan, dermesztő ragyogás
roppant erőterében.

 

A zenitre gördülő napkorong
rézsútosan bocsátja fényét
a völgytorokra, jeges-éles
sugara szilánkokra bontva arcod,
csontig hatol.

 

S mint reflektor - pásztázta, megmeredt,
tétova őz tekintete, ahogy
félrebiccent fejjel feléd néz:
foszforeszkálva izzik
a kristályként növekvő,
időtlenné-táguló pillanat,
míg hallgatod a szél végetnemérő
zsoltárait, kőből kibuggyanó
forrás töretlen; tiszta énekét.

 És egy könyv, valamint az ebből készült film.

   

Rosamunde Pilcher : Téli napforduló

Elfrida Phipps, a szép és akaratos színésznő nagypolgári családja szemében mindig is vadóc maradt, aki a nagy szerelmet is későn találta meg. Ám egy tragédia után vidékre menekül az emlékektől terhes Londonból. Lelki nyugalmát egy kis faluban találja meg, ahol összebarátkozik Oscar Blundell-el, akiknek otthona a társasági élet központja... 

 Megható, több szálon futó karácsonyi történetet olvashatunk emberi értékekről. A történet akkor játszódik, amikor a legrövidebbek a nappalok és dermesztő hidegek az éjszakák. Akik szeretik a könnyed, romantikus könyveket, azoknak ajánlom! 

 Film is készült a könyvből 2003-ban.

 Téli napforduló (Winter Solstice) színes, magyarul beszélő, angol-német romantikus dráma.

  rendező: Martyn Friend író: Rosamunde Pilcher forgatókönyvíró: William Corlett operatőr: Simon Kossoff vágó: Josh Cunliffe szereplő(k): Sinéad Cusack (Elfrida Phibbs) Geraldine Chaplin (Gloria Blundell) Jan Niklas (Oscar Blundell) Emma Streets (Francesca Blundell) Peter Ustinov (Hughie) Jean Simmons (Lucinda Rhives)