1957. március
27-én volt a Párizsban működő Nemzetek Színházának évadnyitója. 1961-ben a
Nemzetközi Színházi Intézet bécsi közgyűlése által elfogadott határozat alapján
e napon van a SZÍNHÁZI VILÁGNAP. A Nemzetközi Színházi Intézet 1975. évi
kongresszusa úgy határozott, hogy 1978-tól a világ valamennyi országában
üzenettel köszöntsék e napot. A színházi világnap célja, hogy felhívja a
figyelmet a színházművészet – és tágabb értelemben a kultúra – fontosságára,
tisztelegjen a színészek, a színházi dolgozók előtt, kérje a közönség
szeretetét és támogatását.
Ezen a napon köszöntik a színészeket.
"Rengeteg filozófia, művészeti forma és
színházi megközelítés létezik a színdarabok előállítása tekintetében.
Némelyikük politikai vagy szellemi irányzathoz kötődik, mások egyszerűen
„művészi” alapokon állnak. Egyesek a történetre fókuszálnak, mások a színpadi
eseményre, megint mások a színházra, mint társadalmi változások színterére.
Arisztotelész szerint hat elem szükséges a színházhoz: cselekmény, szereplő,
ötlet, nyelv, dal és látvány. A 17. századi spanyol szerző Lope de Vega szerint
a színházhoz nem kell más, mint "három deszka, két színész és egy közös
szenvedély". A színházi filozófia alakulásához az évszázadok során olyan
nevezetességek adták szellemi hozzájárulásukat, mint Sztaniszlavszkij, Antonin
Artaud, Bertolt Brecht, Orson Welles, Peter Brook, Jerzy Grotowski." ( Wikipédia )
"Az első színtársulat 1790-ben Budán alakult
meg Kelemen László vezetésével. Főleg Pesten lakó diákok látogatták a
színházat, de a Martinovics-féle mozgalom leleplezése után a társulat 1796-ban
feloszlott. A második magyar színésztársaság, neves színészekkel, 1807-15-ig
játszott a fővárosban. Hetenként kétszer játszottak kevés számú közönségnek, de
minden alkalommal új darabot kellett előadniuk. A bemutatott darabot részben
német színházaktól kölcsönözték. A műveket a színészek, a pesti egyetemi
ifjúság (jogászhallgatók) maguk fordították át.
1815-től a magyar színészetnek vidéki
városok (Kassa, Miskolc, Kolozsvár, Székesfehérvár) adtak otthont. 1837-ben
megnyílt - előbb Pesti Magyar Színház néven, ami 1840-től - a Nemzeti Színház
Budapesten, így a magyar színészet a fővárosban végleges otthonra talált." ( Wikipédia )
Gondolatok a színházról
/részletek/
A
gesztusoknak és a formáknak önálló értelmük van, ahol az élet felülemelkedik a
naturalista esetlegességen és dadogáson.
A mi
belső alteregónk éli a maga életét. Elsősorban ő az, aki éjszakai álmainkat
álmodja. A színjáték az ébrenlét állapotában álmodott élet.
A
színház annyi idős, mint maga az ember. Úgy tartozik hozzá, mint alteregója.
Elválaszthatatlanok egymástól. Ha a
„szöveges” színház szempontjából vizsgáljuk a színjátszást, akkor az nem
egyidős az emberrel. Az önkívületi állapotból, megszállottságból összetett
emberi magatartásnak semmi köze nem volt az irodalomhoz. Csak az emberhez volt
köze.
A színjátszás egy bizonyos csendből támad. A folyton tovaáradó jelen rezegteti a
csendet. A jelen halad, az élet múlik, a csend rezeg. A csend, és ez a jelen
nem más, mint az észleléseknek a végtelensége. Tudatára ébredni a jelennek
annyi, mint tudatára ébredni az elmúlásnak. Az életben csak a jelen a létező,
és épp a jelen az, ami megfoghatatlan.
A színház tehát kezdettől fogva az
egyidejűség művészete. Ugyanabban a pillanatban, a jelenben hat, valamennyi
érzékünkre. Az érzékelés művészete ez. A jelen művészete, tehát a valóságé, de
egyben a valóság valamennyi rétegéé is, a pokoltól egészen a mennyekig. A
színház tehát a valóság, a mulandóság művészete.
A színház lényegében a belső világ és a
külvilág, az egyén és a közösség összecsapása.
Amikor a „vallásos” szellem kimerül, megjelenik
és virágzik az önmagáért való művészet. A lélektani, családi drámákba sáncolja
el magát a színház, de nincs szó bennük többről, mint házi ügyekről. A vallás
már nem alkotórésze többé az életnek. A profán elem kiharcolta függetlenségét
és a megszentelt dolgok elvont csökevénnyé válnak.
A színpadi játéknak, akár a zenének, az a
létcélja, hogy megrezegtesse a Csend húrjait.
A taps az a szer, amellyel a közönség a túl
erős érzelem ellen védekezik. A taps a védekezés reflexe. (1. Mintegy
varázsütésre eltünteti azt az erőt, amely ellen küzd/ 2. Mesterségesen
átalakítja azt az erőt, tetszés szerint csökkentve hatalmát).
A japán színészek szerint, létezik a
színésznek egy valamiféle harmadik szeme, amellyel mindenképp figyelnünk kell a
nézőteret. A nézőtér pulzusát már a függöny felmentének pillanatától
kitapogatjuk.
John Malkovich( amerikai színész )így vallott a színházról:
"A színház szemlélődővé tesz és
elgondolkoztat arról, hogy egy helyzet miként tükröződik az ember saját
életében."
"Ha színész vagy rendező vagy, kiúszol
a kis szörfdeszkáddal a lemenő vagy épp a felkelő Nap felé, hátat fordítasz, és
várod a hullámot. A hullám pedig a mű és a közönség ütközése. Ez kelti a hullámot.
Mi pedig csak meglovagoljuk azt, nem teremtjük. Készen kell állnunk, hogy
elkapjuk, bárhová is vigyen. Ha jó a mű, lesz hullám, de nem mindig"
Kattints rá!
Emlékezés Tolnay Klárira
Kattints rá!
Emlékezés Dajka Margitra
Kattints rá és keress egy kedvedre való előadást!
a Katona József Színházban
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése