Március elején... A tavasz közeledtén...

Nagy László

Üstökös tündököl

Márciusi fények,

havazó zegernye,

éles böjti szelek,

mit zúgtok fejembe!

megőrült a világ,

tajtékos a szája

s valahol vér csörög

fűre, ibolyára.

Pirosra dagadnak

zöld vesszőn a bimbók,

korhadt fán véresre

megérnek a ringlók.

Üstökös tündököl,

hallik suhogása,

vérhörpölő fejét

hajtja vértócsákra.

Hajnal Anna

Tavasz

Szelíden gyönyörű nap ontsd ereimbe tüzed,

semmihez sem fogható gyöngéd bimbó tavaszom

fakasszad végre virágba,

túl soká tartott a tél s lábadozó még s gyenge szívem.

Serkentsd pattanó rügy éltem félénk rügyeit,

biztasd : már nem jöhet fagy, nem csal meg többé az ég.

Hinni most oly gyönyörű,

kell most a hit s az öröm, szomja szívemre harmat.

Áldom most a telet, reménytelen éjszakákat,

jeges szomorúság terheit életemen,

mindent megér szabadultan,

érezni hogyan fakad ereim új melegéből

e bimbós félénk tavasz.

 Kisüt a nap

Ingó árnyékunk összeér,

esőhízott lombok remegnek

száradó madarak csevegnek

napfoltokat rezget a szél;

zöld tenyeredben ringok én,

te emelsz vízirózsaszőnyeg,

víz lettél? lágy hullámok nőnek,

te hűlsz, te melegszel körém?

párában zsibbadó karok

üresen nyúlnak ki utánad,

- elfelejtem mit akarok -

illattal érinted a számat,

megcsókolsz átfutó eső.

Most felleg vagy? emelkedő?

eltűnsz a téged kereső

vágyó szemek látóteréből,

átlátszó, fényes lebegő.

Képlékeny lettél? légnemű?

betöltöd a teret köröttem.

Átengedsz. Hangtalan kinyílsz

s hangtalan bezárulsz mögöttem.