Egy hete jártam Pécs városában . Most láttam először a három
éve létrehozott Zsolnay Kulturális negyedet és a megújult Tettyét.
Mindenkinek
ajánlom, hogy tavasszal, nyáron vagy ősszel látogasson el ezekre a csodásan
szép helyekre!
Pécs egyébként is szép és kellemes mediterrán város.
Pár
napot érdemes itt eltölteni, de akár egy hetet is.
Zsolnay Kulturális Negyed
Nevezetességei: Bóbita
Bábszínház, Gyugyi-gyűjtemény, Janus Egyetemi Színház, Pécsi Galéria, Rózsaszín
Zsolnay, Sikorski-ház, Zsolnay-mauzóleum, Zsolnay porcelángyár.
A Zsolnay Kulturális a
pécsi Zsolnay Porcelánmanufaktúra területének nagy részén épült 2 év alatt.
Az Alkotó negyed ad helyet kulturális intézményeknek,
vendéglátóhelyeknek és fesztiváloknak. A Gyermek és Családi negyed központi
elemei a Planetárium, a Pécsi Galéria komoly nemzetközi vendégtárlatokat is
fogadni képes új épülete, valamint a megújult Bóbita Bábszínház, míg az
Egyetemi negyedben a Pécsi Tudományegyetem több kara (pl. Művészeti Kar) és
újonnan alakult tanszéke kapott helyet.
A hatalmas szabású projekt kivitelezése 2009. novemberében
kezdődött. Ennek részeként a meghatározó jelentőséggel bíró Zsolnay
manufaktúrát átköltöztették a negyed keleti részébe.
A megüresedett épületeket
átépítették, felújították, a rossz állapotúakat lerombolták, emellett
megszépült a gyár értékes növényeket rejtő, műemlék szobrokkal, vázákkal
díszített parkja is. A kulturális negyedet teljes egészében 2011. decemberében
adták át.
A negyed hivatalos bemutatkozója a nagyközönség számára az
I. Zsolnay fesztivál volt, amelynek első napja 2012. április 27-én volt.
A Zsolnay negyed 5 hektáros területe Pécs központi részétől
keletre található a Budai illetve a Balokány városrészekben. A kulturális
negyeden belül a Míves negyed északkeleten, Az alkotónegyed délnyugaton, a
Gyermek és családi negyed északnyugaton, az Egyetemi negyed pedig délkeleten
fekszik. A negyed északi és déli területét a Zsolnay Vilmos út felett átívelő
gyalogos híd köti össze. A Zsolnay-mauzóleum a negyed többi részétől
északkeletre található.
A Míves negyedben található a Zsolnay családdal és történetével
kapcsolatos kiállítás, Winkler Barnabás egyedülálló Rózsaszín Zsolnay
kiállítása, valamint a Sikorski-házban kiállított Gyugyi-gyűjtemény. Ezekhez
kapcsolódik a Zsolnay-mauzóleum, amelyhez egy látogatói sétaúton keresztül
lehet eljutni. A mauzóleum tulajdonképpen a negyed összefüggő területén kívülre
esik. A gyár jelenlegi termékeit egy mintabolt mutatja be, amelyhez tartozik
egy kávézó is. Az épületegyüttesben ezen kívül helyet kapott egy
rendezvényterem, egy étterem, egy bortrezor, valamint ide került az
Inkubátorház is.
A Míves negyedben lévő képző- és iparművészek, kézművesek
üzletei a Kéz-művész utca mentén helyezkednek .
Az Alkotó Negyed központi épületegyüttese a volt pirogránit
üzem. Ebben kapott helyet a Pécsi Ifjúsági Központ Ifjúsági Háza
rendezvényterekkel és kapcsolódó vendéglátóhelyekkel.
A negyed főtere a
Pirogránit tér, amelynek egyik dísze a "cifra kémény". Ezen a téren
állítottak fel 2013. januárjában polimer panelekből egy korcsolyapályát. A
Zsolnay fesztiválok idején illetve egyéb rendezvényekhez ideiglenes színpadot
szoktak állítani a Pirogránit téren.
A gyermek és családi negyedben található az interaktív
tudományos-technikai kiállítás, a planetárium, valamint a Pécsi Galéria. A
negyed északnyugati részén található az úgynevezett "Zöld Ház", amely
a Bóbita Bábszínház és bábmúzeum épülete. Az épületek között kialakítottak egy
szabadtéri színpadot és egyéb játszótereket és sportpályákat.
Az Egyetemi Negyedben a Pécsi Tudományegyetem Művészeti
Kara, a Bölcsészettudományi Kar Kommunikációs és Médiatudományi Tanszéke és a
Szociológia Tanszék kapott helyet. Az egyetemi oktatáshoz szükséges termek,
műhelyek, illetve menza mellett itt található a Janus Egyetemi Színpad is. ( Wikipédiából )
A Zsolnay családról néhány szóban:
A Zsolnay család a
gyáralapító Zsolnay Miklós leszármazottait foglalja magába. A porcelánjáról
híres pécsi gyár tette elsősorban ismertté a Zsolnay nevet. A család második
generációjából Ignác és Vilmos kötődött a gyárhoz és a művészetekhez. Ignác
volt a kőedénygyár első tulajdonosa, neki vette édesapja a gyár alapjait:
bányát, műhelyt és a lukafai műhely felszerelését. A vállalkozás a csőd szélére
került, testvére, Vilmos mentette meg a tönkremeneteltől. Vilmos fejlesztette
gyárrá a kis műhelyt. Ignác viszont kivándorolt, Bukarestben próbált
szerencsét. Gyermekei közül Gyula és Gizella folytatta művészeti tevékenységet,
Gyula Amerikába vándorolt, s ott letelepedve családot alapított, művészettel
foglalkozott.
Vilmos gyermekei az úgynevezett örökösök, a harmadik
generáció tagjai. Hárman voltak: Teréz, Júlia, Miklós. Mindhárman a gyárhoz
kötötték életüket. Júlia és Teréz tervezőművészek voltak, Miklós pedig
kereskedő, már nagyon fiatalon, 16 évesen apja mellett a gyár kereskedelmi
vonalát irányította. A negyedik generáció már a kettős Zsolnay nevet viseli: a
Mattyasovszkyak és a Sikorskiak. Teréz és Júlia férjeiről kapták a nevüket.
Teréz férje volt Mattyasovszky Jakab, geológus, Júlia férje pedig Sikorski
Tádé, építészmérnök. Általuk a család két ágra oszlott. Az ő gyermekeik és
unokáik a jelenlegi Zsolnay örökösök.( Wikipédia )
TETTYE
A Tettye (horvátul Tekija) Pécs városának egyik legfestőibb
tája parkkal, romokkal, barlanggal és arborétummal.
A középkorban Malomszegnek, illetve Malomsédnek hívták. A
magyarul derviskolostort jelentő 'tekke' török szóból keletkezhetett a Tettye
kifejezés. A 17. század végén letelepült horvátok (katolikus bosnyákok)
Tekijának nevezték.
Tettye keleti oldala, és a Havi-hegy
A rómaiak idején a Tettye kívül esett Sopianae város
területén. Vizét nem vezették be a városba, mivel vezetékeit a víz erős
meszessége eldugította volna. Engedték a patakot inkább a város mellett folyni.
Azonban a kedvező lehetőségek miatt, már az ókorban építettek malmokat a
völgytalpon. Maradványaikat az újkori bányászat során teljesen elbontották.
Ásatásokon előkerült leletek alapján a népvándorlás korában
avarok, szlávok és magyarok is megfordultak a területen. A városhoz ugyan
szervesen nem kapcsolódó, főleg gödörházakból álló lakóterület alakult ki a 11.
századtól. A Mindszentek templomát a 12. században építették.
Kereszt a Tettyén
A 16. század elején Pécs jelentős reneszánsz püspöke,
Szathmáry György nyaralót építtetett a hegyoldalban, Pécs eleste után azonban a
török dervisrend kapott helyet a reneszánsz villában. A kolostorként működő
épület keleti szárny mellé egy tornyot építtettek, mely mint őrtorony és
minaret szolgált.
A 17. század végén Boszniából katolikus bosnyákok érkeztek
erre a városrészre, ezáltal meghatározva annak jövőbeli arculatát és
történelmét. Így ez a terület a 20. század elejéig a bosnyákság életszférája
maradt.
A romos állapotban lévő villa a 18. század elején a pécsi
káptalanhoz került, a 19. század elején pedig végleges pusztulásnak indult:
köveit elhordták, díszeit letördelték. Maradványait a 20. század elején
konzerválták, és a Tettye azóta is a pécsiek egyik legkedveltebb
kirándulóhelye, számos városi rendezvény színhelye .
A 4,5 hektáros park ma már teljes egészében zöld övezet és a
kikapcsolódást szolgálja. A park felső részén áll Szatmári György pécsi püspök
16. század elején épített reneszánsz nyaralókastélyának romja (a romokról
bővebben). A kastély a környékről származó mészkő felhasználásával épült.
Jelenleg e romok között működik a tettyei szabadtéri színpad. A színpadhoz 250
férőhelyes nézőtér tartozik, mely általában a nyári időszakban van felállítva
és többek között itt is tartanak előadásokat a Pécsi Országos Színházi
Találkozó (POSZT) ideje alatt.
A park akkor vált a pécsiek kedvelt kirándulóhelyévé, amikor
a 19-20. század fordulóján egyre több nyaraló épült a településrészen
A Tettye parkjában több műalkotást, szökőkutat,
térplasztikát is elhelyeztek. Itt látható többek között Lantos Ferenc
festőművész 1969–1970 között készült zománc képsora és a Török János
keramikusművész által készített pirogránit szökőkút.
Mindenszentek Temploma
Az eredetileg egyhajós, feltehetőleg egyenes
szentélyzáródású templom a 12. század elején, a román korban épült, így a
Székesegyház mellett Pécs legrégibb épülete. A 15. század végén szentélyét késő
gótikus stílusban beboltozták, támpillérekkel látták el, s a déli részéhez
bordás keresztboltozattal fedett előcsarnokot építettek. A török hódoltság
alatt Pécs egyetlen keresztény kézen levő temploma volt. Itt folyt le 1588-ban
az ún. pécsi hitvita. A 18. század első felében, Fonyó Sándor kanonok idején,
háromhajóssá építették át. A hosszházhoz az oldalfalak áttörésével
dongaboltozatos mellékhajókat csatoltak, a mellékhajók felett negyedköríves,
faszerkezetű dongával fedett emporiumokkal. Ugyanakkor a főhajó addigi
mennyezetét fiókos dongával cserélték ki. A barokk átépítés idejéből való
hagymasisakos tornya, s mai felszerelése is. A templom körül fallal kerített
temető helyezkedik el, déli részén 18-19. századi sírokkal, északi részén
barokk sírkövekkel.
Számos Tettyével kapcsolatos rege, legenda és monda maradt
fent az utókor számára, mint például a forrás vizét elapasztó boszorkánnyal
sikerrel szembeszálló Tettye vitéz alakja, és A tettyei sziklatorony, vagy a
Vince mester számadása Ibrahimmal története. Íróknak, költőknek, művészeknek és
tudósoknak vált ihlető forrásává a Tettye. Az egykori pécsi kisdiák Babits
Mihály prózában (Útinapló) és versben (Emléksorok egy régi pécsi uszodára)
egyaránt megemlékezik a Tettyéről. Weöres Sándor diákéveinek emlékeiből
származhat a Rongyszőnyeg című versben a Tettye, melynek „hajlatán januárban
hóvirág virít”. Petrőcz Évát (Tettyei délelőtt) és Bertók Lászlót (Pécsi
krónika, 1974. Tettyei jelentés) is magához vonzotta ez a táj.( Wikipédia)
És végül egy vers a Pécs városában élt
Csorba Győző
költőtől
Csorba Győző
Flóra-pihenő
Beroskadt itt a táj, mint szépruhás halott
melle, kit tébolyult szerelem sírba tenni
nem enged és akit csak lassú és konok
harccal tud a halál végső birtokba venni. –
Beroskadt itt a táj – még néhol láthatod
a pusztulás nyomát: pár üszkös folt, más semmi,
beroskadt itt a táj, de, ó, ki gondol erre már?
Fénylő kincstárakat hord mindenütt a láthatár.
Sziklán ülök. Közel szállong az ősz, de még
zöld a levél. A gyász piros-sárgája rejtve
lappang a szín alatt, erőtlen kürt-jelét
figyelve az okos szeleknek, majd amelyre
kitörhet boldogan: az élő szégyenét,
díszét és szégyenét fájlalva, ünnepelve, –
díszét és szégyenét, mert romlás, mert romolni kell,
díszét és szégyenét, mert jobb élő elől megy el.
Alant a völgy-lapályt szőlőtáblák fedik,
a kéklő négyszögek, mint ódon csataképen
a fölvonult hadak, melyeknek rendjeit
harc nem kavarta még. Idébb, a hegy tövében
csak tűnő s villanó részecskék sejtetik
a tárgyakat, mivel a hegy-falat merészen
benőtte a bozót, s miként a szél, az ágbogak
szemem előtt szelid mozgással úsznak, inganak.
Balról a nyúlt Mecsek mint állat-óriás,
mely békén elfeküdt, s hasához hagyja bújni
jóltáplált kölykeit, a dombokat. Csigás
bundájuk ujjaim begyén érzem simulni
vagy arcom ráncain mint lágy cirógatást. –
Kölyök-szag: rossz vagyok, jó volna megjavulni:
a felnőtt tévelyeg: szülő-anyját, testvéreit
elhagyja, gyűjtöget, fogat meg körmöt élesít.
A völgyön túl a táj lankásan nő az ég
kékjére. Hengeres torony, simán kanyargó
fehér út, – még odébb házak seregletét
takarják dundi fák. A száz irányba tartó
tekintet meg-megáll, mélázik szerteszét,
kívül nyugodt a kép, bennem forgó-kavargó. –
Lehunyhatnám szemem: már semmi nem segítene:
húsunkban zengedez tovább az elnémult zene.
Sziklán ülök. Nehéz a dús légáradat,
nehéz, alig birom: mégis feszít, emelget;
a lombok és füvek illata-íze rátapadt,
amint a táj fölött hullámzott és kerengett.
Nemcsak tüdőm zihál, egész testemre átragad
a jámbor kapzsiság: mindent magamba nyeljek:
völgyet, hegyet, fehér utat, nyugalmat és derűt,
e roppant omlatag bájt és pehely-könnyű erőt.
Mindent magamba! csak mindent magamba, ó,
helyettük is, kik ott az ártatlan lapályos
s az alkony-táji nap fényében szunnyadó
szőlők és fák alatt a kőzet-éj halálos
országában gyűrött inakkal és fakó
szemmel feküsznek a pár-ölnyi ég alá most,
s néznének szerteszét, dagasztanák a mellüket,
de sűrű por kering, kínok között lélegeznek. –
Sziklán ülök. Zajos beszéd és lány-kacaj
szállal a Pihenő tetejéről a völgyre.
E kisded őrtorony nevettető bástyáival
készül türelmesen a minden-éji pörre,
melyet halálra ví dühödt és zajtalan
hadaival a völgy s az erdő, s ő, a törpe
próbálja védeni haragjuk ellen rábizott
táját, s hiába: ősz felé zilált lesz és nyuzott. –
Szél jő a hegy mögül, megrebbenek, megyek.
A lombok támadó fortélyaik beszélik.
Sietnem kell. Ha itt szorulnék, senkinek
nem volna gondja rám. Lesem fürkészve mégis:
a Pihenő fehér terméskövei véresek,
sehol a lány-kacaj, szörnyeteg óra érik.
Az út végén az éj torlaszait építi már,
a kavicsokból is iszonyat rí és borzadály.
