2017. január 16., hétfő

Pillanat...




Vannak pillanatok az életben; amiket soha nem lehet elfelejteni. Vannak pillanatok, amelyek mint parányi tűk megakadnak az ember húsában és idegszálaiban. Amik oly élesen és mélyen vágódnak be az emlékezetbe, hogy az idő sohasem tudja kimosni belőlünk. Halk pillanatok ezek, csak a halk pillanatok fúródnak ilyen mélyre. Az élet hangos, nagy pillanatait gyakran előszedi az ember, minden alkalommal kiszínezi, átfesti, az érdekes, nagy pillanatok lassanként megkopnak, elhalnak a borosasztalok felett a szivarfüstben. Csak azok a pillanatok az örökkévalók, amiket nem lehet elmondani. Ezek a kis meztelen pillanatok szemérmesen elbújnak a szívben, így élik magányos életüket.

( Zilahy Lajos )






Fésűs Éva
 Emlék

Én emlékszem a napra,
a drága pillanatra,
az elfogódottságra,
az alig hitt csodára,
szemedre, - mert lehunytad,
szívedre, - mert eldugtad,
ajkadra, amely nem szólt,
s az égre, mert közel volt.

A pillanatokat nem tervezzük, ahogy a boldogságot sem - az csak úgy megtörténik, az Élet hozza, alakítja, te meg vagy megéled, vagy nem. Ellenkezhetsz, szabadkozhatsz is, de akár egyszerűen csak beleengedheted magad a pillanatba, ami úgysem jön vissza újra.

( Reményik Sándor )




Weöres Sándor

 Örök pillanat


Mit málló kőre nem bizol:
mintázd meg levegőből.
Van néha olyan pillanat
mely kilóg az időből,

mit kő nem óv, megőrzi ő,
bezárva kincses öklét,
jövője nincs és multja sincs,
ő maga az öröklét.

Mint fürdőző combját ha hal
súrolta s tovalibbent —
így néha megérezheted
önnön-magadban Istent:

fél-emlék a jelenben is,
és később, mint az álom.
S az öröklétet ízleled
még innen a halálon.




2017. január 11., szerda

Vers és zene...






Radnóti Miklós

 Éjfél


Két felleg ül az esti ég
nehéz hajában és egymásra dörmög,
éjfél van, összebotlik ép
siralmas szerda és hitvány csütörtök.

Fű nő, rügy izzad, hallgatag
gubók ölében készül már a lepke,
halat pólyálgat a patak,
gyöngy pára száll az álmodó hegyekre.

Gyöngy pára száll pilládra is,
a szádra szárnyas, könnyütestü árnyék,
hajadban kislányos, hamis
fogócska izgató emléke hál még.

Oly szép vagy és oly fiatal!
s én arra gondolok, amíg csodállak,
hogy vár talán még diadal
és várnak még beszédes pálmaágak!


 Kosztolányi Dezső

Tánc

                           
Felzendül a húr a sikos terembe,
s egyszerre zörgenek az ablakok,
ruhák szines gomolya forr kerengve
és a szemekbe lávatűz ragyog.

Pihegnek a láztól a női mellek,
erős kezekben égnek a kacsók,
és a tükörnél, ciprus árnya mellett
acélerővel csattan el a csók.

A vágtató tánc vad rohamban nyargal,
repül a nő a sáppadó lovaggal,
szemükbe lóg kuszált, sötét hajuk.

S amíg a kurjantások árja zúg,
a padlatot söpörve megjelen
a tánc múzsája félig meztelen.




2017. január 9., hétfő

Bessenyei Ferenc - Dúvad...



Megnéztem ezt a régi filmet és bizony nem bántam meg.

 Bessenyei Ferenc  játéka óriási.  ( Csak zárójelben :  Hol vannak a szép orgánumú, gyönyörűen beszélő színészek? Nem motyog, nem hadar, beszél magyarul . Gyönyörűen, érthetően. )

Dúvad
magyar filmdráma, 92 perc, 1959

rendező: Fábri Zoltán
író: Sarkadi Imre
zeneszerző: Ránki György
operatőr: Szécsényi Ferenc
dramaturg: Fábri Zoltán
vágó: Szécsényi Ferencné

szereplő(k):
Bessenyei Ferenc (Ulveczki Sándor)
Medgyesi Mária (Monoki Zsuzsi)
Bitskey Tibor (Gál Jani)
Barsi Béla (Bíró)
Györffy György (Balogh)
Nádai Pál (Földházi)
Siménfalvy Sándor (Monoki)
Bodrogi Gyula (Csoma Pali)

Farkas Antal (Szűcs)


Valami ilyesmi , amit én gondolok erről a filmről...

Kattints rá és olvasd el!

A rendezőről itt olvashatsz!




2017. január 2., hétfő

Bánat...






Johann Christian Friedrich Hölderlin

Az élet felén

Sárga körtékkel és vad
rózsákkal omlik
a tóba a hegy;
óh drága hattyúk,
csókmámorosan
merül fejetek
a szent józan vízbe.

Jaj nekem, hol kapok, ha
tél lesz, virágokat és
ragyogó napot
és földi árnyat?
Hidegen állnak
a néma falak, a szélben
zörög a szélkakas.

(Szabó Lőrinc fordítása)



 Heinrich Heine

Bánat

                             
Tudod mi a bánat?
Várni valakit ki nem jön el többé.
Eljönni onnan, hol boldog voltál,
S otthagyni szívedet örökké!

Szeretni valakit, ki nem szeret téged,
Könnyeket tagadni, mik szemedben égnek.
Kergetni egy álmot,soha el nem érni,
Csalódott szívvel mindig csak remélni!

Megalázva írni egy könyörgő levelet,
Szívdobogva várni, s nem jön rá felelet.
Szavakat idézni, mik lelkedre hulltak,
Rózsákat őrizni, mik elfakultak.

Hideg búcsúzásnál egy csókot koldulni,
Mással látni meg őt és utána fordulni.
Kacagni hamis lemondással,
Hazamenni,sírni könnyes zokogással.

Otthon átkönnyezni hosszú éjszakákat,
S imádkozni,
Hogy sose tudja meg
Mi is az a bánat.

A szív gyorsan elárulja önmagát,
De mást lát a két szemem,
Messze túl a könnyeken,
Hogy még mindig te vagy a mindenem.

Ha az kérdezné tőlem most valaki,
Mondjam meg mit jelentesz nekem?
Tán büszkeségből azt felelném,
Semmit, csak múló szerelem.

Elmegyünk majd egymás mellett,
S a két szemed rám nevet.
Kacagva köszöntelek én is,
De hangom kissé megremeg.

Mosolygok az utcasarokig.
Aztán, hogy elfordulok,
Fáradt szememhez nyúlok,
S egy könnycseppet elmorzsolok.

A válás mindig nehéz,
De rosszul itélsz,
Nem bántam meg
Bárhogy is volt, nem bántam meg.

Szívemben mindig lesz egy hely emlékednek.
Elfelejtem azt, hogy rossz vége lett
És csak az maradsz,
Ki engem boldoggá tett.

Elmentél tőlem kedves,
S én hagytam, hogy menj csak el.
Hiába lett volna minden,
Ki menni akar, engedni kell.

Mosolygott hozzá az arcom,
De mögé, már senki sem néz.
Játszani a közönyös embert,
Most látom csak míly nehéz.

Ha azt kérdezné most tőlem valaki
Mondjam meg, mit jelentesz nekem?!
Egy pillanatra zavarba jönnék,
S nem tudnék szólni hirtelen!

S nagysokára mondanám halkan
Semmiség, csupán az életem.
S nem venné észre rajtam senki sem,
Hogy könnyes lett a szemem!


Szabó Lőrinc fordítása