Nyári zsongás
Zsong a nyári rengeteg,
Zeng a napsugár.
Sárga búza megremeg,
Sarlajára vár.
Napraforgó napba néz,
Lepke mondja: rózsaméz,
Búza mondja: nyár.
Rád szakadt a nyár, szivem,
Forrón, gazdagon.
Búzafürtös földeken
Érik asztagom.
Bókol már a telt kalász,
Közeleg az aratás:
Delet ért napom.
Csorduló nyaram delén
Fönn a hegyfokon,
Szerteszét merengek én
Völgyön, partokon.
Mostan mindent értek én,
Most ez élő földtekén
Minden fű rokon.
Lelkem, élő lant-ideg,
Most be jó neked!
Minden, minden a tied:
Földek és egek!
Zsongd az ég-föld-szív zenét,
Emberét és Istenét:
Zsongd ki mélyedet.
( Sík Sándor )
Tánc
Felzendül a húr a sikos terembe,
s egyszerre zörgenek az ablakok,
ruhák szines gomolya forr kerengve
és a szemekbe lávatűz ragyog.
Pihegnek a láztól a női mellek,
erős kezekben égnek a kacsók,
és a tükörnél, ciprus árnya mellett
acélerővel csattan el a csók.
A vágtató tánc vad rohamban nyargal,
repül a nő a sáppadó lovaggal,
szemükbe lóg kuszált, sötét hajuk.
S amíg a kurjantások árja zúg,
a padlatot söpörve megjelen
a tánc múzsája félig meztelen.
( Kosztolányi Dezső )
Hajnali csók
Mikor a gyertyánk üszkösen ég már,
s sóhajba halnak az éjjeli szók,
vacogva vonaglik egybe az ajkunk,
s fáradt remegéssel újra sohajtunk,
leszáll a csók,
a hajnali csók.
Oly édes e jégcsók. Álomba didergő
fázó derü, hajnali kósza titok.
Bús ködbe nyiló jégharmatu rózsa,
fáradt gyönyöröknek lángraszitója
a csók, a csók,
a hajnali csók.
( Kosztolányi Dezső )
