Juhász Gyula
Tavaszi éj
Feketefátylas ég alatt
Mezők és tornyok alszanak.
Alszik Milano, Moszkva, mind,
A vágyaink és bajaink.
De lenn az áldott föld alatt
A szent csírák nem alszanak.
Az örök erjedő erők,
Dúsan, vígan gerjednek ők.
Szívek hamvából ég fele
Nő, nő az Élet gyökere.
Örök törvény parancsa szól
S egy éj során száz hant alól
A sarj kikél s minden felett
Arany napunk is fölnevet!
Juhász Gyula
Tavasz ez is...
Tavasz ez is, tavasz.
Az égen szőke fény ég,
A földön barna hantok,
A nőkön lenge illat,
A fákon szürke barkák.
Tavasz ez is, tavasz.
Valami mégis elment
És nem jön vissza többé,
Valami mégis elszállt
És soha nem találom,
Valami mégis elmúlt
És nem tudom a sírját...
Egy húr a hegedűmön,
Boldogan bánatos hang,
Elpattant.
De az ég még azúros,
De a föld ibolyás még,
De a nők még suhannak.
Tavasz ez is, tavasz...
Dsida Jenő
Tavaszi ujjongás
Tarka virágnak
Illata kábít, -
Édes a méz mit
Kelyhe kinál;
Lebben a lepke,
Röppen a méh -
Sok kicsi vándor
Kedvese ajkán
Csókra talál.
Nincs ma halál,
Él ma a földön
Mit csak az Isten
Élni teremtett; -
Harsog a himnusz,
Hangos a táj! -
Semmi se fáj,
Minden örömre,
Tűzlobogásra
Szítja a lelket...
Újra születtünk
Zöld lobogóval
Lepkefogóval
Táncra megint!
Csókot a földnek,
Csókot a fának,
Csókot a rügynek,
Mert a hatalmas
Égi Jövendő
Hírnöke mind!
Hallga, mi szépen
Csendül a nóta,
Csörtet a csermely,
Csattan a csók!
Messze az erdő
Lombjai közt a
Nyár keze int! -
Hirdeti minden,
Hirdetem én is,
Itt a tavasz!
