Ködös november eleje. Virágba borult temetők, színesbe öltözött fák, pergő falevelek.
A temető csendes, tele világító mécsesekkel, emlékező emberekkel.
A halottaimra gondolok.
„Van egy nap, amikor kimegy a falu a temetőbe,
virággal és fénnyel,
ami elmúlik, és békével,
szeretettel, ami nem
múlik el.
Nincs már ezen a
napon fájdalom,
csak enyhe távoli
szomorúság úszik a táj felett,
mint maga az ősz bánatos, ködös álomra készülő ragyogása.
Fekete István
