Lator László
Áhitat
Hűs víz csobog. A templom
ragyog a ritka ködben.
Felleg jön messziről.
Felegyenesednek a füvek.
Felleg jön, fehér, mint a gyolcs,
angyalok suhannak.
Ez az áhítat ideje,
névtelen alázat.
Harmat hull,
énekelnek a hegyek és a fák,
galamb száll, lélek madara.
Ez az áhítat ideje,
ez a titkos fény ideje.
Szemünk virág, szeretetünk
világít, mint a csillag.
Pilinszky János
A várakozás szentsége
Mire is
várakozunk ádvent idején? Jézus születésére, arra, hogy a teremtett világban
maga a teremtő Isten is testet öltsön. Arra várakozunk, ami már réges-régen
megtörtént.
Ez a magatartás,
ez a várakozás nem új. A felületen az ember köznapi életét mindenkor
könyörtelenül meghatározza az idő három - múlt, jelen és jövő - látszatra
összebékíthetetlen fázisa. A felületen igen. De nem a mélyben. Ott, a mélyben
mindig is tudta az emberiség, hogy tér és idő mechanikus határait képes elmosni
a minőség, a jóság, a szépség és igazság ereje. Elég, ha a nagy drámákra vagy a
nagy zeneművekre gondolunk, melyek titokzatos módon attól nagyok, hogy többek
közt alkalmat adnak arra is, hogy a jövőre emlékezzünk és a múltra várakozzunk.
A minőség ideje
időtlen. Amikor Bach passióját hallgatjuk: honnét szól ez a zene? A múltból? A
jelenből? A jövőből? Egy bizonyos: mérhetetlenül több, mint kegyeletes
megemlékezés és sokkalta több, mint reménykedő utópia. Egyszerre szól
mindenfelől.
Az ádventi
várakozás lényege szerint: várakozás arra Aki van; ahogy a szeretet misztériuma
sem egyéb, mint vágyakozás az után, aki van, aki a miénk. Persze, erről a
várakozásról és erről a vágyódáról csak dadogva tudunk beszélni. Annál is
inkább, mivel Isten valóban megtestesült közöttünk, vállalva a lét minden
súlyát és megosztottságát. És mégis, túl idő és tér vastörvényén, melynek -
megszületvén Betlehemben - maga a teremtő Isten is készséggel és véghetetlen
önátadással vetette alá magát. Ádvent idején mi arra várakozunk és az után
vágyódhatunk: ami megtörtént és akit kétezer esztendeje jól-rosszul a kezünk
között tartunk Vágyódunk utána és várakozunk rá, azzal, hogy Isten
beleszületett az időbe, módunkban áll kiemelkedni az időből.
Az adventi
várakozás hasonlít a megemlékezéshez, de valóban mindennél távolabb áll tőle.
Valódi várakozás. Pontosan úgy, ahogy a szeretet mindennél valóságosabban
vágyakozik az után, akit magához ölel és örök újszülöttként a karjai között
tart.
