Márai Sándor
Anya
Amit egy titkos kéz irat:
lágy arcod fonódott redője
bonyolult, fakult kézirat,
nézem, betűzgetem belőle:
mit írtak az évek, az élet?
Ez én vagyok, az én sorsom,
e mély sor a homlokodon:
bocsáss meg,
nem így akartam, ennyi lett,
ki sorsa ez, enyém, tied?
nem tudom.
Szobákban éjjel, idegen
tükrök előtt néha megállok:
nézd anyám, fiad idegen
arcán indulnak már a ráncok,
hasonlók, mint a tieden,
és kopva, elomolva, mállva
két testünk visszaporlik lassan
egy testbe, egy porba, egy anyába.
