2016. október 12., szerda

Andrzej Wajda...




Egy igazán nagy, nemes ember, a világ egyik legjobb filmrendezője távozott
az égiek mezejére:  Andrzej Wajda

Andrzej Wajda  -Suwałki, 1926. március 6. – Varsó, 2016. október 9.

 Oscar-díjas lengyel filmrendező.



 Csak azok nézzék meg a filmjeit, akik valami igazán nagyra, igazra, jóra, szépre, maradandóra  vágynak.




Itt  olvashatsz  róla:






Filmjei:

Költészet a filmvásznon - Andrzej Wajda (szereplő)
Emlékszem (rendező)
1955 – A mi nemzedékünk (Pokolenie) (rendező)
1956 – Csatorna (Kanał) (rendező)
1958 – Hamu és gyémánt (Popiół i diament) (forgatókönyvíró, producer, rendező - (Jerzy Andrzejewski regénye alapján)
1959 – Lotna (forgatókönyvíró, rendező)
1960 – Ártatlan varázslók (Niewinni czarodzieje) (rendező)
1961 – A kisvárosi Lady Macbeth (Sibirska Ledi Magbet) (rendező)
1961 – Sámson (Samson) (forgatókönyvíró, rendező)
1961 – Húszévesek szerelme (L'Amour à vingt ans: a Varsó című epizód) (forgatókönyvíró, rendező)
1965 – A légió (Popioły) (rendező)
1968 – A Paradicsom kapuja (Gates to Paradise)
1969 - Légyfogó (rendező)
1970 – Tájkép csata után (Krajobraz po bitwie) (forgatókönyvíró, rendező)[3][4]
1970 – Nyírfaliget (Brzezina) (forgatókönyvíró, rendező)
1972 – Menyegző (Wesele) (rendező)
1972 – Pilátus és a többiek (Pilatus und andere - Ein Film für Karfreitag) (tévéfilm)
1975 – Az ígéret földje (Ziemia obiecana) (rendező, forgatókönyvíró)
1976 - Szélcsend (Smuga cienia) (rendező forgatókönyvíró)
1977 – A márványember (Człowiek z marmuru) (producer, rendező)
1978 – Érzéstelenítés nélkül (Bez znieczulenia) (forgatókönyvíró, rendező)
1979 – A wilkói kisasszonyok (Panny z Wilka) (rendező)
1980 – A karmester (Dyrygent) (rendező)
1981 – A vasember (Człowiek z żelaza) (rendező)
1982 – Danton (rendező)
1983 – Szerelem Németországban (Eine Liebe in Deutschland) (forgatókönyvíró, rendező)
1986 – Szerelmi krónika (Kronika wypadków miłosnych) (forgatókönyvíró, rendező)
1988 – Ördögök (Les Possédés) (forgatókönyvíró, rendező)
1990 – Korczak (rendező)
1993 – Gyűrű koronás sassal (The Ring With the Crowned Eagle) (rendező, forgatókönyvíró)
1995 – Nagyhét (Wielki tydzien) (rendező, forgatókönyvíró)
1996 – Senki kisasszony (Panna Nikt) (rendező)
1999 – Pan Tadeusz (forgatókönyvíró, rendező)
2002 – A bosszú (rendező, forgatókönyvíró)
2002 – Megtört hallgatás (Broken Silence) (rendező)
2007 – Katyn (Katyń) (rendező, forgatókönyvíró)
2009 – Tatarak (rendező, forgatókönyvíró)

2013 – Wałęsa – A remény embere (Man of Hope) (rendező, forgatókönyvíró)


Díjak és jelölések
1957 - A cannes-i filmfesztivál zsűrijének különdíja a "Csatorna" című filmért
1959 - A Velencei Nemzetközi Filmfesztivál FIPRESCI-díja a "Hamu és gyémánt" című filmért
1971 - A milánói Cineteca Italiana NFF. Arany Globusz-díja a "Tájkép csata után" című filmért
1971 - A Moszkvai Nemzetközi Filmfesztivál Aranyérme a "Nyírfaliget" című filmért
1972 - A Kolombói NFF I. díja a "Tájkép csata után" című filmért
1972 - A Valladolidi NFF életmű-érme
1973 - A San Sebastián Nemzetközi Filmfesztivál Ezüst Kagyló-díja "A menyegző" című filmért
1975 - A Moszkvai Nemzetközi Filmfesztivál Aranyérme "Az ígéret földje" című filmért
1975 - A Chicagoi NFF Arany Hugo-díja "Az ígéret földje" című filmért
1975 - A milánói Cineteca Italiana NFF Arany Pecsétje a "Nyírfaliget" című filmért
1975 - A Valladolidi NFF Arany Kalász-díja "Az ígéret földje" című filmért
1978 - A Cartagenai NFF rendezői díja "Az ígéret földje" című filmért
1978 - Az Avellinoi NFF I. díja "Az ígéret földje" című. filmért
1978 - Premio David di Donatello
1978 - A cannes-i filmfesztivál FIPRESCI-díja "A márványember" c. filmért
1979 - A Belgrádi FEST fődíja "A márványember" című filmért
1979 - A cannes-i filmfesztivál Összevont Zsűrijének Díja az "Érzéstelenítés nélkül" című filmért
1979 - A La Rochelle-i NFF életmű-díja
1980 - A Cartagenai NFF kritikusi különdíja "A márványember" című filmért
1981 - A cannes-i filmfesztivál Arany Pálmája és az ökumenikus zsűri díja "A vasember" című filmért
1981 - A Belgrádi FEST Arany Pecsétje "A karmester" című filmért
1982 - Tiszteletbeli César - életmű-díj
1983 - César-díj a legjobb rendezőnek "Danton" című filmjéért
1983 - Louis Delluc-díj a "Danton" című filmjéért
1990 - A cannes-i filmfesztivál zsűrijének különdíja[forrás?] a "Korczak" című filmért
1990 - Európai Film-díj - életműdíj
1996 - A Berlini Nemzetközi Filmfesztivál Ezüst Medve-díja a "Nagyhét" című film vetítése alkalmából
1997 - A Troiai NFF rendezői díja a "Senki kisasszony" című filmért
1998 - A Velencei Nemzetközi Filmfesztivál Arany Oroszlán díja; életmű-díj
1999 - A Brüsszeli NFF Kristály Irisz-díja; életmű-díj
1999 - A berlini Freedom Film Festival Szabadság-díja
2000 - Oscar-díj életművéért
2001 - A Francia Köztársaság Becsületrendje, Főtiszti fokozat
2001 - A Német Szövetségi Köztársaság Érdemrendjének Nagy Érdemkeresztje
2006 - Az 56. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál - Arany Medve életműdíj

2007 - Oscar-díj jelölés - legjobb idegen nyelvű film (Katyń)



Egyébként az alábbi oldalon már írtam pár sort egy megrázó filmjéről!




IGÉRET FÖLDJE c. filmje megtekinthető itt!




2016. október 11., kedd

Gondolatok a hazáról, a honról...





Nézd ezt a fát. Látod a sok falevelet rajta? Mindegyiknek, még a legkisebbiknek is van mélyen lent a földben egy kis hajszál gyökerecskéje, mely élettel látja el. Ősszel lehull a levél, igaz. Minden ősszel lehull. De annak a kis hajszál gyökerecskének a jóvoltából visszatér újra minden tavasszal. Ha azonban a gyökérszál pusztul el ott a föld alatt, a levelecske nem tér vissza többé, s idő múltával elpusztul a fa is. Mert a gyökérben van az élet, érted? Aki pedig elmegy, nem viheti magával a gyökereket. S akinek nincs gyökere, az elvész. Sok magyar veszett el így, nagyon sok. Gondolj a gyökérre.

Wass Albert





Az ember kötelessége, hogy a maga népét szolgálja. Az, aki ez alól kihúzza magát, az a népe árulója.

Kós Károly




A vidéki, aki a hazáról kezd beszélni, az előbb-utóbb a szülőföldre, a "szűkebb pátriára" lyukad ki: egy falura és legeslegvégül egy udvarra, onnan a konyhán át egy kétablakos szobára, amelyben anyja nyelvét megtanulta. Vagyis öntudatlanul újraéli visszafelé egy szó történetét, ízleli az ősi pillanatot, amidőn a ház és haza egy dolgot jelentett.

Illyés Gyula



A szülőföldnek sírhantjelöltjei vagyunk. És egyhangúlag megválasztott emlékei. Mert az utolsó hely az, ahol nevünk emlegetése kilobban... Mert amikor mindenütt elfelejtettek: a szülőföldnek még mindig akad mondanivalója rólunk.



Sütő András


A haza gyökér, melyből életünk fája kisarjadt, az a pont a Föld kerekségén, ahol törzsünk a Föld tápláló, életadó, fenntartó erejét issza legmélyebb gyökérszálain át. Lombba borultan, terebélyes növésben széttárhatjuk messzenyúló ágainkat, - más, idegen törzsből fakadt lombok testvéri szövevényeibe kulcsolódva, a rög fölé emelkedett büszke koronával - ám csak azért, mert ott gyökerezünk abban a rögben, amelyből kinőttünk. Ha elvágják gyökereinket, korhadó hulladék, tűzrevetendő holt anyag lesz belőlünk; matériánkból szerencsés körülmények talán pompás remekműveket faragnak, de eleven, viruló, gyümölcsöző valóságunknak vége.

Baktay Ervin





"... MAGYARNAK SZÁMKIVETVE"


Két év se kell s a hatvanat

- ha tetszik, nem tetszik - betöltöm,
adósságom alig maradt
e hitelét-vesztette földön,
s ha most a nyelvemet kiöltöm:
megilletődötten teszem,
végül is ringott a bölcsőm
és itt lelem meg sírhelyem.



Magyarország a hon neve,

hová lepottyantott a gólya,
népem nyilazva jött ide -
és máig sem szokott le róla,
a lovat eladták alóla,
mégis oly peckesen feszít,
minthogyha egész Európa
félné ma is nyílvesszeit.



E nyilazós - nyilas? - modor

híján találom idegennek
magam hazámban, hol a bor
eleve pimpósodva erjed.
Mert fabatkát sem ér a helyjegy
a kisiklott gyorsvonaton -
hiába ég a tűz, amelynek
nincs más terméke, csak korom.



Elvégeztem, amit kirótt

a sors és meglehet: talán van
felelet a kérdésre, hogy
miért ragadtam meg hazámban?
Család, magántulajdon, állam
bennem magyarmód ütközik,
hol csillagunkat hullni láttam:
kigyúlni se lássam, csak itt!



Két év se kell s a hatvanat

- ha tetszik, nem tetszik - betöltöm,
adósságom alig maradt
e hitelét-vesztette földön,
saját sírversem még kiötlöm -
mást holtomban se terhelek,
amit elértem, megköszönnöm
úgysem lehet már.
                          Nincs kinek.

                        Baranyi Ferenc





Kattints rá!

A hazáról




2016. október 9., vasárnap

Oriana Fallaci ...





Oriana Fallaci


Oriana Fallaci (Firenze, 1929. június 29. – Firenze, 2006. szeptember 15.) olasz író, publicista, újságíró, riporter.
Oriana Fallaci 1929-ben Firenzében született. A második világháborúban olasz partizánként vett részt. 1967-68-ban haditudósítóként jelen volt Vietnamban.
Fiatal újságíróként interjút készített számos államfővel, politikussal és hírességgel, köztük volt Henry Kissinger, Neil Armstrong, az iráni sah, Khomeini ajatollah, Lech Wałęsa, Willy Brandt, Zulfikar Ali Bhutto, Walter Cronkite, Abolhaszan Baniszadr, Omar Khadafi, Federico Fellini, Sammy Davis Jr., Teng Hsziao-ping, Nguyen Cao Kyl, Jasszer Arafat, Indira Gandhi, Alexandrosz Panagoulisz, Makariosz püspök, Golda Meir, Nguyễn Văn Thiệu, Hailé Szelasszié és Sean Connery.

Visszavonulása után több könyvnek és cikknek a szerzője volt, amelyek vitát gerjesztettek elsősorban iszlám és arab körökben. Számos irodalmi díjjal tüntették ki, megkapta a St. Vincent-díjat, a Banaccarella-díjat Nothing és So beIt című műveiért (1971-ben), Viareggio-díjat (1979-ben), Antibes-díjat pedig a sokat támadott Insallah című művéért (1993-ban). A Columbia Egyetemen díszdoktorrá avatták. Tanított újságírást itt, továbbá a Yale és a Harvard egyetemeken. Műveit 21 nyelvre fordították le, köztük angol, spanyol, francia, német, svéd, görög, lengyel, horvát, szlovén, magyar nyelvre is. Élete végéig erős dohányos volt. 77 évesen mellrákban hunyt el egy firenzei magánklinikán. ( Wikipédia )






Ha valaki elolvassa ezt a könyvecskét, talán felnyílik a szeme.
Hihetetlenül, bátor,dühös,  okos, lényegre látó gondolatok korunkról.
 ( 2001-ben írta, de most is aktuális)

Részlet a könyvből :

...." azt mondom, hogy mi olaszok nem vagyunk ugyanabban a helyzetben mint az amerikaiak. Mi nem vagyunk olvasztótégely, a különbségek mozaikja, amit az állampolgárság ragasztója köt egybe.Azt mondom, hogy éppen, mivel a mi kulturális identitásunk évezredek óta kialakult, nem viselnénk el egy olyan nép bevándorlási hullámát, amelyikhez semmi közünk. Akik nem állnak készen arra, hogy olyanná váljanak, mint mi, hogy beszippantsuk őket, mint a Habsburg-Lotharingiaikat Toszkánában és a Bourbonokat Nápolyban. Akik, épp ellenkezőleg, azon igyekeznek, hogy beszippantsanak bennünket, hogy megváltoztassák az eszméinket, az értékrendszerünket, az identitásunkat, az életmódunkat. És akik ugyanakkor zaklatnak bennünket az elmaradott tudatlanságukkal, az elmaradott bigottságukkal, az elmaradott vallásukkal. Azt mondom, hogy a mi kulturánkban nincs hely a müezzineknek, a minareteknek, az ál - önmegtartóztatóknak, a megalázó csadornak, a lealacsonyító burkának. Mert ez olyan lenne, mintha törölnénk az identitásunkat... "


( A többi könyvét is érdemes elolvasni )

Kattints ! A lényeget megtudhatod az írónőről és műveiről:





És ehhez kapcsolódik! Kattints rá!

https://youtu.be/UkJwXuBXgBI

A könyv letölthető PDF formában ingyen, itt:

http://konyv-letoltes.com/

Az értelem ereje c. könyvből egy részlet olvasható itt!

https://www.scribd.com/document/322670854/Fallaci-Az-Ertelem-Ereje-Reszlet


Egy kis film O.F. emlékére. (Sajnos csak olaszul )

2016. szeptember 28., szerda

Csoóri Sándor emlékére...


Csoóri Sándor költő emlékére!


( Csoóri Sándor (Zámoly, 1930. február 3. – Üröm, 2016. szeptember 12) a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas és kétszeres József Attila-díjas magyar költő, esszéíró, prózaíró, politikus, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja. )







Csoóri Sándor

Anyám fekete rózsa


Anyámnak fáj a feje,
nem iszik feketét —
Anyámnak fáj a feje,
nem szed be porokat:
szótlanabb sápadtsággal
feji meg tehenét,
szótlanabb sápadtsággal
söpröget, mosogat.

Anyámra durván szólnak
jöttment idegenek?
Anyám az ijedtségtõl
dadog és bereked.
Sötét kendőjét vonván,
magányát húzná össze:
ne bántsa többé senki,
félelmét ne tetőzze.

Anyám utakon lépdel
s nem jut el sehova.
Szegénység csillagától
sebes a homloka;
vállára még az orgonavirág
is úgy szakad,
mintha csak teher volna,
jószagú kárhozat.

Nyár van égen és földön,
zene szól, muzsika,
Anyám csönd-sivatagján
el kell pusztulnia.
Gépek, gyártmányok zengnek
csodáktól szélütötten,
de egy se futna hozzá:
„segítek, azért jöttem”.

Anyámnak fáj a feje —
anyámnak fáj a semmi,
Anyám fekete rózsa
nem tud kiszínesedni.
Egy éjjel földre roskad,
megtört lesz majd, kicsi —
Bejön egy madár érte
s csőrében elviszi.




Vendégem és varázslóm


Ebben az átlátszó esőben
nagyon magányos lett az erdő.
Madarak torkában a lángot
elfújta kedvetlen, hanyag szél.

Állnak a lombok, mint lovak
a szomorúság jászolánál;
baljós tükröket rejt a hegyhát
s bennük ég és föld öklelését.

Ha nem élnél, most elaludnék
s nem gondolnék semmi örömre
sem a víz citera-szavára
sem ágyékod villámaira.

De felkönyökölök nyavalyámból
az elmúlásból felkönyökölök
s Téged látlak, egyetlen élőt
kiben a nyár még folytatódik.

A nyár, mit az eső kioltott
akárcsak egy boglyatüzet;
a nyár, mely olyan zaklató, mint
a szerelem, vagy mint a rózsák.

Az évszakokat folytatod Te
azzal, hogy élsz, hogy örülsz nékem:
ha fölnézel, ragyog a Nap
s ki is nyílik, mint egy kapu.


Ezen át lépsz be újra hozzám
a vendégem és varázslóm vagy.
Eláll az eső szívverése
s a fű zöld parazsa fölizzik.









Várjuk meg, amíg este lesz


Ne szeressük még egymást, túl korán van,
csuromvizes az utcakő, a fák csipásak
s az éjjel elhullott lomb-dögöket se hordatta még el a város -
A szembejövők kabátgallérja csupa nyirok,
dől belőlük a fáradt gőz,
mint az úttest alatti csatornákból.

Ne szeressük még egymást, túl korán van,
fészkükből kivert gyerekek sírják tele
az alumínium-hideg utcát
s a macskák fekhelyére
fagyoskodó kis álmok kucorodnak.

Nézem a leheletedet: foszladozó brüsszeli csipke,
nézem a szálkás tornyokat: körülszíjazott isten-árnyak
s ha szólnék hozzád: megírhatatlan versbe kezdenék.

Ne szeressük még egymást, túl korán van,
nem hallgattuk még meg a nap várandós híreit sem,
zöldség és vérszag úszkál körülötted
vásárcsarnoki lomhasággal,

s mintha a baltával kettéhasított országok csonkja mellől is
a te hangodon jajveszékelne valaki -

várjuk meg, amíg este lesz.





2016. szeptember 4., vasárnap

Ismét szeptember...





Négy évszak

„ Az ember lassan otthonos lesz a világban. Igen, ez a szeptember. Ízlelem, mint a szakértő az újbort és mustot, nyelvcsettintve és komolyan. Már meg tudom különböztetni az egyes szeptemberek fajsúlyát, hőfokát, ízét és illatát. Igen, az idei elég tűrhető szeptember. Van benne cukor, ökörnyál, mézszínű napsütés, halálszag, ittas életérzés, hümmögő bölcsesség. Elég jó szeptember ez. Megjelölöm krétával, s várom, mi forr ki erjedő mámorából tavaszra? „

(  Márai Sándor )






Juhász Gyula

 Szeptember aranya


Pirkad a lomb, nyaram elmúlt,
Elmúlt epedve nyaram,
A hold bőség-szarujában
Szeptember aranya van.

Ez a nyár volt a legszebb,
Mert legszomorúbb nekem.
Elmúlt. Most eldalolom majd
Szeptember éjjeleken.

Mert ez az én sorom, üdvöm,
Tűnőben szép nyaram,
Mikor a holdon, a szőkén
Szeptember aranya van.





Radnóti Miklós

 A mécsvirág kinyílik

A mécsvirág kinyílik
s a húnyó láthatárnak
könyörg a napraforgó:
a tücskök már riszálnak,
odvában dong a dongó
s álmos kedvét a bársony
estében égre Írta
egy röppenő pacsirta;
s ott messzebb, kint a réten,
a permeteg sötétben
borzong a félreugró
nyulak nyomán a fűszál,
a nyír ezüstös ingben
immár avarban kószál,
s holnap vidékeinken

újból a sárga ősz jár.



2016. augusztus 25., csütörtök

Lara Fabian... Budapesten is fellépett...

Nem lehet nem szeretni az énekesnő dalait, a hangját, az előadását....





Lara Fabian (Etterbeek, Belgium, 1970. január 9. –) belga-olasz származású kanadai énekesnő, zeneszerző, szövegíró. Sokat énekel olaszul, franciául, spanyolul, angolul, és pár alkalommal már németül és portugálul is. Eredeti neve: Lara Crokaert. Lemezei eddig világszerte több mint 20 millió példányban keltek el.


Szeretlek
(dalszöveg)

Rendben, Nem volt más módja, hogy szakítsunk
Néhány törött üveg, segíthetett volna rajtunk
Ebben a keserű csendben, úgy döntöttem, megbocsátom
A rengeteg hibát, mit elkövettünk a szerelmünkben

Rendben, a kislány bennem gyakran követelt téged
Majdnem, mint anya a gyermekét, féltettél, megvédtél
Elloptam az életed, amit nem kellett megosztanod
Szavak nélkül kiálltok

Szeretlek, szeretlek
Mint egy őrült, mint egy katona
Mint egy filmsztár
Szeretlek, Szeretlek
Mint egy farkas, mint egy király
Mint egy férfi, aki nem vagyok
Látod, így szeretlek én

Rendben, neked adtam minden mosolyom és titkom
Azokat is, amelynek őrzője, csak egy fiútestvér lehet
Ebben az épületben
A Sátán elnézi, ahogyan táncolunk
Annyira akartam a testünk csatáját, hogy a vége béke lett

Szeretlek, szeretlek
Mint egy őrült, mint egy katona
Mint egy filmsztár
Szeretlek, szeretlek
Mint egy farkas, mint egy király
Mint egy férfi, aki nem vagyok
Látod, így szeretlek én
Szeretlek, szeretlek

Mint egy őrült, mint egy katona
Mint egy filmsztár
Szeretlek, szeretlek, szeretlek, szeretlek, szeretlek, szeretlek
Mint egy farkas, mint egy király
Mint egy férfi, aki nem vagyok
Látod, így szeretlek én
Látod, így szeretlek én



Je t'aime
( dalszöveg )

D'accord, il existait d'autres façons de se quitter
Quelques éclats de verres auraient peut-être pu nous aider
Dans ce slence amer, j'ai décidé de pardonner
Les erreurs qu'on peut faire à trop s'aimer

D'accord la petite fille en moi souvent te réclamait
Presque comme une mère, tu me bordais, me protégeais
Je t'ai volé ce sang qu'on aurait pas dû partager
A bout de mots, de rêves je vais crier

Je t'aime, je t'aime
Comme un fou comme un soldat
Comme une star de cinéma
Je t'aime, je t'aime

Comme un loup, comme un roi
Comme un homme que je ne suis pas
Tu vois, je t'aime comme ça
D'accord, je t'ai confié tous mes sourires, tous mes secrets
Même ceux, don't un frère est le gardien inavoué

Dans cette maison de pierre
Satan nous regardait danser
J'ai tant voulu la guerre
De corps qui se faisaient la paix
Je t'aime, je t'aime

Comme un fou comme un soldat
Comme une star de cinéma
Je t'aime, je t'aime
Comme un loup, comme un roi
Comme un homme que je ne suis pas

Tu vois, je t'aime comme ça









Kattints rá! itt minden lényegest elolvashatsz róla!








Kattints rá!









2016. augusztus 24., szerda

Szerelmi álmok ...

Marie D’Agoult (teljes nevén Marie Catherine Sophie de Flavigny, comtesse d’Agoult) (Frankfurt am Main, 1805. december 31. – Párizs, 1876. március 5.) francia írónő (Daniel Stern álnéven), utóbb Liszt Ferenc élettársa. A francia romantikus irodalom és a politikai publicisztika jeles női képviselője.






„ A múlt század legnagyobb botrányai közé tartozott, mikor Marie d'Agoult grófné otthagyta férjét, gyermekét, s szerelmével, Liszt Ferenccel megszökött. Kötetünk tartalmazza a maga korában írónőként is neves szerző visszaemlékezéseit és naplóit. A magyarul most először megjelenő kivételes kultúrtörténeti gyűjtemény igazi csemege a Liszt-rajongóknak, s mindazok számára, akik kíváncsiak a múlt század e híres asszonyának kalandos életére, kapcsolataira, híres ismerőseire, barátaira. A remek stílusban megírt, olvasmányos kötet egy óriási szerelem drámája.”





Liszt Ferenc levele
 Marie d'Agoult-hoz
Pest, kedd, 1840. január 6. éjfél

[…]

Ragyogó napról beszéltem magának. Ez a szó nem túlzott. Nem írok erről senkinek, s még magának is nagyon rosszul írok róla, mert ezeket a dolgokat nem lehet megírni. Január 4-én a magyar színházban játszottam a Lucia Andante-ját, a Galoppot, és mivel a tapsok nem szűntek, a Rákóczi-indulót (egyfajta magyar arisztokratikus Marseillaise). Abban a pillanatban, amikor éppen vissza akartam vonulni a kulisszák mögé, belép Festetics Leó gróf, Bánffy báró, Teleki gróf, mindhárman mágnások, Eckstein, Augusz* s egy hatodik, akinek elfelejtettem a nevét – mind magyar díszruhában; Festetics egy pompás (nyolcvan–száz lajosarany értékű), türkizekkel, rubinokkal stb. ékesített kardot tart a kezében. Rövid magyar beszédet intéz hozzám az egész közönség előtt, mely frenetikusan tapsol, s felövezi rám a kardot a Nemzet nevében. Augusszal engedélyt kéretek, hogy franciául szóljak a közönséghez. Ünnepélyes és szilárd hangon mondom el azt a beszédet, amelyet holnap kinyomatva küldök el magának. Ezt többször is megszakítják a tapsok. Amikor vége, Augusz lép elő, és ugyanazt a beszédet magyarul olvassa fel.
Nem lehet elképzelni ennek a jelenetnek komolyságát, ünnepélyes és mély benyomását; mindenütt másutt nevetséges lett volna – legalábbis bizonyos rosszindulatú kisebbség számára, amilyen mindenütt van – a nélkül a biztonság nélkül s az „állkapcsomat” jellemző valami nélkül, amit beletettem a beszédembe, s ami lelkesített s fenntartotta a többieket is.
Nagyszerű volt. Páratlan. De ez még nem minden.
Az előadás végén kocsiba ülünk. S lám, óriási tömeg zárta el a teret, és kétszáz fiatalember meggyújtott fáklyákkal, élén a katonazenekarral, kiáltozott: „Éljen, éljen, éljen!”
S hallgassa csak meg, milyen csodálatos tapintat: alig tettünk vagy ötven lépést, mintegy húsz fiatalember odarohant, hogy kifogják a lovainkat. Nem, nem! – kiabált a többi – ezt megcsináltuk nyomorult táncosnőkért, Elsslerért* – ezt itt másképp kell ünnepelni! Nem kitűnő ez?
Festetics háza, ahol lakom, nagyon messze van a magyar színháztól. Amikor az útnak mintegy harmadát megtettük, azt mondom Festeticsnek: „Nem ragaszkodom már hozzá, hogy kocsin menjünk; szálljunk le; ne játsszuk az ön hintajában az arisztokratákat.” Kinyitom a kocsi ajtaját, a kiáltozás, mely tíz perc óta nem szünetelt, valóságos dühvel kettőződik meg. Azonnal félreállnak, s mi gyalog indulunk neki, Festetics, Augusz és én (középen), mind a hárman magyar ruhában (az enyém – zárójelben legyen mondva – vagy ezer frankomba került, és nagyon egyszerű; szükséges kiadás volt).
Lehetetlen fogalmat adnom magának, ennek az egész népnek lelkesedéséről, tiszteletéről, szeretetéről! Este tizenegy órakor minden utca tele emberekkel. Pesten mindenki és a „társaság”, még a legelőkelőbb is, talán öt–hat ember kivételével tízkor már ágyban van.
A kiáltások nem szűntek. Diadalmenet volt, olyan, amilyent csak La Fayette s a forradalom néhány embere próbált meg.
Egy utcafordulónál megkértem Auguszt, akinek nagy gyakorlata van a nyilvános szónoklásban (főjegyzője egy rendkívül mozgékony Bizottságnak), hogy beszéljen ezekhez a fiatalemberekhez; különben csodálatosan teljesítette feladatát. Témául azt adtam fel neki, hogy „sem a múltban, sem most semmiképp nem érdemelhettem ki azt a fogadtatást, amiben hazámban részesítettek. De ezeket a több mint hízelgő tanúságokat úgy fogadtam el, mint amelyek új, teljesítendő kötelességeket rónak rám stb…”
Az első szavakra a leghatározottabb, legegyhangúbb, legzajosabb cáfolattal válaszoltak… De igen, de igen – kiáltották mind –, megérdemli s még sokkal többet is.
Csodálatos ez, ugye?
Házam kapujánál a katonazenekar megállt, de vagy harminc fiatalember fáklyáival felkísért lakosztályom ajtajáig. Több, mint fél tizenkettő volt.
A katonazenekar még néhány darabot adott elő. Kétszer kihívtak az erkélyre. Végül is Festetics szónokolt hozzájuk az erkélyről, hogy elküldje őket. Ki voltam merülve a fáradtságtól.
Most reggel fél egy van, a fejem ég, a szívem tele van szomorúsággal és szerelemmel.
Akárhol van is, akármit csinál is, akármin ábrándozik, a magáé vagyok, csak a magáé.

Utóirat. (Szerdán reggel.)

Ilyen tüntetés után (amin túlzás nélkül a „társaság” éppúgy résztvett, mint az egész lakosság) azon voltam, hogy én is tegyek valamit a városért és az országért. Ezért néhány nappal meghosszabbítottam pesti tartózkodásomat (csak hétfőn utazom) s jövő szombatra óriási hangversenyt indítványoztam a magyar színházban a pesti konzervatórium javára, amelynek költségeit nemsokára megszavazza a Diéta* és amely egy év, tizennyolc hónap múlva állni fog. Én vezénylem a zenekart és a kórusokat, szóval mindent, s ezenfelül eljátszom a Nagy Beethoven Fantáziát, kórusokkal, és Weber Koncert-jét – és mindazt, amit kívánnak. Lehetetlen így alkudni egy közönséggel. Holnap megírom ennek az előadásnak a műsorát s a híres beszédet (lehet, hogy úgy találja, hogy franciaságom tele van hibákkal, de pompásan mondtam el).

Írja meg azt is, küldjem-e továbbra is az újságokat.

Anyámnak is írok, amint lesz egy pillanatom. A „Hotel des Princes” ellen nincs kifogásom, de egy nagy szobát szeretnék, és egy éppen ilyen hálószobát.

Én is azt mondom, hogy maga nem felel a hintó dolgában! Határozottan mondjon igent vagy nemet. Az ár hetven–nyolcvan lajosarany.

Isten vele, drága.

Nagyon örülök, hogy közeledik Lamartine-hoz. 

Nagyon kívánom, hogy kössön vele barátságot, ez mindkettőjüknek jó lesz.