2012. január 31., kedd

Jávor Pál ma lenne 110 éves...




Jávor Pál (eredeti neve: Jermann Pál Gusztáv, Arad, 1902. január 31. – Budapest, 1959. augusztus 14.) minden idők egyik legismertebb és legkedveltebb magyar színésze, az első magyar férfi filmsztár. Népszerűségét kezdetben jó megjelenésének, tucatfilmekben eljátszott erős karakterű figuráinak köszönhette. Később ismerték fel drámai tehetségét, mély jellemábrázoló képességét, de ezért meg kellett küzdenie.

Jermann Pál 53 éves városi pénztáros és Spannenberger Katalin 17 éves cselédlány szerelemgyerekeként született Aradon, a rácvárosi (rácfertályi) Kis Molnár utca 11. szám alatti házban. Szülei csak az ő születése után házasodtak össze, ezért az anyakönyvbe Spannenberger Pál Gusztáv néven jegyezték be.

A háromgyerekessé növő család nehezen élt meg, sokszor költözködtek lakbérgondok miatt, amíg édesanyjuk a Kossuth (korábbi nevén Pesti, mai nevén Mărăşeşti) utcában fűszer- és gyümölcsboltot nyitott. Édesanyja az Állami Főreálba íratta, de az iskola helyett szívesebben járt az Uránia és az Apolló mozikba.

Az első világháború alatt kiszökött a frontra és leveleket kézbesített a katonáknak. Édesanyja kerestette és hónapok múlva a tábori csendőrök szállították haza.

1918-ban az Aradi Hírlap újságíró gyakornoka volt, de kiutasíttatta magát az újdonsült Romániából, mert Dániában akart letelepedni.
A vasúti jegyét azonban Budapesten érvénytelenítették, így ottragadt, és beiratkozott a Színművészeti Akadémiára. De oklevelet már az Országos Színiegyesület színiiskolában szerzett, 1922-ben.

Először a Várszínházban, majd 1922 és 1924 között a Renaissance Színházban játszott, 1924 és 1926 között Székesfehérváron, 1927 és 1928-ban Szegeden. Ekkor a Magyar Színházhoz szerződött, 1929-ben fellépett a Belvárosi Színházban és a Fővárosi Operettszínházban is. 1934. július 24-én házasságot kötött Landessman Olgával, egy gyermekeit egyedül nevelő asszonnyal. 1930-tól 1935-ig a Vígszínház, 1935-től 1944-ig a Nemzeti Színház tagja volt. (Közben 1938-ban és 1943-ban fellépett az Erzsébetvárosi Színházban és 1944-ben a Vígszínházban is.

1944-ben a németek Sopronkőhidára hurcolták. 1945-ben a Magyar Színházban, 1946-ban a Művész Színházban kapott egy-egy szerepet.
Jávor Pál emléktáblája egykori lakhelyén, a Pasaréti út 8. szám alatt

1946-ban Sárossy Süle Mihály társulatával az Egyesült Államokban turnézott, 1950-ben és 1951-ben kisebb filmszerepeket kapott Hollywoodban. Az itthon ünnepelt sztár sokat szerepelt amerikai magyarok előtt nagy sikerrel, rögtönzött, szegényesen díszletezett színpadokon. Az amerikai életszakasza egészében véve azonban sikertelen volt, és honvágyát sem tudta leküzdeni.

1956-ban Izraelben vendégszerepelt, de a következő évben hazatért, először a Petőfi Színházban, majd a Jókai Színházban játszott.

Kitörő lelkesedéssel fogadták itthon, elhalmozták szerepekkel, de betegsége ekkor már egyre inkább elhatalmasodott rajta. Várkonyi Zoltán Sóbálvány című filmjében a próbafelvételek után Mohai dr. szerepét kénytelen volt átadni az akkor hazatért Páger Antalnak. 1959-ben a Nemzeti Színházhoz szerződött, ami nagy elégtétel volt számára, hiszen a háború után Major Tamás nem fogadta be a színházba. De betegsége miatt szerepet már nem kapott.
A harmincas-negyvenes évek magyar amorózója botrányairól, lovagiasságáról és emberszeretetéről volt ismert.

Híres "cigányozó", bor mellett, cigányzenére mulatozó és nótázó budapesti úr volt, és még ezzel a szokásával is növelte a személyét övező rajongást.

A közönség tökéletes kiszolgálást kapott. Azt kapta, amit akart: ideálképet és vágyteljesülést. Akár grófot, akár mezei gazdát játszott Jávor Pál, a ruhája tökéletes szabású volt, csizmája fényes, autója és bajsza elegáns, ő maga snájdig, a legszebb nőkkel csókolózott, sokat énekelt, és akár búsongva, akár szilajul, mindig példás szakértelemmel cigányozott – írja róla Lukácsy Sándor (Filmvilág, 1987)

1959 augusztusában a János kórház kertjének egy félreeső zugában egy hófehér klinikai asztal mellett Jávor Pálnak utoljára húzták legkedvesebb nótáit a budapesti muzsikus cigányok. Az egykori filmsztár utolsó kívánsága volt, hogy halála előtt még egyszer mulathasson úgy, ahogyan azt éveken át tette a székesfőváros ezüst tükrös kávéházaiban, majd néhány esztendővel később az Egyesült Államok magyarlakta vidékein – írta a www.mimi.hu

Temetésére a Farkasréti temetőben tízezrek kísérték.

( Wikipédia )



2012. január 28., szombat

Mozdulat




A világ egyik legrégibb, és a mai napig szinte változatlan formában fennmaradt tánca az orientális tánc. Eredeti arab neve: raqs sharqi, szó szerint azt jelenti, hogy a kelet tánca. Az orientális tánc gyökerei az ókori világ termékenységi szertartásaihoz vezetnek vissza.
Az orientális tánc a mai napig kapcsolódik a termékenység gondolatához. Egyiptomban például ma sem képzelhető el esküvő hastánc nélkül, és szokássá vált az is, hogy fényképet készítenek, amelyen a fiatal pár a hastáncosnő hasára teszi a kezét, ezzel szimbolizálva vágyukat, hogy a kapcsolat termékeny legyen.

Az orientális tánc a különböző születési szertartások által is kapcsolatban áll a teremtéssel. Számos arab törzsben a szülő nőt körbevették a törzs nőtagjai, és ismétlődő has mozdulatokat végezve táncoltak körülötte, ezzel mutatva, hogy milyen mozgásokat végezzen szülés közben. A hastáncot hagyományosan éppen azért táncolják mezítláb, mert így alakul ki a közvetlen kapcsolat a Földanyával, és így lehet annak energiáit felvenni és közvetíteni.

Később az ókori társadalmakban kikerült a tánc a templomokból a világi életbe, és szórakozásból, illetve szórakoztatásból végezték. Az ókori Görögországban a szegényebb családból származó lányok kimentek a piactérre, ahol a lelkes közönség pénzt dobált az ügyes táncosnak, így össze tudták gyűjteni a hozományra való pénzt, és hogy azt biztos helyen tudják, felvarrták a ruhájukra díszítésként. A pénzdobálás szokása a mai napig fennmaradt az arab országokban, és a mai táncos ruhákat is az ókori aranypénz utánzatával díszítik.

Már az ókorban elindult az a fejlődési folyamat, amely az orientális táncot a professzionális szólótánc felé vitte. Az ókori Egyiptomban már léteztek olyan hivatásos tánccsoportok, akiket állami és családi ünnepekre egyaránt fel lehetett bérelni. A háremlányokat külön tanár tanította a táncra, de nevelésüknek része volt, hogy különböző hangszereken tanuljanak játszani, jártasak legyenek a művészetekben és a tudományokban. Gyakran teljes műsort építettek fel, és koreográfiákat készítettek. Később „Almeh”-nek nevezték ezeket a lányokat (Alemah - tanult nő), akik a japán gésákhoz hasonlóan társalgással, énekkel, tánccal, szerelemmel szórakoztatták urukat. Sokan az ókori Egyiptomot tartják a hastánc őshazájának, azonban az egyiptomi emberek inkább szemlélői maradtak, és általában rabszolgákat béreltek fel, hogy azok szórakoztassák őket.

Az iszlám megjelenésével és elterjedésével ez a távolságtartás megerősödött, egyes szélsőséges csoportok mai napig próbálják visszaszorítani. A szufik világszemlélete viszont úgy tartja, hogy azok a dallamok, amik érzelmeket, boldogságot fejeznek ki, dicséretesek.

A középkorban feltűnt egy népcsoport, amely átvette a szórakoztatást, hiszen kívül állt az iszlámon. A cigányok i. sz. 1000 körül indultak el Indiából, és egyre nyugatabbra haladva Perzsiában, Egyiptomban, majd Törökországban telepedtek le, illetve később Spanyolországig jutottak.
Sajnos ma a Közel-Keleten gyakran turisztikai látványosságnak használják, és sokszor túl populárissá válik. Jelenleg inkább Amerikában és Nyugat-Európában fejlődik tovább, mint professzionális szólótánc, ahol nagyon kreatív és érzékeny előadóművészek igyekeznek megmutatni, hogy az orientális tánc, akár más táncok, művészetté válhat.

A Közel-Keleten persze tovább él eredeti formájában is, amikor nők egymás között, egymásnak táncolják egyszerűen a tánc öröméért és pozitív hatásaiért, ügyességüket, fiatalosságukat és erejüket bizonyítva.

A hastánc függetlenített mozdulatokra és néhány lépésre épülő mozgásfajta. A függetlenített mozgás azt jelenti, hogy egy-egy testrészt a többitől elszigetelve mozgatunk, vagy éppen a különböző testrészek egyidejűleg a zene más-más ritmusú szólamait követik. Egy improvizatív, szabad tánc, mely erősen különbözik mindazon népi táncformáktól, amelyek ugyanazon régióban fejlődtek ki, mint ez a tánc. A hastáncban nincsenek szigorú szabályok, mindenkinek a saját egyéniségét kell megtalálnia, a begyakorolt mozdulatokat spontán, ki-ki a maga egyénisége szerint alkalmazza.
A hastáncot kortól, testalkattól, függetlenül bármelyik nő művelheti. Az európai lépéseken alapuló táncokkal ellentétben a belső izmok mozgatásából áll. A hangsúly a csípőtájékon van, azonban az érzelmeket, a tánc lelkét a finom kézmozdulatok mesélik el.

A nyugati fejekben élő hastánc Amerikában fejlődött ki, és az autentikus elemek megtartásával egy show műfajjá vált. A hatvanas évek Amerikájában a nők számára tömegesen elérhetővé vált, számtalan tanfolyam indult, és divatba jött ez a tánc. Hamarosan oktatóvideók jelentek meg, és világ- méretűvé vált a hastánckultusz. Németországban a nyolcvanas években, Magyarországon a kilencvenes évek végén vált nagyon divatossá, és alakult ki saját szubkultúrája.
Egy ilyen komplex mozdulatrendszer kifejezetten alkalmas művészi mondanivalók kifejezésére, és képes megjeleníteni a női lét minden rezdülését. Ezt természetesen túlmutat az éttermi, vagy esküvői szórakoztató jellegű táncokon. Az európai táncosokra vár a hastánc igazi művészi mondanivalóval való megtöltése, és színpadi művészetté emelése.

Ma Magyarországon minden negyedik nő volt már hastáncórán. Hihetetlen tömegek gyakorolják nap mint nap ezt az ősi művészetet. Nem véletlen tehát, hogy a neves tánciskolákban igen magas szintig, világszínvonalon folyik az oktatás. Neves külföldi mestertanárok, ha Magyarországra látogatnak, mindig megjegyzik az óráik végén, hogy egész Európában itt tapasztalják az egyik legmagasabb tudásszintet."

( Forrás: a Wikipédiából)



2012. január 27., péntek

Aki valami régi tartalmas filmre vágyik...




Pacsirta


magyar filmdráma, 1963 (Kosztolányi Dezső azonos című, 1924-ben megjelent regénye alapján készült.)



Kosztolányi Dezső regénye a Vajkay család tragikus történetét dolgozza fel. Vajkay Ákos (Páger Antal) és felesége (Tolnay Klári) évek óta abban reménykednek, hogy csúf és szerencsétlen sorsú lányukat, Pacsirtát végre sikerül férjhez adniuk. A család egy ideje ki sem mozdul otthonából, még a tükröket is eltakarják, hogy ne szembesüljenek a valósággal: amíg Pacsirta a nyakukon marad, semmi esélyük boldog és normális életre. Egy napon a lányt elküldik pár napra a rokonokhoz, hátha sikerül ott férjet találni neki. A magára maradt házaspár előtt hamar kinyílik a világ: ismét összetalálkoznak a régi barátaikkal, színházba járnak, társasági életet élnek, de mindvégig ott van bennük a szörnyű tudat, hogy ez a boldogság csak addig tarthat, amíg Pacsirta vissza nem költözik a szülői házba. Páger Antal a filmben nyújtott kiemelkedő alakításáért 1964-ben megkapta a cannes-i filmfesztivál díját.


rendező: Ranódy László
író: Kosztolányi Dezső
forgatókönyvíró: Huszty Tamás
operatőr: Illés György
díszlettervező: Bányai Béla, Simonka Boldizsár
jelmeztervező: Márk Tivadar
zene: Farkas Ferenc
látványtervező: Varga Mátyás
vágó: Morell Mihály

szereplők:
Páger Antal (Vajkay Ákos)
Tolnay Klári (Tóni, feleség)
Nagy Anna (Pacsirta)
Bara Margit (Dobáné)
Latinovits Zoltán (Miklós, szerkesztő)
Törőcsik Mari (Margit)
Bessenyei Ferenc (Tanár)
Csurka László (Hordár)
Darvas Iván (Füzess Feri)


Díjak és jelölések:

Cannes (1964) - Legjobb férfi alakítás: Páger Antal
Cannes (1964) - Arany Pálma jelölés: Ranódy László



2012. január 23., hétfő

A szeretetről néhány gondolat...






A szeretet önmagunkon kezdődik.


( Latin közmondás )








Szeretet... Mi is a szeretet? Érzelem...? De valóban érzelem? Ennél több...
A szeretet nem érzelem, hanem cselekvés. A szeretet mindig a másik emberért létezik. Nem azért szereti a másik embert, mert viszont-szeretetet vár. Örül a viszont szeretetnek, de nem azért szeret, hogy őt szeressék. A valódi szeretet nem vár a másik szeretetére, már akkor is szeret, amikor a másik ember még nem szeret, és azután is szeret, amikor a másik már nem szeret.
Szeretni annyit jelent: adok, nem pedig kapok.
Adom önmagamat, adom örömöm, bánatom, érdeklődésem, együttérzésem, barátságom, hálám, értelmem...
A szeretet lényege a másik-centrikus gondolkodás és cselekvés.
A szeretet törődő és felelősségteljes. Figyel a másik ember kimondott és kimondatlan igényeire. Szükséges hozzá a másik ember tisztelete.
Akit szeretek, annak tisztában vagyok egyéniségével. Őt szeretem, nem egy illúziót, egy képet, és nem azt, akinek szerintem lennie kéne.
Ehhez pedig ismernem kell őt.
Szent Ágoston mondta, nem lehet valakit szeretni, akit nem ismerek, és nem lehet megismerni valakit, akit nem szeretek. A szeretet lényege, hogy nem függ semmitől. A szeretet elfogadás. A szeretet elfogadja a másikat, ahogy a másik van. Nem akarja megváltoztatni. Megváltoztatni csak önmagunkat lehet. Lehetetlen mások szeretete önmagunk szeretete nélkül. Szeretni azt jelenti, fény és melegség vagyunk a másik számára. Minél inkább szeretünk és odaajándékozzuk magunkat, annál értékesebb lesz életünk.

( Hermann Hesse )







Talán semmi sincs szebb a világon, mint találni egy embert, akinek lelkébe nyugodtan letehetjük szívünk titkait, akiben megbízunk, akinek kedves arca
elűzi lelkünk bánatát, akinek egyszerű jelenléte elég, hogy vidámak,
és nagyon boldogak legyünk.

( Ernest Hemingway )





Nehéz azokat szeretni, akiket nem becsülünk, de nem kevésbé nehéz azokat szeretni, akiket sokkal többre becsülünk magunknál.

( La Rochefoucauld )



Az ember mindent látó, mindent megvilágító nap, ha szeret, és ha nem szeret: sötét lakás, amelyben füstös lámpás ég.

( Hölderlin )






Tanítás


Aki szeret, annak varrd föl a leszakadt gombját,
mert könnyen lehet, hogy felvarrja más.

Aki szeret, annak hallgasd meg baját, gondját,
mert könnyen lehet, hogy meghallgatja más.

Aki szeret, azzal szelíd légy, ne goromba,
mert könnyen lehet, hogy megsimítja más.

Aki szeret - szeresd, s öleld meg naponta,
mert könnyen lehet, hogy megöleli más.

És akkor hidd el - nem ő a hibás.

Jobbágy Károly




2012. január 21., szombat

Egy film...





Szerelem a kolera idején



Nem is olyan régen megnéztem : Szerelem a kolera idején c. kosztümös filmet.

Gabriel Garcia Márquez írta azonos címmel regényét, amelyből film készült.

Márquezt megfilmesíteni nem könnyű. Rengeteg időt felölelő történeteit leginkább az író könnyed és olvasmányos nyelvezete, továbbá fülledt hangulata teszi felejthetetlenné.
Mike Newell rendező a történet szempontjából szoros adaptációt készített Marquez regényéből .





Florentino Ariza fiatal távirdász beleszeret Fermina Dazába, de annak apja nem engedi a házasságot. Idővel Fermina szerelme elmúlik és hozzámegy a város legjobb partijához, a fiatal orvoshoz. Florentino elhatározza, hogy kivárja az orvos halálát és majd újra szerelmet vall Ferminának. És ez meg is történik majd 50 év várakozás után. Mindeközben pusztít a kolera és mire eljön az idő a két szerelmes már jóval hetven fölött jár.

Florentino úgy bírja ki ezt az ötven évet, hogy pontosan 622 nővel lesz viszonya.

Márquez stílusa a könyvben fülledt és buja, élénk vizualitás jellemezi.

Newell, a film rendezője ezt megváltoztatja. Megtisztítja a képeket és a történetet.


A könyvet nem tudja pótolni, de azért nem bántam meg, hogy megnéztem a filmet. Egyszer lehet időt szánni rá. Már csak
Javier Bardem zseniális Florentino alakítása miatt is. Persze jók a többi színészek is, még a mellékszereplők is. Talán így tudott kicsit életre kelni Márquez regénye.

( Persze a könyvet kell elsősorban elolvasni. Felejthetetlen élményt jelent az embernek ahogy Márquez mesél. Nem csak hogy látjuk magunk előtt megelevenedni a regényt és szereplőit, hanem átkerülünk egy másik világba. A hatalmas érzelmi konfliktusok közepette eltelik fél évszázad, lezajlanak forradalmak, társadalmi változások, emberéletek, házasságok, szerelmek és gyűlölködések és mindent áthat valami furcsa mágia, szürrealizmus, az emberi ostobaságok sorozata, és a fülledt erotika. Márquez stílusa magával ragadó. Sodró lendülettel, olyan magával ragadóan mesél, hogy az olvasó körül teljesen megszűnik a külvilág. Gyönyörűen megírt regény a szerelemről, az életről... )


( Maga García Marquez kezdeményezte, hogy az énekes-dalszerző Shakira járuljon hozzá a filmhez két dallal. A dalokat a teljes filmzenével egyetemben Antonio Pinto brazil zeneszerző írta. A „Despedida” című szerzeményt, melynek zenéjét közösen szerezték, szövegét pedig Shakira írta, Golden Globe-díjra jelölték. )


2012. január 20., péntek

A Magyar Kultúra Napja alkalmából...





Juhász Gyula


Az ember, amíg fiatal, erős,
Úgy véli, hogy egész nagy zenekar
Van a szívében, kürtök és dobok,
Hegedűk, hárfák, csellók, fuvolák
És mind az élet örömét, a szépség,
A jóság és igazság himnuszát
Ujjongják viharozva és vidáman.
Nem veszi észre, hogy a jó zenészek
Lassacskán szépen elhallgatnak és
Elszöknek egyenkint egy más vidékre.
Nem veszi észre, hogy fekete posztó
Jön a dobokra és hogy elrekednek
A trombiták s a száguldó ütem
Mindegyre lassúbb. Mígnem egy napon
Magában áll az utolsó zenész
S tört hangszerén egy hang sír elhalón
Mintegy segítségért kiáltva égre,
Majd csak susog és elnémul örökre
A bánat.





Az igazi kultúra örök





Havasi Balázs (Budapest, 1975. szeptember 18. – ) magyar zongoraművész, zeneszerző. A legnagyobb mesterektől közel 25 éven át tanulta a klasszikus zenei szakma minden apró fortélyát, majd újabb tíz év kísérletezései után alkotta meg senki másra nem jellemző, sajátos zenei világát. Kortárs zeneszerzőként négy teljesen különböző zenei projektet hozott létre, komponált már szimfonikus zenekarra, de rock dobra és zongorára is. Köztudott róla, hogy szereti tágítani a zenei műfajok sokszor mesterségesen létrehozott határait. Írt dalt Tracey Thorn énekesnőnek is, és tartott előadást a TED Global konferencián zenei innovációs törekvéseiről. Zongoraművészként és zeneszerzőként rövid idő alatt nagy népszerűségre tett szert, ismert az ázsiai kultúra és a harcművészetek iránti szeretete, melyeket éveken át maga is űzött. Impulzív személyisége, különleges kommunikációs képességei és a nagyközönségre gyakorolt rendkívüli hatása miatt olyan kiváltságos helyzetben van, hogy műveit milliók ismerhették meg igen rövid idő alatt. Büszke arra, hogy sikereit elsősorban a világhírű magyar zeneoktatásnak köszönheti, és hisz abban, hogy egy kis országban született művész álmai is valóra válhatnak.


Albumai


• Vallomások zongorára (2001)
• Évszakok (2001)
• A szív hangjai (2003)
• Best of Havasi (2004)
• Nappalok és éjszakák (2004)
• Piano (2005)
• 7 (Seven) (CD+DVD) (2006)
• Infinity (2007)
• Red (2010)
• Symphonic (2010)
( Wikipédia)


Havasi Balázs feldolgozása ez a csodálatosan szép népdal is. Öröm hallgatni őt!





2012. január 14., szombat

Farsang - 2012




A farsang vízkereszttől hamvazószerdáig (a hamvazószerdát hívták száraz szerdának, böjtfő szerdának, böjtfogadó szerdának, aszaló szerdának is) január 6-tól a nagyböjt kezdetéig tart.

A farsang az utolsó alkalom a mulatságra, utána következik a húsvétig tartó nagyböjt. Főleg a farsangi időszakot lezáró utolsó három napon, a farsang farkán, azaz farsangvasárnap, farsang hétfőn (asszonyfarsang napján) és húshagyókedden mulattak igazán.

A karnevál szót Csokonai Vitéz Mihály ismertette meg velünk, hiszen komikus eposzának főhősét Carneval-nak nevezte. ( Dorottya vagyis a Dámák diadalma a fársángon )









Kosztolányi Dezső

Síppal, dobbal, nádi hegedűvel



Hajnalban, farsangkor az ember megáll a
hideg kályha mellett, frakkban, izzadt gallérban,
rekedten. Ilyenkor a ködben beteg képeket,
zaklató arabeszkeket lát.


Fekete álarcot kötöttem
és lenge lábon, észrevétlen
vágtattam a farsangi ködben
kurjantgató, homályos éjen
fekete álarc -
sötét halálarc -
fönn még álmos csillag se reszketett,
és sebbel-lobbal
és síppal, dobbal
kísértek el aprócska szellemek.


Kis nádi hegedűjük pengve
belezenélt az éji csendbe,
hipp-hopp, rohantam a havon,
s amerre mentem,
az éji csendben
kigyúlt a részeg vigalom,
s amerre jártam,
játék-batárban
jött százezer ugrifüles manó -
és dínom-dánom -
farsangi álom
szállt rám, denevér-szárnyon suhanó.


Hogy merre jártam, merre mentem?
Ha elmondhatnám azt tinektek.
Violafényű téli kertben
villanylámpáknál énekeltek.
Kávészínű, ezüst ruhában
lányok kacagtak mindenütt,
sárgás hajuk arcukba csapzott
és lila volt beteg szemük.

Jégből volt a parkett alattam
s én nyomba korcsolyára kaptam.
Tovább! Tovább! Szálltam tovább,
és csattogtattam bősz rohamban
a könnyű, táncos korcsolyát.


Jégkertek nyílottak előttem
fehér, fagyos, friss levegőben,
és ordas farkas ordított.
És ködbe veszve
lenn messze-messze
csábítgatott száz új titok.
Csábítva gyulladott a lámpa
az elektromos éjszakába,
sok lámpa, gyertya, milliom
ezer tüzelő liliom,
s én szálltam, szállottam tovább -
hahó, hahó! -
s a gyémántos homályon át
hullt, hullt a hó.


Aztán egy bálterembe értem,
s táncolni kezdtem táncos éjjel,
táncoltam zengő korcsolyákkal,
torkig lakó, vak szenvedéllyel.

Ó tánc! Ó tánc! Farsangi pálma!
Rogyásig-tánc, te álmok álma!
Csak álmainkban táncolunk így.


Izzadt a puha lányderék,
tüzes gomolyba rám rohantak
szőkék, vörösek, feketék.
Csipkés zuhatagok, brokát,
mezítlen mellek és bokák,
s e lány-pokolba
már fuldokolva
ugrálni kezdtem esztelen.
Csiklandtak és ízekre téptek,
kacagtak és fájt a fejem.
S a nászra, nászra jött a gyász
és elfagyott a kacagás,
és a legtáncosabb leányka
meghalt a bús, farsangi porban -
hajnalra - tüdőgyulladásba.
Mentem tovább s a szürke utcán
temettek egy kedves halottat,
kövér papok, pohos apátok
Circumdederunt-ot daloltak.
Titokzatos templomok öblén
meleg gomolyba szállt a tömjén.
A temetőkben orgiáztak
s hol a halottra a sír-árok
tátongva várt, kártyát vetettek
dülledt szemű, részeg betyárok.
Menyegző jött. Sírt a menyasszony
és kacagott a vőlegény.
Királypalást lengett a vállán
és csörgősipka volt fején.
Majd vége, vége lett a násznak,
csak vén leányok vihorásztak.


Tovább, tovább! - És mentem újra
a hóba, ködbe, éjbe fúlva,
és egy hatalmas, dús terem
tárult elébem hirtelen.
Torták puffadtak mézes habban,
ezüst tálcán angolna, kappan,
fekete bor és szőke pezsgő,
bűnös szüzek és sok tüzes nő.
Hogy merre jártam? Nem tudom már.
De ott volt sok tisztes személy,
víg hercegek ópium-gőzben
lihegtek tiltott kéjekér.
Ott volt a véres szemü Bacchus,
és több méltóságos alak
verejtékezve és zokogva
a roskadt asztalok alatt.
Mind kornyikált, ivott, dülöngött,
elmélkedett magában halkan,
s az asztalfőnél hosszú frakkban
ott ült az ördög.


Egy kövér kanonok megáldott,
azután csöndesen továbbment.
Füsttől rekedt, szálkás torokkal
nyögtem reá egy csöndes áment.
Vöröslő korcsmaablak alján
mentem tovább havat tiporva.
Pár korhely jött, bús arcú, halvány,
már véget ért a vad tivornya,
és vágtattam, tovább, tovább még,
és szenny tapadt a korcsmafalhoz,
meggyűrve csüngött le az abrosz,
csupa hamu volt és okádék.


És láttam újat, újra láttam,
jártam sötét diákszobákban,
és jajjal és nehéz sóhajjal volt teli,
és körülvették a halál nyögései.
Beteg feküdt ott. Gyertya égett,
a téli reggel szürkesége
búcsút mondott a téli éjnek.
Orvosságszag terjedt köröttem.
A beteg arcán jég és kendő.
Holnapra őt is sírba dugják.
Jaj, jaj nekünk. Minden veszendő.


Csak mentem újra, szálltam egyre,
hajnalodó, kék táncterembe,
tiport rózsák közt andalogtam
és hajtűket szedtem föl ottan.
Az ég lassan derült felettem,
sírtam, temettem és feledtem,
és szédelegve
járkáltam egyre,
de merre tértem, nem tudom.
A fülem csengett,
egyszerre csend lett
a hamuszínű köruton.
Vacogtam már a félelemtől,
s csodák csodája! -
valóra válva
ott állt a kálvintéri rendőr
a csendben, a farsangi csendben -
és én egy gázlámpát öleltem.



Magyar táncház módszer...




Tavaly novemberben felkerült a magyar táncház módszer az UNESCO szellemi kulturális örökség listájára.


Az ENSZ Oktatási, Tudományos és Kulturális Szervezetének illetékes kormányközi bizottsága az úgynevezett "Legjobb megőrzési gyakorlatok regiszterébe" vette fel a magyar táncház módszert, amely a szellemi kulturális örökség átörökítésének magyar modellje.

Milyen csodálatos ! Legalábbis számomra!

Valamikor a 70-es években indult és Halmos Béla, Timár Sándor, Sebő Ferenc nevéhez fűződik a táncház mozgalom elindítása. Szerepelt itt a Kárpát - medencei különböző nemzetiségek zenéje, tánca is. Összekovácsolta a fiatalokat, megismerték, sokan megszerették a népi kultúrát. Azóta sok minden átalakult, de ma is vannak követői. A táncház módszer oktatása is folyik. Ahhoz, hogy egy régió tánca hiteles legyen, jól meg kell ismerni a hagyományokat. Persze nem lehet előadni gondolom ugyanúgy, mint ahogy azt esetleg nagyapáink vagy nagyanyáink tették, kicsit már magunkhoz, a korhoz kell igazodni. Ma már tudatos odafigyeléssel, szervezett tanulással lehet az igazi népzenét, népi kultúrát fenntartani. Jó, hogy vannak követői, erre elkötelezett zenészei, táncosai, mesélői, kézművesei. Aki belekóstol egyszer egy igazán míves táncházba, vagy zenébe,( stb) az biztosan lelkes híve lesz és tartalmasan fogja tölteni szabadidejének egy részét. Azt gondolom, már gyermekkorban el lehet kezdeni. Van is erre jó pár példa már!
Talán hasznos lenne akár az óvónő vagy tanítóképzésbe is bevonni a magyar táncház módszert!







Egy lemez ajánló:

"Magyarországon az 1970-es évek elejétől fogva a táncházi klubéletben bontakozott ki a népzenei mozgalom új hulláma. Az első táncházak zenéje elsősorban az erdélyi magyarság régióinak régies dallamaival, valamint virtuóz, gazdagon díszített, ugyanakkor szikár hangszerjátékával ragadta meg a közönséget. Ezek közül is kiemelkedett az erdélyi Mezőség, valamint az ezen belül is külön szigetet alkotó Szék községének népzenéje. Egy rövid fáziseltolódással aztán valósábbal berobbant a táncházakba a közép-erdélyi népművészet egyik leggazdagabb vidékének, a mezőséginél kifinomultabb és könnyedebb Kalotaszeg muzsikája is. Jelen lemezünk anyaga e háromféle hagyomány dallamaiból lett összeállítva. Ezen esetben nem a nagyközönség számára ismeretlen dallamok érdekességével kívánunk "újat hozni", pont ellenkezőleg: a táncházak kezdeti korszakának legismertebb "slágereit" állítottuk egymás mellé, hiszen ilyen válogatás eddig még soha nem jelent meg." - A Fonó Zenekar

Agócs Gergely - ének
Gombai Tamás - hegedű, ének
Pál István "Szalonna" - hegedű, ének
D. Tóth Sándor - brácsa, ének
Kürtösi Zsolt - nagybőgő

Közreműködnek:
Fekete Antal "Puma" - brácsa
Vándor Vokál: Farkas Tünde, Izsák Kata, Szluka Judit - ének
Navratil Andrea - ének
Szentkereszty Judit - ének
Berecz András - ének
Papp László - ének

1. Széki
2. Mezőségi
3. Kalotaszegi
4. Hajnali



2012. január 13., péntek

Az ember tragédiája...



Kötelező olvasmány. Tudom. A diákok nem szeretik azt, ami kötelező. De talán mégis el kell olvasni, vagy meg kellene nézni ezt a Madách Imre írta nagy verses művet.

Most, hogy hazánkban és az egész világban valami embertelent érzek, talán ezért is olvastam ismét. Ha lenne egy igazán méltó előadás megnézném újra, de pillanatnyilag nincs. Bár a múlt nyáron Szegeden, a Dóm téren látható volt, sajnos oda nem jutottam el.

( Azt is tudom, hogy megjelent egy Werk- könyv: Az ember tragédiája szegedi előadásáról, Vidnyánszky Attila, Bérczes László Fotók: Bócsi Krisztián Helikon Kiadó, 2011 )

Mit is boncolgat ez a monumentális alkotás?

Van-e értelme az emberi létnek? Mi célra vagyunk a világon? Létezik-e emberi fejlődés, emberi tökéletesedés? Érdemes- e küzdeni, harcolni egy célért?


15 „felvonásos” drámai költemény. Párbeszédes formában megírt, filozófiai tartalmú verses mű.



              Zichy Mihály illusztráció

" A magyar irodalom és drámaírás kiemelkedő műve, Madách Imre legismertebb alkotása.
Az 1862-ben megjelent mű sokakat felzaklató kérdései azóta is életben tartják a költeményt, számos kortárs feldolgozása létezik a darabnak.

A születésétől eltelt majdnem százötven évben a Tragédia egyfajta szimbólumává vált a magyar drámaírásnak, talán a legtöbbször színpadra állított költemény Magyarországon. Az először itt elhangzó „Megy-é előbbre majdan fajzatom”, valamint a „Mondottam ember: Küzdj, és bízva bízzál!” mondatok legismertebb irodalmi idézeteink közé tartoznak.

A Tragédia a Kiegyezés évtizedének irodalmára jellemző nemzeti témán felülemelkedő, főszereplőként az emberiséget szerepeltető filozófiai alkotás: emberiségköltemény. Műfaja drámai költemény, közvetlen műfaji előzménye Goethe Faust-ja.

Bár a Tragédia gondolatvilága egyike a legsokoldalúbbaknak a magyar irodalomban, a benne hallott eszmefuttatások mégsem saját szépségük miatt fontosak, hiszen Madách műve is csak a már sokszor megírtakat öltözteti új formába (Nem adhatok mást, csak mi lényegem, Nem az idő halad, mi változunk, Milliók egy miatt, Ábrándozni van még tárgy elég stb.), inkább eszközök a szerző kezében a folyamatos, mindig ugyanoda vezető emberi töprengés ábrázolására.

A Tragédiát már 1883. szeptember 21-én színpadra állították a Nemzeti Színházban, a 15 felvonásos drámai költemény azonban nagy terjedelme miatt meglehetősen nehezen kezelhető: ha minden mondatot megtartva, és a szerzői utasításokat követve próbálnánk színpadra állítani a Tragédiát, négy-öt órásnál is hosszabb darabot kapnánk. " ( Wikipédia)


Az ember tragédiája külföldön is az egyik legismertebb magyar klasszikus alkotás. Eddig mintegy 14 nyelven jelent meg, s az 1892-es hamburgi, bécsi és prágai bemutató óta Európa számos színpadán aratott megérdemelt sikert.

És álljon itt egy idézet:

"Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig
tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet."

                               
                                 Madách Imre


Kattints rá!



2012. január 9., hétfő

Kiállítások a Budai Várban...

Madárdal


Százötven éve született Ferenczy Károly, a magyar festészet egyik legnagyobb hatású alakja. Az érzékeny és tépelődő művész, a napfényben fürdő tájak festője - Szentendre, München, Párizs és Nagybánya mestere.

A teljes életmű kiállítása  még 2012. május 27-ig látható a Magyar Nemzeti Galériában.
Érdemes megnézni.
 


Bretagne-i népünnep


És, ha már a múzeumban járunk,  megnézhetjük  Rippl-Rónai József (1861-1927) grafikai munkásságát, amelyek részben a művésztől, részben pedig a magyar századelő képzőművészeti életében jelentős szerepet játszó gyűjtő szakemberek ( Petrovics Elek, Meller Simon, dr.Majovszky Pál ) ajándékaként kerültek a gyűjteménybe.



2012. január 8., vasárnap

Két szép vers...






Anna Ahmatova 

Ház a hóban
  


 Bolyongunk egyre, kéz a kézben,
 nem tudunk elszakadni még.
 Szótlan tűnődsz. Nem szólok én sem.
 Sötétedik az esti ég.

 Hallgatunk, templomba betérve,
 keresztelőt, nászéneket.
 És nem nézünk egymás szemébe...
 Velünk minden másképp esett.

 Aztán a havas temető vonz.
 Ülünk. Könnyűl lélegzetünk...
 Egy házikót a hóba rajzolsz. -
 Abban mindig együtt leszünk.





Szabó Lőrinc


Semmiért egészen


Hogy rettenetes, elhiszem,
 De így igaz.
 Ha szeretsz, életed legyen
 Öngyilkosság, vagy majdnem az.
 Mit bánom én, hogy a modernek
 Vagy a törvény mit követelnek;
 Bent maga ura, aki rab
 Volt odakint,
 Én nem tudok örülni csak
 A magam törvénye szerint.

 Nem vagy enyém, míg magadé vagy:
 Még nem szeretsz.
 Míg cserébe a magadénak
 Szeretnél, teher is lehetsz.
 Alku, ha szent is, alku; nékem
 Más kell már: Semmiért Egészen!
 Két önzés titkos párbaja
 Minden egyéb;
 Én többet kérek: azt, hogy a
 Sorsomnak alkatrésze légy.

 Félek mindenkitől, beteg
 S fáradt vagyok;
 Kívánlak így is, meglehet,
 De a hitem rég elhagyott.
 Hogy minden irtózó gyanakvást
 Elcsittithass, már nem tudok mást:
 Mutasd meg a teljes alázat
 És áldozat
 Örömét és hogy a világnak
 Kedvemért ellentéte vagy.

 Mert míg kell csak egy árva perc,
 Külön; neked,
 Míg magadra gondolni mersz,
 Míg sajnálod az életed,
 Míg nem vagy, mint egy tárgy, olyan
 Halott és akarattalan:
 Addig nem vagy a többieknél
 Se jobb, se több,
 Addig idegen is lehetnél,
 Addig énhozzám nincs közöd.

 Kit törvény véd, felebarátnak
 Még jó lehet;
 Törvényen kívűl, mint az állat,
 Olyan légy, hogy szeresselek.
 Mint lámpa, ha lecsavarom,
 Ne élj, mikor nem akarom;
 Ne szólj, ne sírj, e bonthatatlan
 Börtönt ne lásd;
 És én majd elvégzem magamban,
 Hogy zsarnokságom megbocsásd.

2012. január 4., szerda

Január 6. Vízkereszt...


Piero della Francesca: Jézus megkeresztelése (1442)


Vízkereszt, korábban Szentkereszt a latin egyház Epiphania Domini, „az Úr megjelenése” elnevezésű, január 6-án tartott ünnepének magyar neve.






Ágh István

Üres bölcsőnk járása

(részlet)



„ Szilveszter után készülődtünk a háromkirályozásra. Magunk is kicsi királyok. Vízkeresztre papírsüvegeket ragasztottunk, férceltünk, nem királyi koronákat, inkább a püspökök fejfedőjéhez hasonlatosat, sztaniol- és krepp-papír díszűt. Menyhárd királynak faugrató csillag volt a kezében. Szerkezete nagy kézügyességre vallott, én sohasem tudtam megcsinálni. Az egymásra szerkesztett összehúzható és kiugratható lécecskék végén a csengős betlehemi csillag. S mikor rákerült a sor a „Szép jel és szép csillag, szép napunk támad, szép napunk támad” dallamára, a csillag csöngölőzve kilökődött. Boldizsár király nem mázolta be magát korommal, mégis ilyent beszélt: „Én Boldizsár királ vagyok. Messzi földről jöttem. De azt meg ne csodálják, hogy így megfeketedtem, mert én Krisztus urunk tüzében születtem, kívül is, belül is feketére égtem.” Mindig kívántunk valami jót a ház gazdájának, asszonyának.”






Illyés Gyula

Puszták népe

(részlet)

„ A legények és kamaszok, de néha az öregek is, egy-egy ritka evési alkalmat olyan társas vigalommá varázsoltak rögtönzött versekkel, táncokkal és ugribugri játékokkal, mint az attikaiak a maguk kecskeünnepélyét. Egész jeleneteket játszottak el, amelyeknek se fülük, se farkuk nem volt – mért zengett, harsogott a kacagástól mégis a puszta, úgy mint egy majális? A disznóölő család ablakába szépen kifaragott „ágast” állítottunk, valami kis faágat megtisztítottunk a kérgétől, de a jobbra-balra kinőtt új hajtásokat csak felében vágtuk le róla; azok hegyére szúrtak a háziak egy-egy darabka szalonnát, hurkát és töpörtyűt. A lakodalmi „kintállók”, a kamaszok, akiket nem hívtak meg a lakomára, szintén az ablak elé gyűltek, onnan kiabáltak be, kértek és kaptak is egy kis finom harapnivalót, ha ötletes megjegyzéseik kiérdemelték a műértő násznép elismerését, amely várta ezt a jelenetet és készült a riposztokra. A kottyolóknak és vízkeresztjáróknak, a pusztai commedia dell’ arte szabályai szerint minden konyhában a hallgatóság helyzetéhez és igényéhez kellett alkalmazkodniok. Karácsony előestéjét az ostordurrogtatók valóságos zárótűzzel készítették elő, déltől fogva úgy zengett-csattogott a puszta, mint egy csatatér.”



 ( Udvardi Erzsébet festménye )



Juhász Gyula

            Vízkeresztre            


Jövének távol, boldog Napkeletről
 Három királyok, híres mágusok,
 Mert hírt hallottak a csodás Gyerekről,
 Kiről legenda és jóslat susog.

Ki született szegényen Betlehemben,
 Kit megöletne Heródes király
 S aranyat, tömjént, mirrhát lelkesedve
 Hoz néki Gáspár, Menyhért, Boldizsár!

Szerecsen, indus, perzsa, mind csodálja
 A Kisdedet, ki a jövő királya
 S a csillagot, mely homlokán ragyog.

Ő édes, kedves. Bájolón gagyog
 S egy pintyőkét néz, mely szent szeliden
 A Szűz Mária vállán megpihen...



2012. január 2., hétfő

Pilinszky János - A madár és a leány....






A madár és a leány


Jártatok már a világ partján?
Miként a tengernek van partja,
úgy van a világnak határa:
tenger égbolt zúdul a partra.
Innét indulnak a szelek,
innét a kelő reggelek,
és ide tér meg éjszakára
a fűzfa árnya, nyírfa árnya.

Olyan az ég itt, mint a tenger.

Hol tiszta kék és mozdulatlan,
mint óriás kerek tükörben
fénylik benne a kora hajnal;
hol meg szelektől viharos,
villámló felhőkkel habos
haragja a földekre árad,
porba döntve a földi tájat.

Élt itt valaha egy leány,

elhagyatva a világ partján;
akár a kelő nap, oly árva,
akár a hunyó nap, oly halvány.
Világ határán egymaga
élt itt egy leány valaha,
szomorú, szép és halavány
magányos csillag, egy leány.

Maga volt, hogy a nap felfénylett,

és éjszaka, hogy szállt a hold,
szobácskájában egyedül,
álmában is csak maga volt.
Hideg esőben át a réten
árván futott, árván a szélben,
s mert nem volt senki élő társa,
örökös csönd volt házatája.

Asztalkáján a gyertyaláng,

az ablakán az éj maga,
vele búsult a tányérkája,
kése, kanala, pohara;
s hogy vele együtt árva volt
a kenyér, mibe harapott:
mintha csak könnyeket törölne,
mikor a morzsákat törölte...

Járt erre aztán egy madár,

idejött a világ partjára,
és megpillantotta a lányt,
meglátta és szépnek találta.
Háza előtt, az alkonyatban,
kint ült a leány mozdulatlan,
szótlan a világ peremén,
magányos háza küszöbén.

Levél se rezdült, ág se rebbent,

a tükörsíma alkonyat,
mint elhagyatott aranytócsa
terűlt a síma ég alatt;
minden kis porszem és füszál,
darabka rög, parány bogár,
az egész világ hallgatott.
Nézte a lemenő napot.

"Zöld levelekből, lágy mohából,

puha füvekből fészket raktam,
kibéleltem könnyű szelekkel,
körülvettem kéklő magassal!
Gyönyörű árvám, föl a magasba!"
- hívta a lánykát, hogy vele lakna,
hívta az árvát a madár.
Szép volt, nagyon szép a leány.

Szép volt a lány és szomorú,

s a nyári égbolt, ha lehet,
a levelek az ágakon,
rög és bogár még csöndesebb,
még csendesebb, hogy válaszolt,
válasza olyan árva volt,
oly árva volt szava a lánynak:
"Nem mehetek, kicsi a házad!
Nem mehetek, kicsi a házad!"

S azontúl minden alkonyattal

megjött és hívta a madár:
"Gyere velem, föl a magasba,
siess, siess, telik a nyár!
Elmúlnak napok és egek,
megjönnek a vizes szelek;
elfogy aranya a világnak!"

"Nem mehetek, kicsi a házad!

Nem mehetek, kicsi a házad!"

"Siess, siess, közeledik már

eső és szél, fagy és hideg,
magad leszel, ha itt a tél,
s ha szólanál is, nincs kinek!
Akkorra én már messze szállok,
fehér hó lepi a világot,
befagynak mind a tengerek,
világ végén a reggelek.

Akkorra én már messze járok,

sötét szobád bezárhatod.
Meggyújtod majd kicsinyke lámpád,
meggyújtod, aztán elfujod.
Téli széllel, havas setéttel
üzennél már, küldenél értem.
Elsápaszt majd, tudom, a bánat."

"Nem mehetek, kicsi a házad!

Nem mehetek, kicsi a házad!"

"Ma messze jártam, messze szálltam,

porfelhőben sor szekeret,
láttam vidám falusi népet
ünnepi vásárra menet;
tükrös huszárt, festett pojácát,
ezerszínű szalagból sárkányt,
bőgő dudát, hatalmas táncot,
akácfa lombjaiból sátort;

ha elmondhatnám, se hihetnéd,

sikongató lányokat párban,
tenger zsivajban lacikonyhát -
el se hinnéd, mi mindent láttam!
Mi mindent láttam! Közeledben
sorra mégis mindet felejtem,
mind a zajos, zöldlombos sátrat."

"Nem mehetek, kicsi a házad!

Nem mehetek, kicsi a házad!"

"Fényes, magas toronyra leltem,

egekig emelt a torony!
Tengernyi földeket beláttam,
túlláttam a világokon;
csúcsáról el se képzeled,
erdőket láttam, réteket.
Hihettél volna óriásnak!..."

"Nem mehetek, kicsi a házad!

Nem mehetek, kicsi a házad!"

"Ma láttam árnyékom a porban,

maroknyi volt és reszketett,
csak annyi volt a hideg porban,
csak annyi, szinte elveszett!
Csak annyi volt, kicsiny faág,
ha karcolja az út porát:
csak annyi volt félénk nyomom.
Nem mozdult léptemre a por.

Csak a szívem vert hevesen,

csak a szívem szomoruan,
az vert, csupán az lüktetett,
csak a szívem vert súlyosan.
Tengernyi porban vézna folt,
árnyékom olyan néma volt -
oly árva, mint a kis füszálnak..."

"... Nem mehetek, kicsi a házad!

Nem mehetek, kicsi a házad!"

"Csupasz a föld, hideg az égbolt,

a föld halott, az ég halott.
Nagy csendesség szállt a világra,
hosszú éjek és rövid nappalok
Fáradtak a falevelek,
hullanak a falevelek,
sötéten vándorol a szél,
közel van, itt van már a tél!

A madarak is messze szálltak,

üres az erdő, fekete,
zörög az erdő, el kell mennem,
elmegyek én is messzire!
Didergő szélvészek, fagyok
elűznek engem is örökre,
elűznek tőled mindörökre:
mennem kell, nem maradhatok!
Mennem kell, nem maradhatok!"

Betette háza ajtaját,

maga maradt a lány a házban,
maga maradt, s hogy elaludt,
árván aludt az éjszakában.
Hallott távoli hangokat
álmában, akkor felriadt,
felébredt és ajtót nyitott.
Künn hó és csönd és csillagok.

"Puha füvekből fészket raktam,

lebontottam puha kis fészkem,
lerontottam puha kis házam,
puha házamat elcseréltem!
Immáron minden csillagával
egész égbolt én fészkem, házam!"
- szólott szava az ég alól.
De a madár nem volt sehol.

Hangját szép nyári alkonyatban

halljuk mi is a kert alatt;
hívja a lányt, hívja az árvát,
hívja a csöpp madárkahang.
És hallja fű, hallgatja fa,
s mintha gyönyörűt hallana:
hogy "élt egyszer egy szép leány,
világ végén egy árva lány". 



 Szépnek találtam! Gondoltam megosztom!






Pilinszky meséje nyomán készítette:

Kép: Szász Zsolt, Hang: Ercsei Zsolt, Elképzelés: Csíki I. Zsolt

Újévi gondolatok a zenéről...





"A csend után a kifejezhetetlennek a kifejezéséhez a zene áll legközelebb"
                                                                
  (   A. HUXLEY )


A zene ott van körülöttünk, zene akár a madarak hangja, az erdő susogása, egy patak halk csörgedezése, a tenger moraja, és még ezernyi hang a világunkból, amit aztán a zeneszerzők, zenészek, saját lelkükön keresztül csodás zeneművekké komponálnak , előadnak. 

Az emberek pedig hallgatják, mert azt gondolom, mindannyian kapnak általa valamit.

A zenéhez nem kell nyelv, az ember akár behunyt szemmel is hallgathatja. Azt hiszem egy különös csodája a művészeti ágaknak. Különös, mert a zene képes arra, hogy egyszerre a zenész és a hallgató lelkében teremtsen valami érzelmi állapotot, elindítson bennük valamilyen lelki folyamatot.

Hát ilyen estén voltam pár nappal ezelőtt a FONÓ Budai Zeneházban, ahol Lukács Miklós és Balogh Kálmán nagyszerű előadását csodálhattam, majd utána a Dresch Quartet új számai nyűgöztek le.

A lelkem feltöltődött kicsit az új esztendőre! Az ilyen zenei estékre érdemes elmenni.( Még, akkor is, ha a technika időnként nem úgy működik ahogy illene!)

Persze egy szép vers,  egy regény, egy novella, egy festmény, egy színházi előadás, egy fotó és  tánc is hathat ránk,  de talán másképp!


Mit is mondott Johann Wolfgang von Goethe ?

„Ha fiatalok akarunk maradni, mindennap olvassunk egy el egy verset, hallgassunk egy kis zenét, nézzünk meg egy szép festményt, és amennyiben lehetséges, tegyünk valami jót. Az ember legfőbb érdeme éppen az, hogy amennyiben teheti, felülkerekedik a külső körülményeken, és minél kisebb befolyást enged azoknak.”







KORAI KIKELET


Kikelet, itt vagy?
Ilyen korán?
Újra vidíthat
fény, sürü árny?


Völgy, liget? Ó, hogy
csörg a patak!
Ezek a dombok?
Ez az a pad?


Ég tüze! friss kék!
Bérc, ragyogó!
Hal nyüzsög ismét:
arany a tó.


Lomb köze tarka
szárnysuhogás:
mennyei kardal
zeng, fuvoláz.


Nyílik a bimbó
a nap elé,
zümmög a ringó
szirmon a méh.


Mozdulat, illat
kél, remegő,
izgat és altat
a levegő.


Újra - mi lobban?
Rezzen a szél,
s bár a bokorban
máris alél,


láng üti, boldog
tűz a szivem:
Oszd meg e sok jót,
Múzsa, velem!


Tegnap még sírtam,
s ma nevetek?
Húgaim, itt van,
akit szeretek!

(Szabó Lőrinc fordítása )




Cimbalom Duo Variations on a Lads' Dance 




2010.10.09.