Két szép vers...

Anna Ahmatova 

Ház a hóban
  


 Bolyongunk egyre, kéz a kézben,
 nem tudunk elszakadni még.
 Szótlan tűnődsz. Nem szólok én sem.
 Sötétedik az esti ég.

 Hallgatunk, templomba betérve,
 keresztelőt, nászéneket.
 És nem nézünk egymás szemébe...
 Velünk minden másképp esett.

 Aztán a havas temető vonz.
 Ülünk. Könnyűl lélegzetünk...
 Egy házikót a hóba rajzolsz. -
 Abban mindig együtt leszünk.

Szabó Lőrinc


Semmiért egészen

Hogy rettenetes, elhiszem,
 De így igaz.
 Ha szeretsz, életed legyen
 Öngyilkosság, vagy majdnem az.
 Mit bánom én, hogy a modernek
 Vagy a törvény mit követelnek;
 Bent maga ura, aki rab
 Volt odakint,
 Én nem tudok örülni csak
 A magam törvénye szerint.

 Nem vagy enyém, míg magadé vagy:
 Még nem szeretsz.
 Míg cserébe a magadénak
 Szeretnél, teher is lehetsz.
 Alku, ha szent is, alku; nékem
 Más kell már: Semmiért Egészen!
 Két önzés titkos párbaja
 Minden egyéb;
 Én többet kérek: azt, hogy a
 Sorsomnak alkatrésze légy.

 Félek mindenkitől, beteg
 S fáradt vagyok;
 Kívánlak így is, meglehet,
 De a hitem rég elhagyott.
 Hogy minden irtózó gyanakvást
 Elcsittithass, már nem tudok mást:
 Mutasd meg a teljes alázat
 És áldozat
 Örömét és hogy a világnak
 Kedvemért ellentéte vagy.

 Mert míg kell csak egy árva perc,
 Külön; neked,
 Míg magadra gondolni mersz,
 Míg sajnálod az életed,
 Míg nem vagy, mint egy tárgy, olyan
 Halott és akarattalan:
 Addig nem vagy a többieknél
 Se jobb, se több,
 Addig idegen is lehetnél,
 Addig énhozzám nincs közöd.

 Kit törvény véd, felebarátnak
 Még jó lehet;
 Törvényen kívűl, mint az állat,
 Olyan légy, hogy szeresselek.
 Mint lámpa, ha lecsavarom,
 Ne élj, mikor nem akarom;
 Ne szólj, ne sírj, e bonthatatlan
 Börtönt ne lásd;
 És én majd elvégzem magamban,
 Hogy zsarnokságom megbocsásd.