Tegnap este 20.30 - tól az m2 műsorán a JazzEmber című portréfilmből megismerhettük az 1959-ben született Pleszkán Frigyest, aki a közelmúltban vetett véget életének, meglehetősen furcsa körülmények között. Péterffy András , a film készítője, nem afféle rövidlejáratú bulvárportrét készített Pleszkánról. Azt olvastam, hogy az ő kapcsolatuk sokkal régebbről ered: mindketten monori származásúak, és Pleszkán éppen Péterffy édesanyjától vette első zongoraleckéit. Érzékeny, személyes hangú filmet láthattunk Pleszkán Frigyesről . A filmből kiderül: az életre, a szépre, a tisztára, az igazra szavazott egész életében. Játszott nekünk klasszikus darabokat és parafrázisokat, népdal-improvizációkat is. Rachmaninovot és Beethovent, saját szerzeményt, jazzt. Kedvesen, humorosan beszélt komoly dolgokról, időnként bölcsen filozofálgatott, rejtett keserűségét nem mutatta. Természetes, életigenlő , a zenéjében mélyen elmerülő sokoldalú ember portréját ismerhettem meg. Tehetséges művész volt, akit talán nem becsültek kellőképpen.
Jó dolog, hogy lemezei mellett egy film is maradt róla. A 2011 februárjában az élők sorából tragikus hirtelenséggel eltávozó zongoraművész felszabadultságát, reményteljes művészetfilozófiáját örökítették meg e felvételek.
( Gonda János így nyilatkozott valaha róla: „Szorgalma, a műfaj iránti alázata, a játékban megnyilvánuló fegyelme egyaránt ritkaságszámba megy – állította szóban és írásban a szinte még gyermek Pleszkán Frigyesről a hazai dzsesszoktatás főembere –, abszolút hallása van, zenei memóriája kitűnő. Technikailag megoldhatatlan feladatot nem ismer.” )
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése