Máté Péter két szép dala...

Ő szívembe lopta halk szavát,

Ha látom kedves mosolyát,

Úgy érzem, táncol a világ,

S minden oly szép,

Ő egy újabb álom tükre tán,

A bánat borús hajnalán,

Amikor gondok törnek rám,

S köröttem minden oly sötét.

Ő jelenti mindazt, ami jó,

Miatta születik a szó,

Örökös boldogság,

Hogy itt van énvelem,

Ő a dal, mit suttognak a fák,

A csend, a meghitt éjszakák,

Számomra több, mint a világ,

A mindenem.

Ő, ki mindig olyan boldog és vidám,

Nekem is ad majd jókedvet talán,

Hisz el nem hagyom én

Őt soha már,

Ő csak velem élvezi az életet,

Valóra válik majd a képzelet.

Bárhol is legyen,

Szívem rátalál.

Ő a fény a dombok oldalán,

Az élet legszebb titka tán,

Az erős, kézzel írott szó

A pont után,

Ő szívembe lopta mosolyát,

S én lesem, várom a szavát,

Nélküle üres a jövő,

Számomra nincsen más, csak Ő.

Te légy a párnám, ha fáradt vagyok
Te légy az ágyam, ha elszunnyadok
Te légy az árnyék, ha bánt már a fény
És te légy a sírom, ha meghalok én!

Te légy az írás, és te légy a szó
Te légy a friss méz, és te légy a só
Te légy a csónak az idő vizén
És te légy a sírom, ha meghalok én!

Te légy a jókedv és te légy a gond
Te légy a vessző és te légy a pont
Te légy a léggömb a múltam egén
És te légy a sírom, ha meghalok én!

Te légy a virág, ha elmúlt a nyár
Te légy a mécses, ha későre jár
Te légy a tűzhely az élet telén
És te légy a sírom, ha meghalok én!