2011. június 1., szerda

Máté Péter két szép dala...





Ő szívembe lopta halk szavát,
Ha látom kedves mosolyát,
Úgy érzem, táncol a világ,
S minden oly szép,
Ő egy újabb álom tükre tán,
A bánat borús hajnalán,
Amikor gondok törnek rám,
S köröttem minden oly sötét.

Ő jelenti mindazt, ami jó,
Miatta születik a szó,
Örökös boldogság,
Hogy itt van énvelem,
Ő a dal, mit suttognak a fák,
A csend, a meghitt éjszakák,
Számomra több, mint a világ,
A mindenem.

Ő, ki mindig olyan boldog és vidám,
Nekem is ad majd jókedvet talán,
Hisz el nem hagyom én
Őt soha már,
Ő csak velem élvezi az életet,
Valóra válik majd a képzelet.
Bárhol is legyen,
Szívem rátalál.

Ő a fény a dombok oldalán,
Az élet legszebb titka tán,
Az erős, kézzel írott szó
A pont után,
Ő szívembe lopta mosolyát,
S én lesem, várom a szavát,
Nélküle üres a jövő,
Számomra nincsen más, csak Ő.








Te légy a párnám, ha fáradt vagyok
Te légy az ágyam, ha elszunnyadok
Te légy az árnyék, ha bánt már a fény
És te légy a sírom, ha meghalok én!

Te légy az írás, és te légy a szó
Te légy a friss méz, és te légy a só
Te légy a csónak az idő vizén
És te légy a sírom, ha meghalok én!

Te légy a jókedv és te légy a gond
Te légy a vessző és te légy a pont
Te légy a léggömb a múltam egén
És te légy a sírom, ha meghalok én!

Te légy a virág, ha elmúlt a nyár
Te légy a mécses, ha későre jár
Te légy a tűzhely az élet telén
És te légy a sírom, ha meghalok én!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése