Ballada a szerelemről
Midőn a tengerár az Úr szavára
Medrébe visszatérült csendesen,
A vízözön habjaiból kiszállva
A partra léphetett a szerelem,
S széthordta menten fürgeröptű szárnnyal
A szél a bűnös kontinenseken.
S akadnak még oly furcsa figurák,
Akik magukba szívják e csudát,
S nem várnak büntetést, kitüntetést sem,
S míg azt hiszik, csak lélegeznek, át-
Veszik szabálytalan, vad ritmusát
Annak, ki éppen így zihál egészen.
Szenvedélyedet, miként hajót,
Úgy sodorják áradó folyók,
Mielőtt kimondod: „szeretek”,
Mondd, hogy: „élek”, „levegőt veszek”.
A szerelem lovagja kódoroghat
Örökkön – ez az ország végtelen.
S a próbák napról napra szigorodnak,
Szeszélyes udvarhölgy a szerelem.
Elválás, búcsú – akit erre fognak,
Nem lesz nyugalma, talmi álma sem.
Nem tántorítod e bolondokat,
Számukra nincs elég nagy áldozat,
Nem drága ár az életük sem érte;
Ha nem szakad meg, hogyha fennmarad
A szál, mely ezt az eszelős hadat
Bűvös kötéssel összefűzte végre.
Friss szél a kiválasztottakat
Részegíti, újra él a holt,
Mert nem lélegezhet, élhet az,
Ki szeretni sohasem tanult.
Aki a szerelem tavába fulladt,
Nem húzza ki, nem éri el szavad,
A mendemonda bármit is locsoghat,
De az a tó a vérétől dagad.
S mi égő gyertyát állítunk a holtnak,
Aki a szerelembe belehalt.
Eggyé simult a hangjuk, úgy suhan
Eggyévált lelkük is virágosan,
Lélegzetük is összeforrt örökre,
Egy ingó híd alattuk, sóhaja
Ajkuknak egy, nem válik szét soha,
Így lépnek együtt minden földi rögre.
Ágyuknak én a rétet megvetem,
S hallom alva, hallom éberen:
“Lélegzem, mert élek – szeretek,
A szerelem ad csak életet.”
БАЛЛАДА О ЛЮБВИ
Когда вода Всемирного потопа
Вернулась вновь в границы берегов,
Из пены уходящего потока
На сушу тихо выбралась Любовь --
И растворилась в воздухе до срока,
А срока было -- сорок сороков…
И чудаки -- еще такие есть --
Вдыхают полной грудью эту смесь,
И ни наград не ждут, ни наказанья, --
И, думая, что дышат просто так,
Они внезапно попадают в такт
Такого же неровного дыханья.
Только чувству, словно кораблю,
Долго оставаться наплаву,
Прежде чем поймешь, что «я люблю»
То же, что дышу или живу.
И много будет бедствий и скитаний:
Страна Любви -- великая страна!
И с рыцарей своих -- для испытаний --
Все строже станет спрашивать она:
Потребует разлук и расстояний,
Лишит покоя, отдыха и сна…
Но вспять безумцев не поворотить --
Они уже согласны заплатить:
Любой ценой -- и жизнью бы рискнули, --
Чтобы не дать порвать, чтоб сохранить
Волшебную невидимую нить,
Которую меж ними протянули.
Свежий ветер избранных пьянил,
С ног сбивал, из мертвых воскрешал, --
Потому что если не любил --
Значит, и не жил, и не дышал!
Но многих, захлебнувшихся любовью,
Не докричишься -- сколько не зови, --
Им счет ведут молва и пустословье,
Но этот счет замешан на крови.
А мы поставим свечи в изголовье
Погибших от невиданной любви…
И душам их дано бродить в цветах,
Их голосам дано сливаться в такт,
И вечностью дышать в одно дыханье,
И встретиться -- со вздохом на устах --
На хрупких переправах и мостах,
На узких перекрестках мирозданья.
Я поля влюбленным постелю --
Пусть поют во сне и наяву!…
Я дышу, и значит -- я люблю!
Я люблю, и значит -- я живу!
A
napokban otthon, rendezgetés közben a kezembe akadt egy nagyon régi másolt
Viszockij magnókazetta. Ugyanis abban az időben felvételei kézről kézre jártak,
kazettáról kazettára másolódtak, szamizdat jelleggel. Számait bárki bármikor
azonnal felismerte. Azt hiszem hangja és előadásmódja megtéveszthetetlen. Őszinte
és egyedi. Nagyon szuggesztív. Mindenki számára közérthető. Olyan szinte mintha
az ember saját fájdalmát vagy örömét hallaná a keserű hangban.
" Vlagyimir
Viszockij orosz színész, énekes, költő 1938. január 25-én Moszkvában született.
Műszaki tanulmányait hamar abbahagyta a színészet kedvéért. A Puskin, majd a
Miniatűr Színház után került 1964-ben Ljubimov híres társulatához és élete végéig
a Taganka Színház tagja maradt. Eljátszotta Brecht Galileijét, Lopahint Csehov
Cseresznyéskertjében, Raszkolnyikovot a Bűn és bűnhődésben, leghíresebb
alakítása Hamlet volt. A tíz évig táblás házakkal futó előadás kezdete előtt a
művész a bejáratnál várta a közönséget gitárral kezében, fekete nadrágban és
garbóban, ahogy aztán Hamletként is a színpadra lépett. Filmekben is játszott,
egy epizódszerepben feltűnt Mészáros Márta Ők ketten című filmjében is, dalai
gyakran hangzottak fel kísérőzeneként.
Rövid
élete során több mint 600 verset írt, ezek nagy részét meg is zenésítette, első
dala 1962-ben született. Énekelt klubokban, színházban, szabadtéren, utcán és
lakásokban - ahol éppen engedték. Fő témája és élménye a szabadság, megénekelte
az örömet és bánatot, a háborút és a békét, kigúnyolta a hatalmat, az emberi
gyarlóságot, éltette az egyszerű embereket, szabad érzéseiket és gondolataikat.
Jellegzetes rekedt hangján, gitárhúrokat tépve előadott dalait különleges
lendület, szeretet és gyűlölet jellemezte, őszinte volt és kíméletlen.
Viszockij
maga volt a lázadás, a hatalom félt is tőle, így megpróbálták agyonhallgatni.
Sikertelenül: szamizdatban kiadott versei kézről-kézre jártak, dalait
kazettákon terjesztették. Koncertjeit az utolsó pillanatban tiltották be, ha
mégis fellépett, nagy erőkkel vonult ki a rendőrség. Hiába nyomta agyon az őt
körülvevő világ, nem tudott és nem is akart máshol élni, igazi oroszként csak
ott érezte otthon magát, ahol egyébként nem tudott létezni.
Tizenhárom
éven át volt társa Marina Vlady, az orosz származású francia színésznő, aki
őszintén szerette és próbálta segíteni. Kapcsolatukról a költő halála után
Szerelmem, Viszockij címmel írt könyvet. Viszockij az állandó feszültséget
alkohollal próbálta elviselhetővé tenni, ettől persze csak szaporodtak
körülötte a botrányok, s szervezete is felőrlődött. 1980. július 25-én, a
moszkvai olimpia idején végzett vele a harmadik szívinfarktus - alig volt 42
éves.
Sajátos
művészete csak halála után, a glasznoszty idején lett legálisan, széles körben
hozzáférhető. Kultusza az idők folyamán csak nőtt, még Viszockij múzeum is
nyílt, a Taganka színház darabot mutatott be róla. Magyarországon is széles
rajongótábora alakult ki, a Magyar Televízió már 1974-ben dokumentumfilmet
készített róla. Viczai Péter Viszockij-kutató munkájának eredményeként az
utóbbi időben több verseskötete látott napvilágot és több emlékkönyv jelent meg
róla. Hetvenedik születésnapján a Petőfi Irodalmi Múzeumban Viszockij-emlék kiállítás
nyílt, s akkor jelent meg a Különc bolygó című kötete is. "( Wikipédia )
Végzet dalai
Vlagyimir Viszockij versei és dalai
Új Mandátum Könyvkiadó, 2008.
(" Ebben a kötetben a megzabolázatlan, lázadó
botrányhős születésének hetvenedik évfordulója alkalmából hetven Viszockij-vers
fordítása található tizenegy fordító tollából. A maga nemében egyedinek
mondható összeállítás a Tilalmakat szegve és a Farkasösvényen című
verseskötetek folytatásának tekinthető, mint a sorozat harmadik és egyben
utolsó darabja." )
NEM SZERETEM
Nem szeretem, ha fatális a végzet,
az élettől nincs életundorom.
Nem szeretem olyan szakát az évnek,
amely nem visszhangozza víg dalom.
Nem szeretem a jéghideg cinizmust,
s a bigott rajongásban sem hiszek.
Nem szeretem azt, hogyha mások
piszkos kézzel fölbontják leveleimet.
Nem szeretem, ha előtte időnek
félbeszakítják a beszélgetést.
Nem szeretem azt sem, ha hátba lőnek,
vagy bőrünket perzseli lövés.
Én gyűlölöm a pletykák verzióit,
a kétkedés fullánkja biztosabb,
mint az a tű, amely valótlant s valódit
csak egybefércel néhány perc alatt.
Nem szeretem a hájas biztonságot,
mert jobb, ha féktelenség csak a vád.
És bosszant, hogy csak rágalmat találok,
hol elvetettük a "becsület" szavát.
Ha szárnyakat találok összetörten,
nincs bennem részvét, tudom biztosan.
Nem szeretek erőszakot s erőtlent,
csak szánom megfeszített Krisztusom.
Nem szeretem, ha gyávaságom lázad,
nem szívlelem, ha vernek bűntelent.
Nem szeretem, hogyha lelkembe
másznak, s ha beleköpnek,
nem is tűrhetem.
Nem szeretek lovardát és arénát,
hol milliót cserél sok ostoba.
Bármi jöhet, bármit is élek még át,
ezt megszeretni nem tudom soha.
"Tizenhárom év története ez a könyv, amely egy viharos szerelem és a
súlyos megpróbáltatásokkal teli házasság felidézésén túl arra keres
választ, miért kellett idő előtt meghalnia a kivételesen érzékeny és
tehetséges művésznek."
Hiába rajongtak érte több millióan, hiába ért
el sikereket színpadi alakításaiban, nem érezte az igazi elismerést. Vágyott a
hivatalosan kiadott verseskötetre, lemezfelvételre, de rajongói közt csak
kézzel másolt versek és házilag gyártott kalózfelvételek jártak kézről-kézre.
Viszockij a brezsnyevi idők agyonhallgatott
nemzedékének vált képviselőjévé. De nem akart máshol élni. Tizenhárom éven át
volt /harmadik/ felesége és társa Marina Vlady, az orosz származású francia
színésznő. Házasságukat is megviselte a zaklatott, agyonhajszolt élet.
Marina őszintén szerette és próbálta segíteni Viszockijt, halála után emlékeit
közös küzdelmes életükről regényben írta meg.
Édeni almák
Ha egyszer meghalok,
Mivelhogy én is halandó vagyok,
Talán úgy lenne jobb,
Ha ellenségem döfne hátba.
A mártíroknak a
Paradicsomba párnázott az út.
Az élő mostoha,
De a halottak becsben állnak.
A sárba hull e fej,
És szépen oldalamra fordulok.
De fürge lelkem el-
Galoppozik lopott gebéken.
Az édenkert ölén
Piros-fehér almákhoz juthatok.
Kár, hogy az őr serény,
S golyót küld homlokomba éppen.
Hogy odaérek, ott
Valami épp nem édenit lelek.
Csak a sivó homok
S a puszta semmi végtelenje.
A semmi közepén
Valami érckapu emelkedett.
S egy szállítmány szegény
Rablélek nézte térdepelve.
A horkanó rudast
Szelid szavakkal megnyugtattam én.
Tövist, bogáncsokat
Kiszedve, sörényét befontam.
A rozsdás vasreteszt
Piszkálta egy fehér szakállú vén.
De nem moccant a rest,
És elment az öreg morogva.
De a fegyenccsapat
Nem sóhajtott fel, és nem is nyögött.
Csak felguggolt a had,
Mivel már elzsibbadt a térde.
Gyöngyélet várhat ott.
Harangszó gyöngyözik fejed fölött.
Hatalmas kör forog,
S a megfeszített csügg fölébe.
S az őrökkel az agg
Komiszkodott és komiszárkodott.
Majd valakit hivott,
Hogy a kaput kinyissa végre.
Az feszitővasat
Kapott elő, s a zárra rácsapott.
S beözönölt a had
Ama káprázatos vidékre.
A vént felismerem
Könnyéről, mely az orcáján csorog.
Ez Péter, ő a szent
Apostol, s én csak egy okostót.
Az édenkert ölén
Van ám fagyasztott alma szörnyü sok.
De őre mind serény,
Golyójuk homlokomba kóstolt.
”, áldj meg, Istenem,
De áldásod se kell nekem, csupán
Néhány barát, s legyen
Egy asszony, aki elsirasson.
Nekik lopok sokat:
Magtalan almát, ami nő e fán.
Kár, hogy az őr se vak,
S golyót küld homlokomba gyorsan.
A zsibbadt rabkezek
Alig bírták a gyertyát tartani.
S én – fuss, amíg lehet! –
Elvágtattam a rossz gebéken.
Megvolt már mindenem,
Az ingem éden-almákkal teli.
Az őrség hirtelen
Golyót küld homlokomba éppen.
Jól meghajtottam én
A lovakat – el innen, gyorsan el!
Száguldott két gebém,
Repültem én is, mint a sátán.
A szakadék felett
Is átugratva, egy teli kebel
Almát hoztam neked,
Ki édenkertből visszavártál.
( Baka István fordítása )
