Arany János
(Nagyszalonta, 1817. március 2. – Budapest,
1882. október 22.) magyar költő, tanár, a Kisfaludy Társaság igazgatója, a
Magyar Tudományos Akadémia tagja és főtitkára, a magyar irodalom egyik
legismertebb és legjelentősebb alakja.
Nevezték a ballada Shakespeare-jének és
szalontai nótáriusnak, ám szülővárosában a „hallgati ember” titulussal is
illették.
„ Kötetünk Arany János 24 balladáját tartalmazza Zichy
Mihály (1827–1906) rajzaival. Az összeállítás először 1895–1898 között Ráth Mór
kiadásában négy kötetben látott napvilágot. Jellemzője, hogy csak ebben a
kiadásban vannak szövegközi rajzok. Jelen kötetünkben a teljes négy kötet
anyagát adjuk közre. A Zichy által kiválogatott és illusztrált Arany-balladákat
először Ráth Mór jelentette meg 1895 és 1898 között négy kötetben. Most a
Kossuth Kiadó, az MTA Könyvtára és az Országos Széchényi Könyvtár gondozásában
ezeket a szövegközi rajzokkal illusztrált balladákat adjuk közre egy kötetben.
A kötet az alábbi balladákat tartalmazza: A méh románca A walesi bárdok Ágnes
asszony Árva fiú Az egri leány Bor vitéz Both bajnok özvegye Éjféli párbaj
Endre királyfi Hídavatás Mátyás anyja V. László Pázmán lovag Rákócziné
Rozgonyiné Szibinyáni Jank Szondi két apródja Szőke Panni Tengeri hántás
Tetemre hívás Török Bálint (+ jegyzet) Ünneprontók Vörös Rébék Zách Klára
valamint Riedl Frigyes előszavát a balladák második kiadásához „ ( Kossuth hu.)
A balladáival emlékezem...
Ágnes
asszony
Ágnes
asszony a patakban
Fehér
lepedőjét mossa;
Fehér
leplét, véres leplét
A
futó hab elkapdossa.
Oh!
irgalom atyja, ne hagyj el.
Odagyűl
az utcagyermek:
Ágnes
asszony, mit mos kelmed?
„Csitt
te, csitt te! csibém vére
Keveré
el a gyolcs leplet.”
Oh!
irgalom atyja, ne hagyj el.
Összefutnak
a szomszédnők:
Ágnes
asszony, hol a férjed?
„Csillagom,
hisz ottbenn alszik!
Ne
menjünk be, mert fölébred.”
Oh!
irgalom atyja, ne hagyj el.
Jön
a hajdu: Ágnes asszony,
A
tömlöcbe gyere mostan.
„Jaj,
galambom, hogy’ mehetnék,
Míg
e foltot ki nem mostam!”
Oh!
irgalom atyja, ne hagyj el.
Mély
a börtön: egy sugár-szál
Odaférni
alig képes;
Egy
sugár a börtön napja,
Éje
pedig rémtül népes.
Oh!
irgalom atyja, ne hagyj el.
Szegény
Ágnes naphosszanta
Néz
e kis világgal szembe,
Néz
merően, – a sugárka
Mind
belefér egy fél szembe.
Oh!
irgalom atyja, ne hagyj el.
Mert,
alighogy félrefordul,
Rémek
tánca van körűle;
Ha
ez a kis fény nem volna,
Úgy
gondolja: megőrűlne.
Oh!
irgalom atyja, ne hagyj el.
Ím
azonban, időtelve,
Börtönének
zárja nyílik:
Ágnes
a törvény előtt
Megáll
szépen, ahogy illik.
Oh!
irgalom atyja, ne hagyj el.
Öltözetjét
rendbe hozza,
Kendőjére
fordít gondot,
Szöghaját
is megsimítja,
Nehogy
azt higgyék: megbomlott.
Oh!
irgalom atyja, ne hagyj el.
Hogy
belép, a zöld asztalnál
Tisztes
őszek űlnek sorra;
Szánalommal
néznek ő rá,
Egy
se mérges, vagy mogorva.
Oh!
irgalom atyja, ne hagyj el.
„Fiam,
Ágnes, mit miveltél?
Szörnyü
a bűn, terhes a vád;
Ki
a tettet végrehajtá,
Szeretőd
ím maga vall rád.”
Oh!
irgalom atyja, ne hagyj el.
„Ő
bitón fog veszni holnap,
Ő,
ki férjedet megölte;
Holtig
vízen és kenyéren
Raboskodva
bünhödöl te.”
Oh!
irgalom atyja, ne hagyj el.
Körültekint
Ágnes asszony,
Meggyőződni
ép eszérül;
Hallja
a hangot, érti a szót,
S
míg azt érti: „meg nem őrül.”
Oh!
irgalom atyja, ne hagyj el.
De
amit férjéről mondtak,
A
szó oly visszásan tetszik;
Az
világos csak, hogy őt
Haza
többé nem eresztik.
Oh!
irgalom atyja, ne hagyj el.
Nosza
sírni, kezd zokogni,
Sűrü
záporkönnye folyván:
Liliomról
pergő harmat,
Hulló
vizgyöngy hattyu tollán.
Oh!
irgalom atyja, ne hagyj el.
„Méltóságos
nagy uraim!
Nézzen
Istent kegyelmetek:
Sürgetős
munkám van otthon,
Fogva
én itt nem űlhetek.”
Oh!
irgalom atyja, ne hagyj el.
„Mocsok
esett lepedőmön,
Ki
kell a vérfoltot vennem!
Jaj,
ha e szenny ott maradna,
Hová
kéne akkor lennem!”
Oh!
irgalom atyja, ne hagyj el.
Összenéz
a bölcs törvényszék
Hallatára
ily panasznak.
Csendesség
van. Hallgat a száj,
Csupán
a szemek szavaznak.
Oh!
irgalom atyja, ne hagyj el.
„Eredj
haza, szegény asszony!
Mosd
fehérre mocskos lepled;
Eredj
haza, Isten adjon
Erőt
ahhoz és kegyelmet.”
Oh!
irgalom atyja, ne hagyj el.
S
Ágnes asszony a patakban
Lepedőjét
újra mossa;
Fehér
leplét, tiszta leplét
A
futó hab elkapdossa.
Oh!
irgalom atyja, ne hagyj el.
Mert
hiába tiszta a gyolcs,
Benne
többé semmi vérjel:
Ágnes
azt még egyre látja
S
épen úgy, mint akkor éjjel.
Oh!
irgalom atyja, ne hagyj el.
Virradattól
késő estig
Áll
a vízben, széke mellett:
Hab
zilálja rezgő árnyát,
Haja
fürtét kósza szellet.
Oh!
irgalom atyja, ne hagyj el.
Holdvilágos
éjjelenkint,
Mikor
a víz fodra csillog,
Maradozó
csattanással
Fehér
sulyka messze villog.
Oh!
irgalom atyja, ne hagyj el.
És
ez így megy évrül-évre,
Télen-nyáron,
szünet nélkül;
Harmat-arca
hő napon ég,
Gyönge
térde fagyban kékül.
Oh!
irgalom atyja, ne hagyj el.
Őszbe
fordul a zilált haj,
Már
nem holló, nem is ében;
Torz-alakú
ránc verődik
Szanaszét
a síma képen.
Oh!
irgalom atyja, ne hagyj el.
S
Ágnes asszony a patakban
Régi
rongyát mossa, mossa –
Fehér
leple foszlányait
A
szilaj hab elkapdossa.
Oh!
irgalom atyja, ne hagyj el.
Kattints rá!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése