MILAN KUNDERA
Született: 1929. április 1.
(88 éves) Brno
Állampolgársága:
francia, cseh
Nemzetisége: cseh
Foglalkozása : regényíró,
drámaíró, költő, esszéista
Iskolái: Károly
Egyetem
Díjak
Osztrák állami díj az európai irodalomért (1987)
Herder-díj (2000)
Prix mondial Cino Del Duca (2009)
Medal of Merit
Francia Köztársaság Becsületrendje
Vilenica Prize
Prix Médicis for foreign literature
Nelly Sachs Prize (1987)
Jeruzsálem-díj (1985)
" Kundera világéletében homo politicusként viselkedett.
Hozzájárult ahhoz, hogy a világ ne feledkezzen meg Csehszlovákia 1968-as
megszállásáról, Közép-Európa elrablásáról. Létezik- e Közép-Európa, ez a rég
elfelejtett fogalom? Kundera arra törekedett, hogy jelenvalóvá tegye a
fogalmat, s politikai és intellektuális alternatívát mutasson fel a szürke és
megdermesztett szovjet „Kelet-Európával” szemben, s hogy rámutasson e térség
egyedülálló voltára, különbözőségére, sokrétűségére, tarkaságára. Közép-Európa,
az elrabolt Nyugat, mely a jelentős kulturális áramlatoknak ugyanúgy részese
volt, a második világháború után a Kelet foglyává lett." ( Wikipédia )
Regényei:
Tréfa – 1965 (Žert)
Nevetséges szerelmek – 1963-65-68, befejezve: 1969 (Směšné
lásky) (novellák)
Az élet máshol van – 1969-70 (Život je jinde)
Búcsúkeringő – 1970-71 (Valčík na rozloučenou)
A nevetés és felejtés könyve – 1978 (Kniha smíchu a
zapomnění)
A lét elviselhetetlen könnyűsége – 1982 (Nesnesitelná
lehkost bytí)
Halhatatlanság – 1988 (Nesmrtelnost)
Lassúság – 1994 (La Lenteur)
Azonosság – 1996 (L'identité)
Nemtudás – 2000 (L'ignorance)
Kundera könyve
Talán először el kell olvasni a könyvet és utána megnézni a filmet!
Bár a film romantikusabb, mint a könyv, de a film jó adaptáció.
Idézetek a könyvből
" Ha életünk minden másodperce a végtelenségig ismétlődne, úgy oda lennénk szögezve az örökkévalósághoz, mint Jézus Krisztus a keresztfához. A gondolat hátborzongató. Az örök visszatérés világában minden mozdulatra a felelősség elviselhetetlen súlya nehezedik. Ezért nevezte Nietzsche az örök visszatérés gondolatát a legsúlyosabb tehernek (das schwerste Gewicht).
Amennyiben a legsúlyosabb teher az örök visszatérés, ennek hátterében az életünk csodálatosan könnyűnek mutatkozhat.
De vajon a nehéz valóban szörnyű, a könnyű pedig valóban csodálatos?
A legsúlyosabb teher ránk nehezedik, leroskadunk alatta, földhöz lapít bennünket. Csakhogy minden korok szerelmi költészetében a nő arra vágyik, hogy férfitest súlya nehezedjék rá. A legsúlyosabb teher tehát egyben az élet legnagyobb beteljesülésének a jelképe is. Minél nehezebb a teher, annál közelebb kerül életünk a földhöz, annál valóságosabb és igazabb.
Ezzel szemben a teher teljes hiánya azt okozza, hogy az ember könnyebbé válik a levegőnél, immár csak félig valóságos, s bár mozdulatai szabadak, semmi jelentőségük sincs.
Akkor hát mit válasszunk? A nehezet vagy a könnyűt?
A tulajdon fájdalmunk sem olyan nehéz, mint a valakivel, valakiért, valaki helyett érzett fájdalom, képzeletünk által megsokszorozódva, száz és száz visszhang által meghosszabbítva.
Aki arra vágyik, hogy elhagyja élete színterét, az nem boldog.
A szerelem nem a szeretkezés iránti vágyban nyilvánul meg (ez a vágy számtalan nőre vonatkozik), hanem az együtt alvást kívánó vágyban (ez a vágy csupán egyetlenegy nőre vonatkozik).
Ami akaratunkon kívül történik, azt nem könyvelhetjük el személyes kudarcként vagy érdemként.
Nincs lehetőségünk ellenőrizni, melyik döntésünk jobb, mert összehasonlításra sincs módunk. Az ember mindent előszörre és felkészületlenül él át. Mint mikor a színész egyetlen próba nélkül játssza a darabot. De vajon mit ér az élet, ha az első próbája már az élet maga?
Csakis a véletlent foghatjuk fel üzenetként. Ami szükségszerűen történik, ami várható, ami naponta ismétlődik, az néma. Csak a véletlen szól hozzánk.
Az ember sohasem tudhatja, mit akarjon, mert csak egy élete van, s azt semmiképp sem tudja összehasonlítani az előző életeivel, vagy megjavítani az elkövetkező életei során.
Az elmúlás pírja a nosztalgia varázsával ragyog be mindent: a guillotine-t is.
Az ember élete egyszeri, ezért sohasem fogjuk tudni megállapítani, melyik döntésünk volt jó és melyik rossz. Az adott helyzetben csak egyszer dönthetünk, s nem adatott meg nekünk egy második, harmadik, negyedik élet, hogy különféle döntéseinket összehasonlíthassuk.
Nem a szükségszerűség, hanem a véletlen van teli varázzsal. Ahhoz, hogy a szerelem felejthetetlen legyen, úgy kell röpködnie körülötte az első pillanattól a véletleneknek, mint a madaraknak assisi Szent Ferenc vállánál.
Lehet, hogy pont azért nem tudunk szeretni, mert arra vágyunk, hogy bennünket szeressenek, vagyis a másiktól várunk valamit (szeretetet), ahelyett, hogy követelmények nélkül fordulnánk hozzá, és beérnénk puszta jelenlétével.
A gyenge tudjon erős lenni és elmenni, ha az erős túlságosan gyenge ahhoz, hogy a gyengének fájdalmat okozzon. "
A lét elviselhetetlen könnyűsége - a film
(The Unbearable Lightness of Being)1988
Tomas, a neves prágai agysebész, agglegényként éli mindennapjait. Igazi nőfaló, akinek a párkapcsolatokról sajátos filozófiája van: ha látóteredbe kerül egy nő, légy résen minden pillanatban, de soha ne kötelezd el magad. Amikor azonban megismerkedik a monogám Teresával egyszeriben felrúgja elveit, és elveszi a lányt feleségül. Tomas azonban továbbra sem mond le szeretőjéről, Sabináról, akit viszont csöppet sem zavar, hogy a férfi csupán szexuálisan vonzódik hozzá. Hamarosan a két nő megismerkedik egymással, s ki tudja, hogyan folytatódna ez a szerelmi háromszög, ha mindez nem éppen az 1968-as évben, a Prágai Tavasz idején történne.
A világhírű film Milan Kundera azonos című regénye alapján készült, mely Magyarországon egészen a rendszerváltásig tiltólistán volt.
rendező: Philip Kaufman
író: Milan Kundera
forgatókönyvíró: Philip Kaufman, Jean-Claude Carriére
zeneszerző: Mark Adler
operatőr: Sven Nykvist
Főbb szereplők:
Daniel Day-Lewis (Tomas)
Juliette Binoche (Tereza)
Lena Olin (Sabina)
BAFTA-díj (1989) Legjobb adaptált forgatókönyv: Jean-Claude Carriére, Philip Kaufman
Golden Globe díj (1989) Legjobb női mellékszereplő jelölés: Lena Olin
Oscar-díj (1989) Legjobb operatőr jelölés: Sven Nykvist
Oscar-díj (1989) Legjobb adaptált forgatókönyv jelölés: Philip Kaufman, Jean-Claude Carriére
