Ha Pécs, akkor a Csontváry Múzeum...

Csontváry Kosztka Tivadar (eredetileg Kosztka Mihály Tivadar született  Kisszeben, 1853. július 5.  Meghalt: Budapest, Krisztinaváros, 1919. június 20.

Eredetileg gyógyszerésznek tanult, de tehetséget érezve otthagyta állását, és különböző mesterektől festészetet tanult. Utazásokat is tett, jelentősebb képeit Keleten festette.

 Mintegy száz nagyobb művet alkotott. Míg külföldi kiállításairól (például Párizs, 1907) a legnagyobb kritikusok elismerően nyilatkoztak, itthon nemigen ismerték el. Ehhez különc életvitele, és – élete vége felé egyre kifejezettebb – látnoki-prófétai allűrjei is hozzájárultak, melyeket a képeit elemzők közül többen pszichopatológiásnak tartanak. Művészetét az expresszionizmushoz, illetve posztimpresszionizmushoz kapcsolják, de igazából nem tartozott egyik elhatárolható irányzatba sem.

Csak 41 éves korától tanult rendszeresen festeni: 1894-ben fél évig Münchenben Hollósy Simon növendéke, majd 1895-től Karlsruhében, Düsseldorfban és Párizsban képezte tovább magát, de lényegében autodidakta volt. ( Wikipédia)

Ha valakinek kedve van elmerülni a festő sorsának és korának történetében ajánlom olvasásra ( talán antikváriumokban még néha felfedezhető) a  Csontváry-emlékkönyvet.

Azért  különös, hogy halála után   40 év kellett ahhoz, hogy 1963-64-ben felfedezzék itthon is. És ma már világszerte ismerik nevét.

És mennyire a sors vagy az Isteni akarat lépett közbe, hogy csak véletlenül maradtak meg csodás alkotásai. Köszönhetően elsősorban Gerlóczy Gedeon építészmérnöknek. 

Marcel Brion a neves francia író, esszéíró,művészettörténész, akadémikus 1964.áprilisában így vall róla:

 " Az ébren álmodó festő "

".... Ihlete egyéni, és érzékenysége olyan őszinte, mint egy gyereké, de azt akarja, hogy felkészültsége az angyal sugallata szerint Raffaelnél nagyobb legyen. A szemei egészen különösen szúrósak, és mintha elviselhetetlen tűzben égnének, ellentétben az arckifejezés félig darabos és félig paraszti vonásával, de a kifejezés művészi ereje olyan szilárd és biztos, mint a középkori és korai renaissance arcképek.

 A kifejezés szenvedélye és a valóság felismerésének készsége mellett a látottak hűséges magyarázatára törekszik. A rajza pontos, a színek meglepően ragyogóak, és mint Csontváry minden festményében, hatásukban a legmagasabbakra vannak fokozva, és mégis egy természetfeletti, elragadó bájt árasztanak.

Az " ébren álmodó " festményei kivitelezésénél mindig eltér egy pontig, amikor a színek izgalmát és a fények tündériségét a látott tárgyi világba bevonja, és fénytüneményével egy olyan természetfeletti légkört teremt, ami őt téren és időn kívül az álmok és látomások birodalmába vezeti...."