2011. február 2., szerda

Nő a művészetben...

                                                                      



A nők az írók, költők, képzőművészek , egyszóval a művészeti alkotások ihletforrásai.

Ókori görög mondás: „A férfi a család feje, de az asszony a nyaka, és a fej arra néz, amerre a nyak fordítja.”

Nézzünk csak röviden és tömören, kiemelve egy-egy kort és alkotót...
 

Pandóra szelencéje: Pandora kíváncsiságból felnyitotta az egyetlen tiltott szelencét, melyből kirepült a Fáradtság, a Betegség és az Öregség. Ijedten visszacsukta, de hiába, csak a Remény maradt a szelencében.

Homérosz: 
      Odüsszeia

Pénelopé: Odüsszeusz felesége, aki húsz éven keresztül hűségesen várja haza urát, saját környezetével is dacolva .A házastársi hűséget jelképezi.

Kirké: A gyilkos szépség, a sötét mágia képviselője, aki disznóvá változtatta a szigetére vetődő férfiakat.

Szophoklész: Antigoné

Antigoné Oidipusz egyik leánya; miután édesapja megvakítja magát és vándorútra kel, Antigoné hűségesen kíséri. Jó, megbocsátó, hűséges gyermek .

Hazatérve összeütközésbe kerül Kreónnal, aki nem engedi eltemettetni Polüneikészt. Antigoné az istenek törvényeire hivatkozva mégis eltemeti bátyját. A testvéri szeretet, erkölcs képviselője.

Antigonéval mindenki egyetért, de nem merik követni a példáját. Antigoné az egyetlen, aki az isteni törvényt a saját életénél is fontosabbnak tartja.
Sorsa: Halál, de erkölcsi fölénnyel .

A Biblia:

Ószövetség, Teremtéstörténet


Az első emberi pár az Édenkertben él, tudatlan boldogságban, egészen addig, míg meg nem szegik Isten egyetlen parancsát. A kígyó tanácsára ugyanis Éva szakít a Tudás fájának tiltott gyümölcséből, s Ádámot is megkínálja vele. Éva a női kíváncsiság, befolyásolhatóság mellett a bűnre való csábítás jelképévé válik, valamint közvetetten az embert büntetésből érő rossz, boldogtalanság okozója.


A himnuszok Szűz Mária (szűz és anya, ideális, ugyanakkor elérhetetlen szerep) és az angyalok szépségét dicsőítik

A középkori lovagok szerelmes versei testetlen, légies hölgyekhez szólnak


Dante: Isteni színjáték: Beatrice, a költő múzsája vezeti Dantét a Mennyországban .

Petrarca: bókoló költészet, múzsája Laura.

Balassi Bálint: Hazánkban a petrarcai bókoló költészet képviselője, múzsája Júlia (Ungnád Kristófné Losonczy Anna)

Shakespeare: drámáiban találkozhatunk kiemelkedő női alakokkal.

Júlia: a Rómeó és Júliában a haladás képviselője, a szerelem hirdetője, a régi rend tagadója .

Petőfi Sándor: ő teremti meg a hitvesi költészetet, melyben a nő szerepe a nyugalom, harmónia fenntartása, család teremtése

Vajda János: Újfajta szerelmi költészet; szerelme, Gina más fajta nőtípust képvisel: a démoni, szabadabb erkölcsű társasági hölgy, a bukott nő. Nem menyasszony vagy feleség, hanem csak szerelmi partner, nem élettárs, hanem ellenfél, ki inkább kínzó szenvedést okoz, mint boldogságot . A reménytelenség, boldogságtól való megfosztottság, sóvárgás jelképe.


Jókai: Az arany ember

A romantikus regényben ugyan Tímár Mihály alakja a legkidolgozottabb, ám a női szereplők karaktere is említésre méltó

Tímea: a hűvös, elérhetetlen, egzotikus szépség; török származása miatt idegen; erős erkölcsi érzékű, hiszen hűséges Tímárhoz úgy is, hogy nem szerelmes belé; emellett okos és kitartó, szívós asszony, aki férje eltűnése után kezébe veszi a pénzügyek irányítását (férfi szerep, határozottságot és tudást igényel) Sorsa: boldogtalanság.

Noémi: gyermeki boldogság, rajongó szerelem megtestesítője az édeni Senki szigetén; kinézetre és karakterre is ellentéte Tímeának; Tímár számára a beteljesült, boldog szerelem jelképe.

Madách: Az ember tragédiája

A bibliai teremtéstörténetből és a paradicsomi bukástól indulva Lucifer végigvezeti Ádámot a történelem legfontosabb eseményein; Éva az adott kor jellemző vagy épp kivételes, haladó szellemű nőalakjait személyesíti meg .


Ady Endre Léda személyében a démoni nő, az ellenfél, az önző társ jelenik meg; diszharmonikus szerelem egy szeszélyes, izgalmas, „párizsi” gondolkozású nő iránt

József Attila: Édesanyjáról, Pőcze Borbáláról szóló költészete egyedülálló a magyar irodalomtörténetben. A Mama három versében más-más szerepkörben jelenik meg:
Anyám, Mama, Kései sirató.







Móricz Zsigmond: Rokonok

Lina: Kopjáss felesége; kicsinyes, beosztó, állandóan dolgozó, az urát fillérekig elszámoltató; ugyanakkor Kopjáss régi, becsületes életét szimbolizálja.

Magdaléna: Kopjáss szerelme, elérhetetlen; hideg, meddő, üres életű nő, akinek lelke talán nincs is, csak vonzó, gyönyörű teste; az új, úri, kifinomult élet jelképévé válik.

Németh László: Iszony

Kárász Nelli alakja aprólékosan kidolgozott; csendes, pusztai életébe Takaró Sanyi tör be, s a körülmények a lányt egy nem kívánt házasságba kényszerítik. Férjével ellentétes világot képviselnek, s ez feszültséget okoz: Nelliben iszony alakul ki, elidegenedik az élettől is, magányosnak és kiszolgáltatottnak érzi magát. Jelleme eltorzul, gonosszá fajul, iszonya borzalomba csap át, míg végül egy óvatlan pillanatban véletlenül megöli Sanyit. Halála azonban feloldozást jelent, szabadságot, a megérdemelt csendes magányt.

Ibsen: Nóra

Fordulópont a női szerep megítélésében; Nóra az első nőalak a világirodalomban, aki diadalra viszi a lázadást a polgári házasság látszatra és hazugságra épülő erkölcse ellen.




" A nő halhatatlanság-ideálja /.../  a hírvágynak és becsvágynak pontosan az ellenkezője. A férfival szemben a nő mindig természet, mindig intim, mindig az időben marad és a földön. A nő halhatatlansága a mulandóságban van /.../ nem a monumentumban, hanem a virágzó növényben, ami már este nincs, a pillanat visszavonhatatlan eltűnésében, az egyetlen felvillanásban, abban, ami elmerülés és elmúlás. Ezért női minden, ami ének és tánc, gyümölcs és virág, étel és ruha, évszak és hangulat, érzelem és gondolat, társadalom és test. Mindaz, ami eltűnik, éspedig nyomtalanul. Az örök és az elmúlhatatlan éppen ebben az illanó mulandóságban van, abban, hogy megfoghatatlan és mindig konkrét és közeli, és egyszer van és soha többé, és itt van és sehol másutt nincs, és nem is lehet, és megismételhetetlen, és egyszerű, mint a levegőben elolvadó hópehely. "

     Hamvas Béla: Scientia sacra III.258.






Jevgenyij Jevtusenko

 Bűvölő


Tavaszi éjszakán gondolj reám
és nyári éjszakán gondolj reám.
És őszi éjszakán gondolj reám
és téli éjszakán gondolj reám.
Ha lennék tőled oly távol talán,
mintha más ország volna a hazám,
ágyad hűs lepedőjén, vánkosán,
hanyattfeküdve, mintha óceán
habja himbálna, lágyan és puhán,
add át magad ott is nekem csupán.

Nappal ne is gondolj rám, úgy becsülj.
Nappal minden fonákjára kerül;
imádjanak, lengjen tömjén körül,
gondolj nappal - búdul vagy élvedül -
elméd mire gondolni kényszerül;
de éjszaka rám gondolj egyedül.

Halld meg a mozdonyfüttyökön is át,
a szélben, mely felhőkkel vív csatát,
hogy vasfogóban vagyok, s csak az ád
megenyhülést, ha miattam reád
oly öröm árad, oly szomorúság,
fájásig nyomod homlokod falát.

A csönd csendjével susogja a szám,
az esővel esengem szaporán,
a hóval, mely szűk szobád ablakán
bedereng s - álmomban, s álmom után,
tavaszi éjszakán gondolj reám
és nyári éjszakán gondolj reám
és őszi éjszakán gondolj reám
és téli éjszakán gondolj reám

( Illyés Gyula fordítása )



Radnóti Miklós

 KÉT KARODBAN


Két karodban ringatózom
csöndesen.
Két karomban ringatózol
csöndesen.
Két karodban gyermek vagyok,
hallgatag.
Két karomban gyermek vagy te,
hallgatlak.
Két karoddal átölelsz te,
ha félek.
Két karommal átölellek
s nem félek.
Két karodban nem ijeszt majd
a halál nagy
csöndje sem.
Két karodban a halálon,
mint egy álmon
átesem.








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése