2011. július 21., csütörtök

A Szomj és a Nyár...





Nemes Nagy Ágnes


A szomj


Hogy mondjam el? A szó nem leli számat:
kimondhatatlan szomj gyötör utánad.
- Ha húsevő növény lehetne testem,
belémszívódnál, illatomba esten.
Enyém lehetne langyos, barna bőröd,
kényes kezed, amivel magad őrzöd,
s mely minden omló végső pillanatban
elmondja: mégis, önmagam maradtam.
Enyém karod, karom fölé hajolva,
enyém hajad villó, fekete tolla,
mely mint a szárny suhan, suhan velem,
hintázó tájon, fénylőn, végtelen.
Magamba innám olvadó húsod,
mely sűrű, s édes, mint a trópusok,
és illatod borzongató varázsát,
mely mint a zsurlók, s ősvilági zsályák.
És mind magamba lenge lelkedet
(fejed fölött, mint lampion lebeg)
magamba mind, mohón, elégítetlen,
ha húsevő virág lehetne testem.
- De így? Mi van még? Nem nyugszom sosem.
Szeretsz, szeretlek. Mily reménytelen.


( Nemes Nagy Ágnes (1922 –  1991) költő, műfordító, esszéíró. )








Babits Mihály

Nyár


Esik a nap!
Szakad a súlyos, sűrű zápor
zuhogva istenigazából.
Állok, s nyakamba hull a lángderűs ég!
Óh gyönyörűség!


Részeges darázs
ráng körülöttem tág körökben,
ide röppen és oda röppen:
visszatérő csapongás, lenge hűség...
Óh gyönyörűség!



Hangos virág
kiált, bíbor színekkel esdve,
hogy jöjjön már a bíbor estve,
hogy halk pohárka harmatok lehűtsék:
Óh gyönyörűség!


Tornác fölött
szédülve és legyet riasztva
fúl a cseléd, liheg a gazda:
álmai: friss sörök, mély pince, hűs jég...
Óh gyönyörűség!


Boldog a nap:
de boldogság a vágy gyűrűse!
Boldog a nap, s vágyik a hűsre...
Szeretlek, s bújok tőled, lángderűs ég!
Óh gyönyörűség!



Tegnap este a Jazz Klubban hallgattam az alábbi Nemes Nagy Ágnes megzenésített verset Harcsa Veronika előadásában.

Íme:




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése