A Szomj és a Nyár...

Nemes Nagy Ágnes

A szomj

Hogy mondjam el? A szó nem leli számat:

kimondhatatlan szomj gyötör utánad.

- Ha húsevő növény lehetne testem,

belémszívódnál, illatomba esten.

Enyém lehetne langyos, barna bőröd,

kényes kezed, amivel magad őrzöd,

s mely minden omló végső pillanatban

elmondja: mégis, önmagam maradtam.

Enyém karod, karom fölé hajolva,

enyém hajad villó, fekete tolla,

mely mint a szárny suhan, suhan velem,

hintázó tájon, fénylőn, végtelen.

Magamba innám olvadó húsod,

mely sűrű, s édes, mint a trópusok,

és illatod borzongató varázsát,

mely mint a zsurlók, s ősvilági zsályák.

És mind magamba lenge lelkedet

(fejed fölött, mint lampion lebeg)

magamba mind, mohón, elégítetlen,

ha húsevő virág lehetne testem.

- De így? Mi van még? Nem nyugszom sosem.

Szeretsz, szeretlek. Mily reménytelen.

( Nemes Nagy Ágnes (1922 –  1991) költő, műfordító, esszéíró. )

Babits Mihály

Nyár

Esik a nap!

Szakad a súlyos, sűrű zápor

zuhogva istenigazából.

Állok, s nyakamba hull a lángderűs ég!

Óh gyönyörűség!

Részeges darázs

ráng körülöttem tág körökben,

ide röppen és oda röppen:

visszatérő csapongás, lenge hűség...

Óh gyönyörűség!

Hangos virág

kiált, bíbor színekkel esdve,

hogy jöjjön már a bíbor estve,

hogy halk pohárka harmatok lehűtsék:

Óh gyönyörűség!

Tornác fölött

szédülve és legyet riasztva

fúl a cseléd, liheg a gazda:

álmai: friss sörök, mély pince, hűs jég...

Óh gyönyörűség!

Boldog a nap:

de boldogság a vágy gyűrűse!

Boldog a nap, s vágyik a hűsre...

Szeretlek, s bújok tőled, lángderűs ég!

Óh gyönyörűség!

Tegnap este a Jazz Klubban hallgattam az alábbi Nemes Nagy Ágnes megzenésített verset Harcsa Veronika előadásában.

Íme: