2012. március 14., szerda

Nyirő József...




NYÍRŐ JÓZSEF végrendeletében meghagyta, hogy iskolavárosában, Székelyudvarhelyen vagy a kolozsvári Házsongárdi temetőben helyezzék végső nyugalomra. Az író Székelyzsomboron született, 1933 és 1939 között élt Székelyudvarhelyen, és 1953-ban hunyt el Madridban. Újratemetésére az idén , pünkösd vasárnapján a székelyudvarhelyi katolikus temetőben kerül sor. Az író hamvait a magyar állam megbízásából Magyarország madridi konzulátusa exhumáltatja. A hamvakat a csíksomlyói zarándokvonat szállítja Csíkszeredába, ahonnan huszárkísérettel viszik Székelyudvarhelyre, ahol a Nyirő - villa előtti tiszteletadást követően a Márton Áron téren ravatalozzák fel, majd a római katolikus temetőben helyezik örök nyugalomra.


„ Furcsa, külön világ ez a Gyergyó. Nem tartozik sehová, csak önmagához. Zárt, elkülönített föld. Hegye, völgye, vize, levegője, fája, embere, minden más, mint egyebütt. Maga a nap is nehezen hágja meg ezeket a havasokat. Legyengül, mire a tetejükre ér. A fénye is elváltozik. Furcsa, titkos, homályos és álomhozó. Nem való minden bolondnak ez a világ. Itt kell születnie az embernek, hogy kibírja. Megesik, hogy az idegen mászik, csak mászik felfelé a hegy oldalán s egyszerre csak hanyatt esik, mint a halott. Az örmények is feketébbek itt, mint más tisztességes helyen. Csak ezek az izmos, törpe, faölelő hecboc-emberek bírják itt az életet, kiknek az egészségtől olyan barnapiros a képe, hogy még a nyújtópadon se halványodik el. Nincs itt semmi sietség, csak zord nyugalom és erő. Gyergyóban még a medve is két héttel tovább alszik, mint teszem azt Csíkban. „



 
Nyirő József (Székelyzsombor, 1889. július 18. – Madrid, 1953. október 16.), erdélyi magyar író, katolikus pap, újságíró. Művei elsősorban az erdélyi magyarság művelődéstörténeti és történelmi kérdéskörében helyezkednek el. Szókimondó, a korabeli politikai helyzettel szembeforduló magatartása miatt menekülnie kellett Romániából, majd Magyarországról is. Művei publikálását és bármilyen nyilvánosságra hozatalát a román és magyar kommunista rendszer betiltotta. Nyirő Józsefet, akárcsak Wass Albertet a román kommunista kultúrpolitika háborús bűnösnek bélyegezte több évtizeden keresztül.

 
1953-ban bekövetkezett halála előtt néhány héttel, a Küzdelem a halállal című művében Nyirő József így írt: „Nem, nem, itt nem tudok meghalni, akárhogy szeretem, akárhogy becsülöm, idegen ez a föld nekem. Minden föld idegen. Ha már azonban nem lehet kitérni a nagy törvény elől, igyekszem átvarázsolni, hallatlanul megkényszerített képzelettel idehozom magamnak a szülőföldet, a Hargitát, Rika rengetegét, a Küküllőt, Csicsert, Budvárt, a pisztrángos patakokat, a virágos réteket, ellopom a bűmmösöket, a fehéren villámló nyíreseket, az elvesztett csodás magyar világot, és gyönyörű képek vonulnak el szemem előtt. Így talán könnyebb lesz.”

Keserűen állapította meg: „A magyarok! Az egymást pusztító, pártoskodó, gyűlölködő, szanaszét szakadt, szerencsétlen magyarok, ez a fájdalmasan tragikus sorsú nép, az elveszett haza kísértetei! Lehet rájuk számítani? (...) Itt vívódom egyedül, elhagyottan a kopár hegyek tövében, de eddig még jó szót is alig hajítottak felém.”

 ( Wikipédia )



 


Nyirő József e kitűnő történelmi regényéből, amelyben a sokat próbált székelység talán legnagyobb tragédiájának állít emléket. Annak a tragédiának és annak a kornak, amely végzetesen befolyásolta a százötven évvel későbbi, nagy trianoni számvetést is.





 
Az író alteregója – Hargithay József – nem elhivatottságból, hanem kötelességtudatból lesz pap, hogy özvegy édesanyját és testvéreit eltarthassa. Már a szemináriumban gyötri az önvád, hogy csupán képzeli vagy hazudja hivatástudatát. Később, fölszentelt papként eszmél rá, valójában székely népét kell szolgálnia, a nyomorúságban vergődő, mindenkitől kiszipolyozott, senkitől nem segített erdélyi magyarságot. Átéli a faluban a háború kitörését, a lelkesedés első mámorából való irtózatos kiábrándulást, a szörnyűségek szörnyűségének igazi arcát, a front mögötti életet, a nyomorult kis falu szenvedését, ahol ő is mint plébános folytonos nyomorban él, a nép naiv felbuzdulásait és hálátlanságait, a hadikórház borzalmait, aztán a végleges katasztrófát, a román impériumot, a magyar sors veszendőségét. Nyírő József súlyosan átélte az erdélyi magyarság minden időben fájdalmas kiszolgáltatottságát, elesettségét, kihasználatlan jóakaratát és tehetségét, így a cselekvő emberség és a közösségi értéktudat jegyében alkotta meg élete egyik legjelentékenyebb művét, a két világháború közötti magyar próza sikeres, nagy hatású darabját.( www.libri.hu )



Az     Uz Bence c. könyvéből   film készült 1938-ban. Rendezte Csepreghy Jenő.
 Főszereplője Jávor Pál volt.  




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése