NYÍRŐ JÓZSEF végrendeletében meghagyta, hogy
iskolavárosában, Székelyudvarhelyen vagy a kolozsvári Házsongárdi temetőben
helyezzék végső nyugalomra. Az író Székelyzsomboron született, 1933 és 1939
között élt Székelyudvarhelyen, és 1953-ban hunyt el Madridban. Újratemetésére
az idén , pünkösd vasárnapján a székelyudvarhelyi katolikus temetőben kerül
sor. Az író hamvait a magyar állam megbízásából Magyarország madridi
konzulátusa exhumáltatja. A hamvakat a csíksomlyói zarándokvonat szállítja
Csíkszeredába, ahonnan huszárkísérettel viszik Székelyudvarhelyre, ahol a Nyirő
- villa előtti tiszteletadást követően a Márton Áron téren ravatalozzák fel,
majd a római katolikus temetőben helyezik örök nyugalomra.
„ Furcsa, külön világ ez a Gyergyó. Nem tartozik sehová,
csak önmagához. Zárt, elkülönített föld. Hegye, völgye, vize, levegője, fája,
embere, minden más, mint egyebütt. Maga a nap is nehezen hágja meg ezeket a
havasokat. Legyengül, mire a tetejükre ér. A fénye is elváltozik. Furcsa,
titkos, homályos és álomhozó. Nem való minden bolondnak ez a világ. Itt kell
születnie az embernek, hogy kibírja. Megesik, hogy az idegen mászik, csak
mászik felfelé a hegy oldalán s egyszerre csak hanyatt esik, mint a halott. Az
örmények is feketébbek itt, mint más tisztességes helyen. Csak ezek az izmos,
törpe, faölelő hecboc-emberek bírják itt az életet, kiknek az egészségtől olyan
barnapiros a képe, hogy még a nyújtópadon se halványodik el. Nincs itt semmi
sietség, csak zord nyugalom és erő. Gyergyóban még a medve is két héttel tovább
alszik, mint teszem azt Csíkban. „
Nyirő József (Székelyzsombor, 1889. július 18. – Madrid,
1953. október 16.), erdélyi magyar író, katolikus pap, újságíró. Művei
elsősorban az erdélyi magyarság művelődéstörténeti és történelmi kérdéskörében
helyezkednek el. Szókimondó, a korabeli politikai helyzettel szembeforduló
magatartása miatt menekülnie kellett Romániából, majd Magyarországról is. Művei
publikálását és bármilyen nyilvánosságra hozatalát a román és magyar kommunista
rendszer betiltotta. Nyirő Józsefet, akárcsak Wass Albertet a román kommunista
kultúrpolitika háborús bűnösnek bélyegezte több évtizeden keresztül.
1953-ban bekövetkezett halála előtt néhány héttel, a
Küzdelem a halállal című művében Nyirő József így írt: „Nem, nem, itt nem tudok
meghalni, akárhogy szeretem, akárhogy becsülöm, idegen ez a föld nekem. Minden
föld idegen. Ha már azonban nem lehet kitérni a nagy törvény elől, igyekszem
átvarázsolni, hallatlanul megkényszerített képzelettel idehozom magamnak a
szülőföldet, a Hargitát, Rika rengetegét, a Küküllőt, Csicsert, Budvárt, a
pisztrángos patakokat, a virágos réteket, ellopom a bűmmösöket, a fehéren
villámló nyíreseket, az elvesztett csodás magyar világot, és gyönyörű képek
vonulnak el szemem előtt. Így talán könnyebb lesz.”
Keserűen állapította meg: „A magyarok! Az egymást pusztító,
pártoskodó, gyűlölködő, szanaszét szakadt, szerencsétlen magyarok, ez a
fájdalmasan tragikus sorsú nép, az elveszett haza kísértetei! Lehet rájuk
számítani? (...) Itt vívódom egyedül, elhagyottan a kopár hegyek tövében, de
eddig még jó szót is alig hajítottak felém.”
( Wikipédia )
Nyirő József e kitűnő történelmi regényéből, amelyben a
sokat próbált székelység talán legnagyobb tragédiájának állít emléket. Annak a
tragédiának és annak a kornak, amely végzetesen befolyásolta a százötven évvel
későbbi, nagy trianoni számvetést is.
Az író alteregója – Hargithay József – nem elhivatottságból,
hanem kötelességtudatból lesz pap, hogy özvegy édesanyját és testvéreit
eltarthassa. Már a szemináriumban gyötri az önvád, hogy csupán képzeli vagy
hazudja hivatástudatát. Később, fölszentelt papként eszmél rá, valójában
székely népét kell szolgálnia, a nyomorúságban vergődő, mindenkitől
kiszipolyozott, senkitől nem segített erdélyi magyarságot. Átéli a faluban a
háború kitörését, a lelkesedés első mámorából való irtózatos kiábrándulást, a
szörnyűségek szörnyűségének igazi arcát, a front mögötti életet, a nyomorult
kis falu szenvedését, ahol ő is mint plébános folytonos nyomorban él, a nép
naiv felbuzdulásait és hálátlanságait, a hadikórház borzalmait, aztán a
végleges katasztrófát, a román impériumot, a magyar sors veszendőségét. Nyírő
József súlyosan átélte az erdélyi magyarság minden időben fájdalmas
kiszolgáltatottságát, elesettségét, kihasználatlan jóakaratát és tehetségét,
így a cselekvő emberség és a közösségi értéktudat jegyében alkotta meg élete
egyik legjelentékenyebb művét, a két világháború közötti magyar próza sikeres,
nagy hatású darabját.( www.libri.hu )
Az Uz Bence c. könyvéből film készült 1938-ban. Rendezte Csepreghy Jenő.
Főszereplője Jávor Pál volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése