November 27. - Pilinszky János költő ...

Pilinszky János (Budapest, 1921. november 27. – Budapest, 1981. május 27.) a huszadik század egyik legjelentősebb magyar költője, Baumgarten-díjas, József Attila-díjas és Kossuth-díjas.

Megrázó verseket alkotott, melyekben feltárja az emberi lélek mélységét.

„Gyermekkorom és életem másik nagy és perdöntő emberi élménye anyám szegény nővére (Bébi) volt… Én az ő nyelvét beszélem, valójában az ő félig artikulált dadogása az én anyanyelvem, költészetem forrása.”

    

Novemberi elizium

 

A lábadozás ideje. Megtorpansz
a kert előtt. Nyugalmas sárga fal
kolostorcsendje háttered. Kezes
szellőcske indul a füvek közűl,
s mintha szentelt olajjal kenegetnék,
érzékeid öt meggyötört sebe
enyhületet érez és gyógyulást.

Bátortalan vagy s ujjongó! Igen,
gyermekien áttetsző tagjaiddal
a nagyranőtt kendőben és kabátban,
mint Karamazov Aljosa, olyan vagy.

És olyan is, mint ama szelidek,
kik mint a gyermek, igen, olyan is vagy,
oly boldog is, hisz semmit sem akarsz már
csak ragyogni a novemberi napban,
és illatozni toboz-könnyüen.
Csak melegedni, mint az üdvözültek.

Szigliget, 1958. november

 

Idézetek a költőtől

Így vallott a karácsonyról Galsai Pongrác írónak

Az én karácsonyom

Mit jelent Önnek a karácsony? Eszmei ünnepet-e, vagy évenként ismétlődő népszokást? A béke, a család, a gyermekkor, az érzelmek ünnepét? Vagy csupán két piros betűs pihenőnapot a naptárban? Milyen emlékek jutnak eszébe a karácsonyról? Örömmel készül-e rá? Vagy kedvetlenül a kötelező ajándékozási gondoktól? Hol s kivel tölti az idei ünnepet?

Ezt kérdeztem meg néhány ismert személytől, költőtől, írótól, színésztől, képzőművésztől.

P. J.: Válaszom sokkal inkább társadalmi, mint vallásos értelmű. Ismerünk nagyon primitív kultúrákat, amelyekről zárójelben megemlítjük, hogy mítoszteremtőek. Ezeknek központjában az ismeretlen áll. És karácsonykor ezzel a belső ismeretlen modellel kívánnánk azonosulni. De pillanatnyilag ott tartunk, mintha nem azért űzettünk volna ki a Paradicsomból, mert az Istenhez, hanem egy autóhoz akartunk hasonlítani. Úgy hiszem, a primitív kultúrákat elsősorban az ünnepteremtés módjában kellene felülmúlnunk. Ám manapság az egészből csak az évközi szabadságot és a bevásárlás nem mindennapi gondjait ismerjük. A karácsony egyre inkább vidéki ünnep lett. Nem New York, hanem Betlehem számára találták ki. A szeretet ünnepe. De ma két dolgot nem tudunk: szeretni és ünnepelni. Mit is tehetünk? Ha gyerekünk van, ajándék helyett adjunk neki egy főzőkanalat, amit ő majd szépen föl fog öltöztetni.

Az ünnepek előtt lezarándokolok vidékre, ahol a karácsony még leginkább él. De ez sem megoldás. Mert aki lezarándokol, az én vagyok. Egyetlen reményem, hogy semmit se várok, s így kaphatok valamit. Ami, ha kevés is, messze felülmúl engem.

(Nők Napja, 1978. december 23.)

Örökkön-örökké

Várok, hogyha váratsz, megyek, ha terelsz,

maradék szemérmem némasága ez,

úgyse hallanád meg, hangot ha adok,

sűrü panaszommal jobb ha hallgatok.

Tűrök és törődöm engedékenyen:

mint Izsák az atyját, én se kérdezem,

mivégre sanyargatsz, teszem szótalan,

szófogadó szolga, ami hátra van.

Keserüségemre úgy sincs felelet:

minek adtál ennem, ha nem eleget?

miért vakitottál annyi nappalon,

ha már ragyogásod nem lehet napom?

Halálom után majd örök öleden,

fölpanaszlom akkor, mit tettél velem,

karjaid közt végre kisírom magam,

csillapíthatatlan sírok hangosan!

Sohase szerettél, nem volt pillanat,

ennem is ha adtál, soha magadat,

örökkön-örökké sírok amiért

annyit dideregtem érted, magamért!

Végeérhetetlen zokogok veled,

ahogy szoritásod egyre hevesebb,

ahogy ölelésem egyre szorosabb,

egyre boldogabb és boldogtalanabb.