2015. április 14., kedd

Tavasszal a szerelemről...





Kinyílt a világ, kitárultak az ajtók, az ablakok. 
Talán a lelkek is megnyílnak ebben a virág és sarjadzó zöld fű illatú tavaszi szélben.
 Meleg napfény ölelgeti a háztetőket. Átöltözik a természet, átöltözik az ember.
 Még a beteg szív is reményre lobban.
 Az ifjúság édes madarai csivitelnek s szállítják a szívekben rügyező dobbanásokat.






Baranyi Ferenc

 Egyszer majd minden összeköt


Ölelésünkben összeér:
talán a szív, talán a vér.

Az éjszakában összeköt:
talán a fény, talán a köd.

Mi hát - mi egybetart - a lánc ?
Talán szeretsz. Tán csak kívánsz.

Mindegy. Most hozzám tartozol.
S enyém leszel valamikor.

Egyszer majd minden összeköt:

a szív, a fény - a vér, a köd.






Szilágyi Domokos

Orgonaillat


Nem jöttél el - mióta is?
Hiányoztál - egy éve már.
Most bezuhansz az ablakon,
oly hirtelen, hogy szinte fáj,

alattomosan, nesztelen
rohansz reám - s én, áldozat,
riadt örömmel, részegen
fuldoklom csókjaid alatt.

Leültetnélek, hogy mesélj,
mindent, mindent mondj el nekem,
de torkomon nem jön ki hang,
és nem tudsz szólani te sem,

csak ez a csönd ujjong, dalol
- mint szerelmes lány mosolya -,
hogy május van, kacag a nap,
s lobog, lobog az orgona.






 Radnóti Miklós

Bájoló


Rebbenő szemmel
ülök a fényben,
rózsafa ugrik
át a sövényen,
ugrik a fény is,
gyűlik a felleg,
surran a villám,
s már feleselget
fenn a magasban
dörgedelem
vad dörgedelemmel.

Kékje lehervad
lenn a tavaknak,
s  tükre megárad.
Jöjj be a házba,
vesd le ruhádat,
már esik is kint,
vesd le az inged.
Mossa az eső
össze szívünket.


Baranyi Ferenc

 Porvers


        Akit egyszer porig aláztak:
      porig kell azért lehajolni,
      a méltósága-vesztett sorshoz
      méltósága-vesztve igazodni.


      Előtted ember ráng a porban?
      Megértem, belerúgni könnyebb.
      Még emberibb átlépni rajta
      könnyed sikkjével a közönynek.


      Mentséged is van, ha a lelked
      bátortalan feddése rád vall?
      másokért őrzött tisztaságod
      nem szennyezheted más porával.


      Ha lehajolsz, még orra bukhatsz,
      és hát derekad roppanó is,
      ápolt tüdődet is belepné
      a talajmenti szilikózis,
      hát nem hajolsz porig, ha porból
      akármi hív: kincs, ócska holmi...


      Pedig akit porig aláztak -
      porig kell azért lehajolni.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése