Meleg napfény ölelgeti a háztetőket. Átöltözik a természet, átöltözik az ember.
Még a beteg szív is reményre lobban.
Az ifjúság édes madarai csivitelnek s szállítják a szívekben rügyező dobbanásokat.
Baranyi Ferenc
Egyszer majd minden
összeköt
Ölelésünkben összeér:
talán a szív, talán a vér.
Az éjszakában összeköt:
talán a fény, talán a köd.
Mi hát - mi egybetart - a lánc ?
Talán szeretsz. Tán csak kívánsz.
Mindegy. Most hozzám tartozol.
S enyém leszel valamikor.
Egyszer majd minden összeköt:
a szív, a fény - a vér, a köd.
Szilágyi Domokos
Orgonaillat
Nem jöttél el - mióta is?
Hiányoztál - egy éve már.
Most bezuhansz az ablakon,
oly hirtelen, hogy szinte fáj,
alattomosan, nesztelen
rohansz reám - s én, áldozat,
riadt örömmel, részegen
fuldoklom csókjaid alatt.
Leültetnélek, hogy mesélj,
mindent, mindent mondj el nekem,
de torkomon nem jön ki hang,
és nem tudsz szólani te sem,
csak ez a csönd ujjong, dalol
- mint szerelmes lány mosolya -,
hogy május van, kacag a nap,
s lobog, lobog az orgona.
Radnóti Miklós
Bájoló
Rebbenő szemmel
ülök a fényben,
rózsafa ugrik
át a sövényen,
ugrik a fény is,
gyűlik a felleg,
surran a villám,
s már feleselget
fenn a magasban
dörgedelem
vad dörgedelemmel.
Kékje lehervad
lenn a tavaknak,
s tükre megárad.
Jöjj be a házba,
vesd le ruhádat,
már esik is kint,
vesd le az inged.
Mossa az eső
össze szívünket.
Baranyi Ferenc
Porvers
Akit egyszer
porig aláztak:
porig kell azért
lehajolni,
a
méltósága-vesztett sorshoz
méltósága-vesztve igazodni.
Előtted ember
ráng a porban?
Megértem,
belerúgni könnyebb.
Még emberibb
átlépni rajta
könnyed
sikkjével a közönynek.
Mentséged is
van, ha a lelked
bátortalan
feddése rád vall?
másokért őrzött
tisztaságod
nem
szennyezheted más porával.
Ha lehajolsz,
még orra bukhatsz,
és hát derekad
roppanó is,
ápolt tüdődet is
belepné
a talajmenti
szilikózis,
hát nem hajolsz
porig, ha porból
akármi hív:
kincs, ócska holmi...
Pedig akit porig
aláztak -
porig kell azért
lehajolni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése