Füst Milán
A magyarokhoz
“Oh jól vigyázz, mert anyád nyelvét bízták rád a századok
S azt meg kell védened. Hallgass reám. Egy láthatatlan
lángolás
Teremté meg e nagy világot s benned az lobog. Mert néked is
van lángod:
Szent e nyelv! S több kincsed nincs neked! Oly csodás nyelv
a magyar.
Révület fog el, ha rágondolok is.
Ne hagyd hát, hogy elmerüljön, visszasüllyedjen a ködbe,
melyből származott”
Márai Sándor
A szülőváros (...) nem templomtorony és nem tér szökőkúttal,
s virágzó kereskedelem és ipar; a szülőváros egy kapualj, ahol először
gondoltál valamire, pad, amelyen ültél és nem értettél valamit, pillanat a
folyóvíz alatt, mikor valamilyen régi létezés emlékébe szédültél vissza; simára
csiszolt kavics, melyet megtalálsz a régi asztalfiókban, s már nem tudod, mit
akartál vele; a hittantanár kalapja, melyen barna folt éktelenkedett, szorongás
egy történelem óra előtt, különös játékok, melyeket senki nem ért, és következményeiről
álmodsz egy életen át, tárgy egy ember kezében, hang, amit éjjel hallasz a
nyitott ablakon át és nem tudod elfelejteni.
Hegedűs Géza
Szonett az anyanyelvről
Hazám: magyar nyelv- igék, főnevek
és melléknevek kincses birodalma -
jó ezredév formálta műremek!
Varázsodat a lélek befogadja,
újult erőt adsz minden munkanapra
és elringatsz, ha békén pihenek.
Valóság lesz a képzelet kalandja,
ha szavaidban értelmet nyerek.
A Siralom s a Halotti beszéd
szavai óta járulok eléd
és évszázadok költőit idézem.
Te vagy az otthon és a nagyvilág.
A nyelvtanod a törvény, melyen át
a mondhatók szabályait megértem.
Petőfi Sándor
Magyar vagyok
Magyar vagyok. Legszebb ország hazám
Az öt világrész nagy terűletén.
Egy kis világ maga. Nincs annyi szám,
Ahány a szépség gazdag kebelén.
Van rajta bérc, amely tekintetet vét
A Kaszpi-tenger habjain is túl,
És rónasága, mintha a föld végét
Keresné, olyan messze-messze nyúl.
Magyar vagyok. Természetem komoly,
Mint hegedűink első hangjai;
Ajkamra fel-felröppen a mosoly,
De nevetésem ritkán hallani.
Ha az öröm legjobban festi képem:
Magas kedvemben sírva fakadok;
De arcom víg a bánat idejében,
Mert nem akarom, hogy sajnáljatok.
Magyar vagyok. Büszkén tekintek át
A multnak tengerén, ahol szemem
Egekbe nyúló kősziklákat lát,
Nagy tetteidet, bajnok nemzetem.
Európa színpadán mi is játszottunk,
S mienk nem volt a legkisebb szerep;
Ugy rettegé a föld kirántott kardunk,
Mint a villámot éjjel a gyerek.
Magyar vagyok. Mi mostan a magyar?
Holt dicsőség halvány kisértete;
Föl-föltünik s lebúvik nagy hamar
- Ha vert az óra - odva mélyibe.
Hogy hallgatunk! a második szomszédig
Alig hogy küldjük életünk neszét
S saját testvérink, kik reánk készítik
A gyász s gyalázat fekete mezét.
Magyar vagyok. S arcom szégyenben ég,
Szégyenlenem kell, hogy magyar vagyok!
Itt minálunk nem is hajnallik még,
Holott máshol már a nap úgy ragyog.
De semmi kincsért s hírért a világon
El nem hagynám én szülőföldemet,
Mert szeretem, hőn szeretem, imádom
Gyalázatában is nemzetemet!
Kattints rá!
Olvasd el!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése