Halottainkra emlékezünk....

 

 

Reményik Sándor

Végrendelet

 

 

Fáradtságom adom az esti árnynak,

Színeimet vissza a szivárványnak.

 

Megnyugvásom a tiszta, csöndes égnek,

Mosolygásom az őszi verőfénynek.

 

Sok sötét titkom rábízom a szélre,

Semmit se várva és semmit se kérve.

 

Kik üldöztek át tüskén, vad bozóton:

Kétségeim az örvényekbe szórom.

 

A holtom után ne keressetek,

Leszek sehol - és mindenütt leszek

Nemes Nagy Ágnes

 Halottak napján

 

Világító rőtszínű fák közt

kígyózik itt a barna út;

nézd csak, amit most megtapintok

a két szemem, egyszer kifut.

A sírokon kis sárga lángok

s dús, bódító virág halom;

a szám mögött virít a fogsor

s lefoszlik majd a két karom.

Itt, ez a kar, ezek az ujjak,

az én karom, az én kezem,

amellyel a fatörzsbe vájva

a nedves kérget vérezem,

út, fény, fák, bíbor, lila párák,

zöld, bűvös, gőzös illatok,

ősz, vér! Kínom remegve csordul;

mert, meghalok.