2012. február 6., hétfő

Ady Endre néhány verse...







Ady Endrére, egyik legnagyobb költőnkre emlékezem,
akinek január 27-én volt halálának évfordulója.



SÍRNI, SÍRNI, SÍRNI


Várni, ha éjfélt ütaz óra,
Egy közeledő koporsóra.

Nem kérdezni, hogykit temetnek,
Csengettyűzni a gyász-menetnek.

Ezüst sátrak, feketeleplek
Alatt lóbálni egy keresztet.

Állni gyászban,súlyos ezüstben,
Fuldokolni a fáklyafüstben.

Zörgő árnyakkalharcra kelni,
Fojtott zsolozsmát énekelni.

Hallgatni orgonákbúgását,
Síri harangok mély zúgását.

Lépni mély, tártsírokon által
Komor pappal, néma szolgákkal.

Remegve, bújva,lesve, lopva
Nézni egy idegen halottra.

Fázni holdas, babonáséjen
Tömjén-árban, lihegve mélyen.

Tagadni multat,mellet verve,
Megbabonázva, térdepelve.

Megbánni mindent.Törve, gyónva
Borulni rá egy koporsóra.

Testamentumot,szörnyüt, írni
És sírni, sírni, sírni, sírni.





Ady és Léda



LÉDÁVAL A BÁLBAN


Sikolt a zene,tornyosul, omlik
Parfümös, boldog, forró, ifju pára
S a rózsakoszorús ifjak, leányok
Rettenve néznek egy fekete párra.

»Kik ezek?« S mi búscsöndben belépünk.
Halál-arcunk sötét fátyollal óvjuk
S hervadt, régi rózsa-koszoruinkat
A víg teremben némán szerte-szórjuk.

Elhal a zene s a vígteremben
Téli szél zúg s elalusznak a lángok.
Mi táncba kezdünk és sírva, dideregve
Rebbennek szét a boldog mátka-párok.



HA A SZEMEM LEFOGTÁK


Óh, elégtételéjszakája,
Óh, gyönyörűség éjszakája:
Szememet már lefogták szépen
És senki sem emlékszik rája.

Senki se tudja, mintnéztem rá,
Kire haraggal, kire kéjjel?
S ostoba kis emlékezések
Indulnak útnak szerte-széjjel.






Boncza Bertával


A CSÓKOK ÁTKA


Valami szent, nagy éjszakán
Vad nászban megfogant az élet
S azóta tart a nász örökké,
Minden kis mozgás csókba téved.
Csókok világa a világunk,
Csókban fogan a gondolat,
Kicsi kis agyvelő-csomócskák
Cserélnek tüzes csókokat
S a legforróbb csókból szület meg
A legszebb, legnagyobb ige,
Mely hódítóan csap belé
A végtelenbe, semmibe.
S a leglanyhább csókból fakadt ki
A szürkeség, a régi mása:
Nincs vad párzás, nincs tüzes csók ma
S nincs a világnak messiása.
Úgy van talán: szép a világ s jó,
Mi vagyunk satnyák, betegek,
Jégfagyos csókokban fogantunk
S a fagy a lelkünk vette meg.
Szent kéj a csók és szent az élet,
A párzás végtelen sora
S átok a csók, átok az élet,
Ha nincs a csóknak mámora.
Az eltűrt csókok tunya nászán,
A langyos csókok éjjelén
Az átok egyre nő fölöttünk
S így lesz az élet lomha, vén
S így leszünk mi, párzó királyok,
Kopottak, búsak, betegek,
Kiknek csókolni szomjas tűzzel
Már nem szabad és nem lehet.
Ha szomjas ajkak szomjas csókot
Csak szomjas ajkra hintenek,
Ma ez a föld üdvök Olimpja
S nem laknak itt: csak istenek.



Édesanyjával



AZ ÉN SÍRÁSOM


Akit én siratok, nesírjon
S aki temet, az sírt ne ásson:
Én vagyok a temető-király
S mindenható az én sirásom.

Ha én sírok, a nagyÉlet sír,
Múlás, bukás, csőd, sóhaj, átok.
Az eleve-elrendelés zúg,
Ha én fájdalmasat kiáltok.

Akit szeretek, annak könnyet,
Fájdalmat tudok kölcsönadni.
S halálban is szép lesz, babéros,
Akit én fogok elsiratni.



HAJÓ A KÖDBEN

Ködben ül a Tátraorma,
Ködben a paloták tornya
És itt és ott, néha-néha
Lobban egy picike fény
És megfeszül a vitorla.

Magyar tenger ez a tenger,
Vésszel, köddel, gyötrelemmel
Szeljük árját néhány százan:
Jaj, vajon mi lesz velünk?
Nincsen itt part, nincsen ember.

És hajózunk,szállunk, szállunk,
Sohase lesz megállásunk:
Egy köd-ország Magyarország
S hogyha Új jön, újra köd,
Köd előttünk, köd utánunk.

Valamikor ki kellkötni,
Valaminek kell már jönni,
Valahára mutassuk meg:
Ágyúk vannak a hajón
S az ágyúk tudnak dörögni.




(Síremléke a Kerepesi temetőben )



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése