2012. február 3., péntek

Gondolatok a télről, a régről...



Hóhullás. Sűrű pelyhek. Mint Holle Anyó meséjében. Csak éppen nem a párnából hull a hó.Fehér, hideg, puha, tiszta, csillogó most minden. A fákat időnként megborzolja a szél. Egy-két széncinke ugrik ágról ágra, fekete varjak peckesen sétálnak a kertben. Megkondul a falu harangja, kakas kukorékol, kutya vakkant. A csikorgó hidegben sűrűn pöfékelnek a házak kéményei. Jégvirágos függönyök a házak szemén. Távoli dombról gyerekzsivaj hallatszik, szánkók csusszannak. A házak ereszén zenét csilingelnek a lelógó vastag jégcsapok. Az arcok rózsásra festettek. A kezek és lábak dermedtek. De mindez nem számít. Sűrű hó lepi a háztetőket, fehér habos ruhába öltöztek a nádtetős házak. Lassan sötétedik, a falu apró szemei halványan pislákolnak, ahogy kigyullad egy-egy lámpa fénye. Bent a házakban pattog a tűz , melegít a búbos kemence. Sült krumpli az asztalon, ecetes lila hagyma, liba vagy kacsazsír? Forró tea! Milyen jó is volt! Egyszer régen, gyermekkorom telén!


És most eszembe jut egy vers is, amit annak idején ...



Zelk Zoltán

Este jó, este jó


Este jó, este jó
este mégis jó.
Apa mosdik, anya főz,
együtt lenni jó.

Ég a tűz, a fazék
víznótát fütyül
bogárkarika forog
a lámpa körül.

A táncuk karikás,
mint a koszorú,
meg is hal egy kis bogár:
mégse szomorú.

Lassú tánc, lassú tánc,
táncol a plafon,
el is érem már talán,
olyan alacsony.

De az ágy, meg a szék
messzire szalad,
mint a füst, elszállnak a
fekete falak.

Nem félek, de azért
sírni akarok,
szállok én is mint a füst,
mert könnyű vagyok...

Ki emel, ki emel
ringat engemet?
Kinyitnám még a szemem,
de már nem lehet...

Elolvadt a világ,
de a közepén
anya ül és ott ülök
az ölében én.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése