Mostanában az élet
értelme körül forognak a gondolataim.
Mit is mondott erről Gorkij?
A napokban láttam egy szép filmet, amiből azt a tanulságot vontam
le, hogy az élet rövid és mégis milyen keserűvé tudja varázsolni az ember. Pedig minden olyan egyszerű lehetne. Persze csak akkor, ha már eljutottunk egy
bizonyos tudás fokára, ha már megkaptuk a Fényt, ha már összegezni is
megtanultunk és így tovább. Egy biztos. Élni tudni kell! És most nem az anyagi gazdagságra
gondolok, hanem a lelki gazdagság
fontosságára. Szerintem ez mindennél fontosabb.
Hogyan is éljem a mindennapokat ?
Ma már úgy gondolom, hogy minden nap ajándék, minden nap különleges valamiben. Tehát semmit ne tartogassunk az általunk
kinevezett különleges napokra, hiszen nem tudhatjuk, lesz-e olyan, megérjük-e?
Nem túlélni kell, hanem minden nap élni. Nem halálra dolgozni magunkat, hanem
élvezettel tenni a dolgunkat. Törekedjünk
arra, hogy minél többet legyünk szeretteinkkel, barátainkkal. Tudjunk
szemlélődni, valamiben elmélyülni ( pl. a zenében ). Olvassunk,
beszélgessünk egymással, ne csak a rutin szavakat duruzsoljuk esténként. Rövidesen itt lesz a tavasz. Hát legyen időnk
megfürdőzni a Nap sugaraiban, örüljünk a nyitnikék első dalának, csodálkozzunk el, mint egy
gyermek, hogy rügyeznek ismét a fák,
zöldbe és virágba borul a világ. Érezzük meg a tavasz illatát!
Mert minden nap, minden óra, minden perc, amit itt a Földön
töltünk, különleges.
Szabó Lőrinc
Nyitnikék
Alszik a hóban
a hegy, a völgy;
hallgat az erdő,
hallgat a föld.
Mikor legutóbb
jártam itt,
nyár nyitogatta
pipacsait,
a nyár nyitogatta,
temette az ősz;
és volt, aki
vesztett,
és nincs, aki győz.
Lombnak, virágnak
nyoma sehol,
fekete csontváz
a fa, a bokor,
s halotti csipke
a díszük is,
az a törékeny
tündéri dísz,
mit rájuk aggat
éjszaka
fehér kezével
a zuzmara.
Alszik a hóban
a hegy, a völgy,
hallgat az erdő,
hallgat a föld.
Egyszerre mégis
rezzen a táj:
hármat fütyül
egy kis madár.
Háromszor hármat
lüktet a dala,
vígan, szaporán,
mint éles fuvola.
Az a fuvolás
a Nyitnikék!
Már kezdi is újra
az énekét:
kék füttyre mindig
'kvart' lefelé:
nem sok, de örülni
ez is elég.
Nyitni kék, fütyüli,
nyitni kék,
szívnek és tavasznak
nyílni kék!
Nyitni, de - nyitni,
de - nyitni kék!
Fütyülöm én is
énekét.
Nyitni kék, fütyüli,
nyitni kék,
a telet bírni
illenék!
Bírni és bízni
illenék!
Fütyül és elszáll
a Nyitnikék.
Nyitni kék! –
fütyülök utána
s nézek az eltűnő
madárra.
Nyitni kék, fütyülöm,
nyitni kék,
hinni és bízni
kellenék,
mint az a fázó
kis madár,
aki sírja, de bírja,
ami fáj,
akinek tele rosszabb,
mint az enyém,
és aki mégis
csupa remény.
Nyitni kék, indulok,
nyitni kék,
fog az én szívem is
nyitni még.
Nyitni kék! Ébred
a hegy, a völgy,
tudom, mire gondol
a néma föld.
Ő volt a szája,
a Nyitnikék,
elmondta a holnap
üzenetét:
a hitet, a vágyat
fütyülte szét,
kinyitotta a föld
örök szivét:
fütty-fütty-fütty,
nyitni kék,
nyitni kék –
Nyisd ki, te, versem,
az emberekét!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése