Az Országgyűlés döntése alapján 2000 óta tartják február
25-én a kommunizmus áldozatainak emléknapját. 1947-ben ezen a napon
tartóztatták le jogellenesen, majd hurcolták el a Szovjetunióba a Független
Kisgazdapárt akkori főtitkárát, Kovács Bélát.
A kommunizmus nevében elkövetett bűnökről készült írás A
kommunizmus fekete könyve. A kommunista bűnök áldozatait 100 millióra teszik.
A könyv adatai szerint a kommunizmus számlájára mintegy 100
millió áldozat írható:
Szovjetunió: 20
millió áldozat;
Kína: 65 millió;
Vietnam: 1 millió;
Észak-Korea: 2
millió;
Kambodzsa: 2
millió;
Kelet-Európa: 1
millió;
Latin-Amerika: 150
000;
Afrika: 1,7
millió;
Afganisztán: 1,5
millió.
A nemzetközi kommunista mozgalom, illetve a hatalomra soha
nem került kommunista pártok számlájára pedig körülbelül 10 000 áldozat írandó. ( Wikipédia )
„A kommunizmus volt a legnagyobb baj az emberiség történetében, és nem ünnepelhetjük eléggé, hogy véget ért.”
/Vlagyimir Bukovszkij/
Emlékezzünk! Emlékezzünk a különböző büntető táborokba elhurcoltakra,a börtönökben ártatlanul sinylödőkre, a kitelepítettekre, a megalázottakra, emlékezzünk minden áldozatra!
Kattints rá!
Kattints rá!
Gérecz
Attila
ALKONY
Most hunyd le,
Kedves, fénymosott szemed,
pilládon bontva
színörvényeket.
Így ismerősnek tűnik
énekem:
terólad szól, cikázó
fényeken.
De csitt!
Figyeld a versem dallamát:
tó csobogása.
S
mintha hallanád…
Fölöttünk nyírfák.
Szél babrál puhán
a kék uszályú, árnyas
lombruhán.
A nyugvó nap
kifésült, dús haját
ezernyi rezgő gally
kócolja rád,
s zsongítva lelked
körül rajzanak
csókokba fúlt,
becéző, halk szavak…
Tilalmas szóval súgod
még: „eressz!” –
de szádnak lassan
asszonyíze lesz,
s oly hátrariadt,
félszeg nyelvedet
lazán s forrón
csókomnak engeded.
Ruhád majd lassan
nászra oldozod,
s öledre kúsznak
bíbor csóknyomok,
s a föld, mert szűzi
véred áldozod,
kigyúlt, pogány
oltárrá változott,
felizzó, rőt parázzsá
festve meg
ringó öledre kulcsolt
testemet.
S az alkony bársony
imaszőnyegén
hegyekre lép az árny,
és könnyedért
égig emelve csókunk
vérszínét,
megoldva s áldva
szórja, hinti szét…
Az éj a fák közül
göngyölve szét,
fölénk borítja hűvös
köpenyét.
De mintha lopva
sarkát tartaná,
mosolyra nyílik szád,
amint alá,
egy felhőrongyba így
bebújt a Hold,
s hogy piros arccal
víz föl hajolt
– huncut mosolyú
gatyás pótgyerek –,
felénk kis
fénykacsákat szöktetett!
A dal most halkul,
kék homályba vész,
de bús visszhanggal
egyre visszanéz,
hol tó tükrén az est,
a barna fák
árnyékölében úgy
karolja át
derengő tested szelíd
aranyát,
mint álmom fonja rád
az éjszakát.
Gyűjtő, Kisfogház, 1951. október 1.
Tollas Tibor
BEBÁDOGOZTAK MINDEN ABLAKOT
Az életből csak ennyi
fény maradt:
Csillagos ég,
tenyérnyi napsugár.
Ezt vártuk nap-nap,
homályos falak
Üregéből
esténkint-délután.
S elvették ezt is, a
tenyérnyi napot,
Bebádogoztak minden
ablakot.
Tágult szemekkel kék
tengerét látom
Nápolynak, s fénylő
partjai felett
Még vár a Vezuv,
pipál és a tájon
Barnára lesült boldog
emberek...
Látjátok? Éjben
élünk, mint vakok.
Bebádogoztak minden
ablakot.
Tízen fekszünk egy
fullasztó szűk lyukba’,
A szánk kapkodja be a
levegőt,
Mint partra vetett
halak kopoltyúja
Tátogunk némán – s
érzed, nincs erőd
Szívni az étel – s
ürülék-szagot,
Bebádogoztak minden
ablakot.
Az Alpeseknek fenyves
illatából
Míg csokrot küld a
hűs nyugati szél,
És lelket öblít fenn
a tiszta távol
S mosolygó hegyek
hószaga kísér,
Itt tegnap társam
tüdőbajt kapott!
Bebádogoztak minden
ablakot.
Csendet hasít a
sétahajó kürtje.
A falon sikló
leánykacagás
Nem visszhangzik már
zengőn a fülünkbe
S az ezersípú nyár
nem orgonáz.
Süket a cellánk,
minden hang halott.
Bebádogoztak minden
ablakot.
Túl Barcelona
kertjein szitálva
Egy barna asszony
meleg hangja búg
És alkonyatba pendül
a gitárja,
Hol táncolóktól tarka
még az út;
S fülünkbe folynak az
ólmos napok...
Bebádogoztak minden
ablakot.
Tapinthatnánk a
bársonyos egekbe,
Ujjunk hegyéből
kiserken a vér.
Mint koporsóba, be
vagyunk szegezve,
Csak daróc szúr, vagy
poloska ha ér.
Simogatnánk a sugaras
napot,
S bebádogoztak minden
ablakot.
Londonban bál van, a
parketten siklik
A sok selyembe
öltözött leány.
Puha hajuknak
hamvassága izzik
Lágy bútoroknak
tükrös hajlatán.
Nyugat táncol, – tán
végképp eladott?!...
Bebádogoztak minden
ablakot.
Nyelvünket mosta
friss tavasz zamatja.
Most nyögve nyeljük
nyirkos kortyait
Az alvadt bűznek, hol
minden falatra
Émelygő gyomrod
felfordulna itt.
De lenyeljük a végső
falatot,
Bebádogoztak minden
ablakot.
Az éhségmarta
testünket telt álom
Lakatja jól – és
ínyenc ételek
Ízét kínálja Párizs,
– szinte látom,
Hogy kúszik el a
neonfény felett
A Néma Rém – s nem
lesz több hajnalod...
Bebádogoztak minden
ablakot!
A rádiók csak
üvöltsék rekedten
A szabadságot s az
ember jogát.
Itt érzi csak
befalazott testem
A milliókkal Moszkva
ostorát.
S Váctól Pekingig zúgják
a rabok:
- Ha nem vigyáztok,
az egész világon
Bebádogoznak minden
ablakot! –
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése