Hargita...

Wass Albert

Tetők felé...

....„ Minden útnak valahol vége van. S emberi tulajdonság, hogy az út végén visszafordulunk, s eltűnődünk életünk értelmén. Addig nem, de akkor igen. Addig csak megyünk ösztönösen s néha vakon is, egy nyom, egy cél, egy gondolat után. Hogy miért, azon majd töprengünk a végén, ha kifut az út lábaink alól s lábainkból kifogy az erő. Talán én is rájövök egyszer, hogy céltalan kapkodás volt az egész s legjobb lett volna semmit sem csinálni. De addig még sok idő van. Sok hegygerinc, sok völgy és sok tető. S keresztül rajtuk a gyom, ami követnem kell. „...

Milyen igaz. Éppen ezen gondolkodtam egy régebben történt erdélyi kirándulásom alkalmával, valahol fenn a hegyekben a Madarasi Hargitán. Csak akkor éppen nem fogalmaztam meg ilyen pontosan ezeket a gondolatokat. Most, hogy olvasom Wass Albert Hagyaték c., könyvét szinte kirándulásom minden pillanata eszembe jutott. Felejthetetlen látvány, illatok, fények, valami különösen szép és megfoghatatlan érzés kerített ismét hatalmába. Mintha csak ott lennék a csúcson... A Székelyek Szent hegyén... 

Olyan szépen ír erről Wass Albert,  hogy inkább az ő gondolatait írom ide:

...„ És felértem. Éles sziklagerincben végződött a hegy. Öt méter széles kő-gerinc s azon túl semmi. Csak fenyők koronája és újra völgy, csupa fenyőtető s mély, mint a tenger. Odébb pedig újabb gerinc, még feljebb ívelő.
Lihegtem, testemen csurgott a víz, s égtek az izmaim a megerőltetéstől. De fönt voltam. Körülnéztem. Mögöttem erdő, előttem erdő. Mély, mély titkokat rejtő erdő. Csupa hullámzó fatető, mély és néma, mint az óceán. S kereken lehajló égbolt. Fehér csúcsok, lila gerincek, völgyek, sziklák, irtások nem voltak sehol. Nem volt semmi, semmi. Csak néhány zöld hullám s szemben egy gerinc, olyan éppen amilyenen álltam. Túl is, kereken, minden oldalon ugyanaz. Semmi sem volt, csak erdő.
  Olyan volt ez a pillanat, mint a rémület. Mennyi erdő! Csak erdő és semmi egyéb… hol vannak a fehér csúcsok, lila tetők, völgyek, patakok, irtások, pojánák, havasi kunyhók? Szarvasok, őzek, medvék? Hol a havas?
  Álltam riadtan. Semmi sem volt, csak néhány négyzetméternyi szürke szikla a lábam alatt és erdő. És csend. És én. És egyéb semmi. S reánk dermedve, mint sötétzöld igézet, a magány. Félelmes volt, szomorú és szép. Nagyon szomorú volt és nagyon szép, ahogy ott álltam a sziklán egyedül, csalódottan, de megbabonázva és alattam és körülöttem nem volt semmi más, csak gyantaszagú erdő, mélység és csend. „...

Az életről, sorsról, búcsúról...

Reményik Sándor

 

Csomó

 

Mit tudjuk mi, hogy ki kötötte:
Isten, a Sátán, a Gonosz, a Jó?
De meg nem oldja hit, tudás, erő,
Örök az élet szálán a csomó. 

Mit tudjuk mi, hogy s mint kötötték,
Hogy bogozták a végzet kezei,
A végzet a mi babráló kezünk
És szakadt, véres körmünk neveti. 

Az élet szálán ott a sorscsomó
És meg nem oldja hit, tudás, erő,
Bár eszmék rendje tűnt miatta le
S a semmiségből újra visszajő. 

Bár ostromolták roppant rendszerek,
Rajta minden hatalmuk megtörött,
A megoldások sora végtelen
S reménytelen - mert a csomó örök. 

Mert minden fűszál, minden kis virág
Egy rettenetes gordiusi bog
És az marad, míg lélek lesz, ki rajt'
Halódni, vívni, tépelődni fog. 

S a tépelődő, babrálgató ujjnál
Még szánandóbbak tán a vaskezek:
Caesar, ki ketté vágtad a csomót,
Szegény - Te sem oldottad meg. 

Életünk minden órája sorsforduló, mert minden órában eldől, hogy megteszünk-e vagy sem valamit, folytatunk-e vagy újat kezdünk, belesüppedünk-e vagy sem a régibe - és így aztán az is sorsfordulat, hogy semmit sem fordul a sorsunk. De elismerem, vannak az életben fordulópontok, ám ezeket, (...) mindig csak utólag, jóval később ismerjük fel. Még abban is tévedhetünk, hogy amit ilyen sorsfordulónak érzünk, valójában nem volt az, hanem csak zsákutca, amelyből vissza kell fordulnunk. Az élet csak a lezárulta után magyarázza meg önmagát, és akkor is mások magyarázzák, akik ezt az életet valamennyire ismerik.

Sőtér István

Az életnek is vannak állomásai, mint a vasútnak. Csak épp hogy a vasúton tudjuk, melyik a végső állomás, ahol kiszállunk. Az élet nagy útján azonban mindig azt gondoljuk végső állomásnak, amelyik csak forduló. Kezünkben nincs sem az irányzó-kerék, sem a vészfék, mely a tébolyult vonatot megállíthatná.

Gárdonyi Géza

Az öregség nem a fiatalkori gyönyörök folytatása, hanem hosszú alászállás, amelyben az élet örömei, végül a legegyszerűbbek és legkisebbek is, hátramaradnak az úton. Persze: mindnyájan harcolunk a kétségbeesés ellen, de a végén mégiscsak az győz. Mert győznie kell. Hogy búcsúzni tudjunk.

Jeffrey Eugenides

 

Mind elmegyünk, a ringatózó fák alól mind elmegyünk,

a párás ég alatt mind indulunk a pusztaságon át

a száraz ég alá, ahányan így együtt vagyunk,

olyik még visszanéz, a holdsugár a lábnyomunkba lép,

végül mind elmegyünk, a napsütés is elmarad

és lépdelünk a csillagok mögött a menny abroncsain.

Weöres Sándor

Voltaképpen addig élünk, amíg érdeklődünk. Amíg akarunk valamit. Ameddig óhajtások rezegnek bennünk. Világból való kifelé haladásunk jele, ha már a szemünk nyugodtra fordul. Ha már az akaratunk nem néz a távolba. Ha már az óhajtásaink nem óhajtanak. A nagy tűz vége felé csak már alacsony kis néma lángocskákkal ég.

Gárdonyi Géza

Hagyd nyitva az ajtót, hadd lássak egy kis fényt, egy cseppnyi világosságot, kis jelét annak, hogy vagytok, maradékát annak, hogy voltam.

Tadeusz Konwicki

 

Nem véletlenül születtünk erre az életre, nem egy értelmetlen színdarab szerepeit alakítjuk. Életünknek, sorsunknak célja van, és a jelek arra mutatnak, hogy egy titokzatos erő, valamiféle gondviselés abba az irányba terelget bennünket.

James Redfield

Marilyn Monroe, a sztár, 50 éve halott...De mitosza még mindig él...

Marilyn Monroe, született Norma Jeane Mortenson (Los Angeles, 1926. június 1. – Los Angeles, 1962. augusztus 5.), amerikai énekesnő, Golden Globe-díjnyertes színésznő és szexszimbólum.

Norma Jeane Mortensonként született Los Angelesben, de az édesanyja első férje után Norma Jeane Baker néven ismerjük. Gyermekkorát nevelőszülőknél és intézetben töltötte. Apját nem ismerte, anyja elmegyógyintézetbe került Norma 5 éves korában. 16 évesen otthagyta a gimnáziumot és férjhez ment. 1944-ben egy hadianyaggyárban dolgozott betanított munkásként, amikor a hadsereg egyik fotósa felfedezte, és nemsokára modell lett. 1948-ban a 20th Century Fox szerződtette kisebb szerepekre. Ekkor festette szőkére a haját és változtatta meg a nevét. Pályafutására rányomta bélyegét a szexbomba-image. Sokszor próbált olyan szerepekhez jutni, amelyekben megmutathatná színészi képességeit is, de sem a filmgyártók és sem a közönség nem óhajtotta őt másnak látni. Monroe karrierje erotikus vonzerejére építkezett. 1950-ben a Mindent Éváról című Joseph L. Mankiewicz filmben tűnt fel egy epizódszerep erejéig. Első ismertebb filmje a Aszfaltdzsungel volt, de nemzetközi hírnevet a Niagara című filmmel szerzett. Marilyn Monroe a szexistennő trónjára emelkedett ezzel a szereppel. Ragyogó szőkeségével, szabályos arcával, nőies idomaival az „Igazi nőt” imádták benne.

1953-ban az első Playboy címlapján szerepelt.

1955-ben az Actor's Stúdió színiiskola tagja lett. Monroe magánéletét is szívesen célba vette a sajtó. Arthur Miller íróval kötött házasságát folyamatosan tudósították 1956–1961 között, csakúgy, mint John F. Kennedyvel és öccsével, Roberttel való viszonyát is. Sokak azt állítják, öngyilkos lett. Egyesek bizonyítékot vélnek felfedezni arra, hogy gyilkosságot követtek el ellene. Nagy mennyiségű Nembutal beöntést kapott.

Ezt azonban több kutatás is megcáfolta. Képei még mindig mindenhol megtalálhatók, mítosza semmit sem halványodott.

( Wikipédia )

 

Nagyon sok  különböző életrajzot jelentettek meg róla külföldön. Magyar nyelvű változata is bőven akad. Mindenki eldöntheti, mit szeretne olvasni: pletykát, botrányos titkokat, szép mesét vagy oknyomozó életrajzot.

Donald Spoto: Marilyn Monroe(Magyar Könyvklub, 1996) című könyvét  érdemes elolvasni.  A szerző izgalmas képet rajzol arról többek között, hogyan született meg Marilyn Monroe legendája már életében, s hogyan befolyásolta ez az elvárt sztárszerep döntéseiben és szeretet kapcsolataiban. A  könyv alaposan  mutatja be végig a színésznő életútját.

Marilyn Monroe mindenek ellenére tehetséges színésznő. Aki megnézi a: Van, aki forrón szereti, vagy a Niagara,  a Kallódó emberek c. filmjét- hogy csak néhányat említsek -  nem lehet más a véleményünk. 

Az is biztos hogy Marilyn Monroe, Amerika szex szimbóluma is egyike a szeretetnélküliség, a boldogtalanság áldozatainak.

 Kallódó emberek
film

Néhány kiemelkedő filmje:

Hogyan fogjunk milliomost? (How to Marry a Millionaire)

A herceg és a kóristalány (The Prince And The Showgirl)

Van, aki forrón szereti (Some Like It Hot)

Kallódó emberek (The Misfits)

Marilyn Monroe
film

Remenyik Zsigmond, akiről keveset beszélnek...

 

Remenyik Zsigmond Falunap volt Dormándon, ahol az író halálának 50.évfordulója alkalmából megemlékezést tartottak a Központi Emlékparkban.

            dormandi tájház

Dormándon található a Remenyik Zsigmond Múzeum.

A személyes tárgyaiból, valamint kiadott műveiből összeállított kiállítás ad betekintést életébe, dél-amerikai utazásaiba.

Ki is volt Remenyik Zsigmond?
 

Remenyik Zsigmond (Dormánd, 1900. július 19. – Budapest, 1962. december 30.)

Vidéki nemesi családból származott. A nagyváradi jogakadémián tanult. Abbahagyva jogi tanulmányait 1920-ban Dél-Amerikába ment, ahol 6 évet töltött. Megtanult spanyolul, és az első chilei avantgárd csoport vezetője volt. 1922-1923 között két spanyol nyelvű kötete jelent meg. 1926-ban Kassák Lajossal találkozott Bécsben. Hazatérése után kapcsolódott be az irodalmi életbe. Első írásait A Hét, a Ma és a Nyugat közölte. 1932-ben adta ki az Apocalipsis Humana sorozatban első regényét. A Szép Szónak mindvégig munkatársa, majd egyik szerkesztője volt. 1939-ben anyagi nyomorúsága miatt kivándorolt az Amerikai Egyesült Államokba, de 1941-ben hazatért. 1945 után írta az Apocalipsis Humana regénysorozat nagy részét; ezekben a század első negyede széthulló úri társadalmának életét, a vidéki kúriák süllyedő világát ábrázolta éles szatírával és erős kritikai hajlammal.(Wikipédia)

Remenyik Zsigmond hamvai Budapesten a Farkasréti temetőben (610-161. templomi fülke).

"Kevés magyar írónak vagyunk annyira adósai, mint Remenyik Zsigmondnak, akinek életművében máig is felejthetetlen értékek rejlenek...

Remenyik Zsigmond a századdal volt egyidős, de kortársai között aligha találunk az övéhez hasonló pályakezdést: eszmélésének csillagzatai között a modern magyar irodalom újítói és a század eleji világirodalom úttörői tűnnek fel...

Eszmei útkeresésével is messzi tájakat kalandozott be! Ifjú korának az első világháború és a forradalmak voltak nagy élményei. Lázadónak indult, aki nemcsak az őt felnevelő feudális kisvárosi kultúrát vetette el, de az avantgarde eszményeivel messiásként akarta megváltani a világot. Az emberiség "ősvadonját" fedezte fel Dél-Amerika országaiban, ahol a kaland kiváltotta bűntudat lett nagy élményévé...

A második nagy háború roppantotta össze benne a hitet, és járatta meg vele az "egzisztencialista" gyötrődés útjait a negyvenes években. Élete végéig megmaradt magányos írónak és ebben a magányban "szenvedte ki" időn és téren túlemelkedő optimizmusát. Nemcsak az ő hibája, hogy egyedül maradt: jó szándékait nem értették meg, művészetének értékeit nem becsülték. Utolsó éveiben az igazságot tevő hivatalos elismerés is vigasztalhatta, de akkor már búcsúzott a világtól...

Egész élete egy nagy kaland volt a huszadik század eszméivel s magára vállalt felelősséggel. Kevesen élték át ilyen lázzal,  majd lecsendesült higgadtsággal századunk nagy válságait és változóeszményeit. Győzte a harcot, amíg lelki ereje és egészsége engedték. Tiszta embersége és értelemkereső szenvedélye teszik holta után is kortársunkká... Művészete - mint gyűjtőlencse - magába fogadta a modern irodalom sugarait, hogy a maga többletével együtt újra kibocsátva azokat, példát mutasson és felszabadítson."

( E. Nagy Sándor: Remenyik Zsigmond )

 Gondolom, hogy sokan nem ismerik. Nos,  az alábbi oldalon bővebben tájékozódhatnak róla.

( Természetesen a könyveit el kell olvasni ! )

http://mek.oszk.hu/02200/02228/html/06/376.html

Remenyik Zsigmond a könyvéről: Az 1936-ban publikált Bűntudat és a Vígszínházban 1943-ban bemutatott Atyai ház után szinte természetszerűleg és a trilógia befejező köteteként írtam 1951-ben az itt következő Por és hamu című korrajzot és vallomásomat. Korrajzot és vallomást — ismételem, mert mint ahogy látni fogják, ez a nagy terjedelmű és széles mederben hömpölygő mű több (vagy kevesebb, de mindenesetre más), mint egyszerű regény — célkitűzéseiben, igényeiben, de főként művészi és írói szándékaiban igyekszik túllépni a kizárólagosan mese és történés bonyodalmaira épített regény határait. 

Ha semmi más nem bizonyítaná, csak a Vándorlások könyve, akkor sem lehetne kétségünk, hogy Remenyik írónak is, gondolkodónak is a legigazabbak közé tartozott, ez a nagyszerű, fordulatos, izgalmas pikareszk regény a modern magyar regényírás remekei közé tartozik. "Jelen kötetemben – írta Remenyik Zsigmond a regény első kiadásáról – igyekeztem visszatérni a 17., 18. és 19. század valaha oly kedvelt, de oktalanul elhanyagolt klasszikus regénytípusához, amely elbeszélések közbeiktatását alkalmazta a regény szélesebb, univerzálisabb keretein belül, ezáltal szinte módot keresve, hogy teljesebb képet adjon a természetről, az emberi életről és a létező (akár a valóságban, akár elképzelésünkben létező) világról. Szeretném, ha az olvasóra gyakorolt hatásában ugyanezt az eredményt érné el a kötet, amit annak idején a valóság, amelyből élményanyagomat merítettem, rám gyakorolt. Ha ezt eléri, érdemes volt nemcsak papírra vetni, de át is élni a szenvedéseket, ha pedig nem, úgy legjobban teszi az író (és ez valamennyiünkre vonatkozik), ha az emberiség érdekében keres magának valami más, tisztesebb foglalkozást, korrektor marad, szobafestő, hintáslegény vagy béltisztító, mert nem érdemli meg sem az írástudó, sem a gondolkodó, sem az író nevet..."

Művei 

    Hetedik hónap (1927)

    Bolhacirkusz (1932)

    Apocalipsis Humana (1932)

    Mese habbal (1934)

    Olivér és az embervilág (1936)

    Bűntudat (1937)

    Vész és Kaland (1940)

    Pernabucoi éjszaka (1941)

    Atyai ház (1943)

    Északi szél (1947)

    Élők és holtak (1948)

    Por és hamu (1955)

    Kard és kocka (1955) ( film készült belőle)

    Vándorlások könyve (1956)

    Ősök és utódok (1957)

    Az idegen (1963)

    Pokoli disznótor (dráma, 1978)

    A képzelgő lámpagyújtogató (fordítások spanyol nyelvű műveiből; Magvető, 1979.)

Milos Forman...

 Nem sok olyan európai rendező van még, akinek sikerült elismert otthoni karrierjét Amerikában töretlenül folytatnia. Milos Forman  pedig ilyen művész. Sokoldalú érdeklődéséből a lehető legkülönbözőbb filmek születtek. Milos Forman nyolcvanéves múlt. Ebből az alkalomból emlékezés volt a Duna TV-ben. Beszélgetés Milos Formannal. Érdemes volt hallgatni az egyszerűen, természetesen nyilatkozó, mesélő nagyszerű embert, művészt,  Forman-t.

Kicsit bepillanthattunk életébe, alkotói módszerébe. Nekem élmény volt, de még annál is nagyobb élmény megnézni időnként újra meg újra a Száll a kakukk fészkére, a Hair, a  Ragtime, Amadeus, stb... 

Amadeus

Sorolhatnám még régebbi vagy azóta készült filmjeit.

„ Miloš Forman (eredetileg Jan Tomáš Forman) (Čáslav, Csehszlovákia, 1932. február 18. –), New York-ban élő cseh filmrendező, színész és forgatókönyvíró.

Igen fiatalon elárvult, mert a szüleit megölték az auschwitzi koncentrációs táborban, a cseh ellenállásban való részvételük miatt. A háború után Miloš a Poděbrady város iskolájába járt, ahol iskolatársa volt Václav Havel is. Később filmrendezést tanult a prágai filmművészeti iskolában 1951–1956 között. A Varsói Szerződés csehszlovákiai invázióját követően, 1968-ban az Egyesült Államokba emigrált.

A kezdeti nehézségek ellenére új hazájában is rendezni kezdett, és első sikerét Ken Kesey Száll a kakukk fészkére regényének filmadaptációjával érte el 1975-ben: 5 Oscar-díjat kapott, köztük a rendezésért járót is. Másik nagy sikerű filmje az Amadeus, amely 8 Oscart kapott 1984-ben.” 

Díjai 

    Locarnói Arany Vitorla-díj (1964)

    csehszlovák filmkritikusok díja (1965)

    Klement Gottwald-díj (1967)

    Jussi-díj (1967, 1985)

    Bodil-díj (1967, 1972, 1976)

    cannes-i fesztivál díja (1971)

    Oscar-díj (1976, 1985)

    Golden Globe-díj (1976, 1985, 1997)

    David di Donatello-díj (1976, 1979, 1985)

    BAFTA-díj (1977)

    César-díj a legjobb külföldi filmnek (1985)

    Amanda-díj (1985)

    berlini Arany Medve-díj (1997)

    Karlovy Vary-i életműdíj (1997)

    berlini Ezüst Medve-díj (2000)  ( Wikipédia )

Tihany és regéje...-Balaton

Ilyenkor nyáron az ember leginkább víz mellé szeret menni. Miért is ne mehetnénk például Tihanyba?

A Balaton egyik nagyon szép és különleges helye. 

Rengeteg látnivaló

van!

A Tihanyi visszhang és a kecskekörmök regéje,

Garay János mondája alapján 

 

A régi szép időkben
Egy szép királyleány
Aranyszőrű kecskéket
Őrzött Tihany fokán.

Sok kinccsel ért fel a nyáj
Mely a hegyen legel.
Még többel a leányka
Szépsége ékivel.

Szemének, éj-hajának,
Arcának párja nincs:
Csak rózsabimbó ajakán
Van néma bús bilincs.

„Adj szép leány nyájadból
Egy csésze friss tejet
Beteg fiam számára
S megoldom nyelvedet.”

Szólt Balaton tündére,
Az ősz hullámkirály,
Ajkáról térdig érvén
A hófehér szakáll.

Adott tejet fiának
A szép királyleány
S a szót a víz királya
Megoldotta ajakán.

S csengőbb lőn szép
(ezüstnél,
A méznél édesebb
A szép leány beszéde:
Meggyógyult a beteg.

De büszkeség kapá meg
A leánykát a vad negéd
Hallván, mi szép, mi
(bájos
Most ajakán a beszéd.

Mint pénzfukar
(kincsével
Bánt nyelve bájaival;
Nem zenge csak
(magának
E csattogányi dal

Isten dicsőségére
Meg nem nyitotta azt,
Szegénynek panaszára
Nem zenge lágy vigaszt

Testvérnek és barátnak
Irigyen zárta be,
Az esdö szerelemnek
Nem nyílt meg kőszíve

Amily hamar megnyerte
Sok ifjúnak szívét,
A rózsaláncot gőge
Oly rögtön tépte szét.

Csak egyet vitt sírjába
A mélyebb érezet;
Fiát a tókirálynak,
Ki érte elepedt.

Az aranyszőrű nyájnak
Tejéből itt szegény
Bűvös varázsszerelmet,
Mely méreg lett szívén.

A tónak ősz királya
Haragra gyúlt ezért
A bérctől a leányra
S a nyájra átkot kért.

A bérc tüzet bocsátott,
Sziklája mind kigyúlt;
Három nap három éj,
(mint
Itélet napja dúlt.
A nyáj a Balatonba
Rohant, de benn
(veszett-
A tó máig is kihányja
A kecskekörmöket.

A lányt pedig örökre
Bűbáj kötötte meg,
Foglyául tartá máig
Ki tudja, mely üreg?
Szemmel nem látja senki,
Kézzel nem fogható-
De bárki megszólítja
Visszhangja hallható.

Mert büntetésül mondta
A tündér átka ki:
Hogy nyelvével lakoljon.
Mellyel vétett neki.

S ki csengő szép szavával,
Kevélyen visszaélt,
Istennel és emberrel
Negédből nem beszélt.

Most- bárki szóljon hozzá
Bár gazdag és szegény:
Felelni köteles rá
E bércek tetején.

Reményik Sándor

Örök Tihany

 

Egy szép, visszhangos perc emlékére

Uram, Teneked legyen hála, hála,
Hogy Te Tihanyt teremtesz mindenütt,
S ha akarod: zeng riadó leánya.

Hogy a szirt fokán nem kell némán állni,
Sírásóként hangot hantolva el, -
Hogy lehet még, hogy érdemes kiáltni!

Úgyis fogy a hang, - zihál a tüdő -
S ha egyszer mégis felcsap szabadon:
Az Echó úgy kell, mint a levegő.

Mi lenne, ha ránk hullván a setét,
Lezárná mindég nyíló ajkainkat
Nagy, címeres önismeret-pecsét?

Mi lenne, ha hágván hegyormokat,
Szívünk, a tompán zörgő gyász-szekér
Daccal hurcolna hang-halottakat?

S mi lenne, ha eltűnne mindenünnen
Tihany tündére, felül és alul, -
És az utolsó S. O. S. kiáltás
Lábunkhoz hullna - visszhangtalanul?...

1930 november 19

Garay János

 Balatoni kagylók

A Balaton

I.

Megteremté isten

A kerek világot,

Közepébe tette

Szép Magyarországot.

Bérczekkel, folyókkal

Feldiszesitette,

A malaszt tömlőjét

Kiönté felette.

S a mi szép s dicső volt

A kerek világon,

Kis tükörben együtt

Lőn Magyarországon.

És a mint lenézett

Csodaszép müvére,

Kéje érzetében

Köny tolúlt szemére.

A könyű lecseppent

A legszebb vidéken;

A föld meg nem itta,

Megtartotta épen.

Tükre lőn az égnek,

S szép Magyarországnak...

Nevezik e könyet

Balaton tavának.

II.

Úszik hajóm feletted,

Vitorlám fenn lobog,

Keblem feszűl örömtől,

Szívem ver és dobog,

Egy új világban állok

Magas hullámidon,

Hazámnak tókirálya,

Tündéri Balaton!

Mint gondolat repűlök

Vized hullámain,

Veszprém, Somogy, Zalának,

Merengek partjain;

Köszöntnek és köszöntöm

E szép hegyek sorát,

A várromokkal ékes

Csobánczot, Tátikát.

S előttem áll hazámnak

Regényes hajdana,

Mint vérlepel borul rá

A napnak alkonya;

Felém csendűl a széllel

A költő éneke,

A régi szép időkből

Egy régi, szép rege!

Uszszál szívem hajója!

Ringassatok habok!

A Balatonnak tükrén

Két ég között vagyok:

Majd fölfelé a kék ég

Felé kivánkozom;

Majd mélyen zöld öledbe,

Hullámzó Balaton!

III.

Messze körben csendes a táj,

Fenn a kék ég mosolyog:

Mégis zajlik, habzik e viz,

«A Balaton háborog!»

Mily varázsnak bűv-hatalma

Ostorozza e vizet?

A nép ezt igy magyarázza:

«A szélvész belé veszett!»

Ekkép zajlik kebelemnek

Néma rejtekén a szív!

Mig kivűl az ész, nyugalmat

És derűt arczomra vív.

Csak midőn nehéz tusáját

Nem birván meg a kebel,

Pilláimmal, egy hivatlan

Könyücseppet zúzok el:

Riadok fel álmaimból,

S hogy mi volt ez? kérdezem...

«Reményimhez új halott szállt!»

Ettől mozdúlt meg szivem.

IV.

Ottan álltam Badacsonnak

Lejtőjén a szent helyen,

Hol a regék dalnokának

Áll hajléka a hegyen.

Ittam a forrás vizéből.

Mely csörögve serked itt;

Hippokrene bű-vizének

Véltem inni cseppjeit.

A diófa, mely alatt ült,

S melytől zengett szép dala,

Terebélyes sátorával

Szent hüsébe csal vala.

S széttekinték a vidéken

Kéjgyönyörtől ittason,

Lenn, előttem játszva zúgott

A tündéri Balaton.

S im, kibukkan sima tükrén

Háromszínű lobogó,

Mint egy óriási hattyú

Tör felém a gőzhajó.

Mintha a költőnek lelkét

Látnám jőni a vizen...

Kél a szellő s ajkaimról

Hozzá üdvözlést viszen.

Ő tovább száll, végig úszsza

Balatonnak árjait,

Megmosolygja partja hosszant

Hegyeit, várromjait.

Melyeket, mig élt közöttünk,

Megdicsőjtett szép dala -

Én pedig szívembe irom,

A miket láttam vala.

V.

Két tündér szózata csábít

A hold s a kies Balaton;

A hold egy ezüsthaju hárfás,

A másik egy szép hajadon.

Csolnakra, lapátra, barátim!

Az est oly tiszta, oly hűs,

Hab habbal ölelkezik, a szél

Pajkos játékokat űz.

Dalt mondjatok a Balatonnak,

Dalt kedvel az éjjeli hold,

Dalnok vala ő is a hárfás,

Mig ifju s szerelmes volt.

Mit suttog e játszi szellő?

Mért olyan csendes az ár?

Szerelmet vall Balatonnak

Méz ajkival a csapodár.

Légy üdvöz, ezüsthaju hárfás!

S te pajkos, hűs fuvalom!

Szépen köszönjük a tánczot,

Te kékszemü szép hajadon!

VI.

Gyógyúlni jöttem én ide,

A Balaton tavára!

Talán megenyhít gyógyvize,

Felüdít szép határa.

Beteg vagyok, testemnek ír,

Balzsam kell a kebelnek;

Itt már a lég is, a vidék

Enyhületet lehelnek.

Adj gyógyvizedből egy italt,

Fürednek szép tündére!

S te ál barát, ejts egy kigyó-

Könyűt habzó vizére.

Adj hozzá csókot, kedvesem;

- Mind hárman megcsalátok -

Ha ettől meg nem gyógyulok,

Sirom megáshatjátok!

Tihany

VII.

Tihanynak bércztetőjén, a Balaton felett,

Sötéten és magán áll egy régi épület;

Csendes kolostorával az Úrnak temploma,

Falán, majd ezredévnek van vésve szent nyoma.

Alatta mély üregben nyolczszázados sír áll,

Hol álmait aluszsza András magyar király;

A sir felett a templom két tornya, a kereszt,

Mint két imádkozó kéz a mennyekhez fölesd.

S ha mélyen, ünnepélylyel a néma alkonyon

Megcsendül a harangszó e tisztes ormokon.

Mint nyögdelő sohajtás repűl a légen át,

Középen áthasítja a Balaton tavát.

S lecsendesül perczekre a háborgó elem,

Mint sírok birodalma a csend oly nesztelen,

Oly bűvös, oly csodás lesz egyszerre a harang,

Mikéntha fenekéről csendűlne fel a hang...

Visszhang-e ez fölülről? vagy lenn a viz alatt

A túlvilágból hallni e csoda hangokat?

Ne kérdd! istent dicsérik a földek és vizek!...

Belé vegyűl e csepp is, mely szememen rezeg.

Rege a tihanyi visszhangról

VIII.

A régi szép időkben

Egy szép királyleány

Aranyszőrű kecskéket

Őrzött Tihany fokán.

Sok kincscsel ért föl a nyáj,

Mely a hegyen legel;

Még többel a leányka,

Szépsége ékivel.

Szemének, éjhajának,

Arczának párja nincs;

Csak rózsabimbó-ajkán

Van néma, bús bilincs.

«Adj, szép leány, nyájadból

Egy csésze fris tejet,

Beteg fiam számára,

S megoldom nyelvedet.»

Szólt Balaton tündére,

Az ősz hullámkirály;

Ajkáról térdig érvén

A hófehér szakáll.

Adott tejet fiának

A szép királyleány,

S a szót a viz királya

Megoldta ajakán.

S csengőbb lőn szép ezüstnél,

A méznél édesebb

A szép leány beszéde;

Meggyógyult a beteg.

De büszkeség kapá meg

A lánykát s vad negéd,

Hallván, mi szép, mi bájos

Most ajkán a beszéd.

Mint pénzfukar kincsével,

Bánt nyelve bájival;

Nem zenge, csak magának

E csattogányi dal.

Isten dicsőségére

Meg nem nyitotta azt,

Szegénynek panaszára

Nem zenge lágy vigaszt.

Testvérnek és barátnak

Irígyen zárta be,

Az esdő szerelemnek

Nem nyilt meg kőszive.

S a mily hamar megnyerte

Sok ifjunak szivét,

A rózsalánczot gőge

Oly rögtön tépte szét.

Csak egyet vitt sírjába

A mélyebb érezet;

Fiát a tókirálynak,

Ki érte elepedt.

Az aranyszőrü nyájnak

Tejéből itt szegény

Büvös, varázs szerelmet,

Mely méreg lett szivén...

A tónak ősz királya

Haragra gyult ezért,

A bércztől a leányra

S a nyájra átkot kért.

A bércz tüzet bocsátott,

Sziklája mind kigyúlt,

Három nap, három éj, mint

Itéletnapja dúlt.

A nyáj a Balatonba

Rohant, de benn veszett -

A tó maig kihányja

A kecskekörmöket.

A lányt pedig örökre

Bűbáj kötötte meg,

Foglyául tartja máig

Ki tudja mely üreg?

Szemmel nem látja senki,

Kézzel nem fogható -

De, bár ki megszólítja,

Visszhangja hallható.

Mert büntetésül mondta

A tündér átka ki:

Hogy nyelvével lakoljon,

Melylyel vétett neki.

S ki csengő, szép szavával

Kevélyen visszaélt,

Istennel és emberrel

Negédből nem beszélt:

Most - bár ki szóljon hozzá,

Bár gazdag és szegény:

Felelni köteles rá

E bérczek tetején.

IX.

Tihany szikláin álltam

Szép nyári hajnalon;

Ketten valánk csak ébren,

Én és a Balaton.

Kelet felől az égnek

Szép arcza felpirúlt,

S a nap első sugára

A Balatonba hullt.

A szép sugár aranyja

Oly szép, oly gyönyörü,

A tónak kék szemében

Ég mint örömkönyű.

A második sugár a

Klastrom tornyán rezeg,

A hajnali harangszót,

S ez őt üdvözli meg.

A kis harang fölkelti

Távol, közel a tért;

S mely ott honol határán,

A szózatos tündért.

S még egyszer oly regényes,

Oly bűvös lesz a hang,

Miként ha túlvilágról

Csendülne a harang.

A nap sugára felszállt,

A hang elhallgatott;

S midőn magamhoz tértem,

Csak szívem dobogott.

 Érdemes megtekinteni az alábbi filmet !

  Kattints rá!

http://youtu.be/Tihany