Kosztolányi Dezső
Közelgő vihar
Már háborog sötét, zajló habokkal
a táj felett a kék légóceán.
Egy pillanat- a táj sötét azonnal,
s az ég tüzet vad őrületbe hány.
Hűs lesz a lég a puszta rőt homokján,
a szülni vágyó bolt vadul hörög,
s ott áll a kórós pusztán két oroszlán,
s egy tűzpokol tátong fejük fölött.
Vakítva lobban a kékszín, erős fény,
hajlékonyan odvába búj a nőstény,
de büszke fővel megfeszül a hím.
Vad harsogás kel véres ajkain,
sörényes főjét rázza, s nem - remegve
belesüvít a sápadt fergetegbe
Baranyi Ferenc
Egyszer majd minden összeköt
Ölelésünkben összeér:
talán a szív, talán a vér.
Az éjszakában összeköt:
talán a fény, talán a köd.
Mi hát – mi egybetart – lánc?
Talán szeretsz. Tán csak kivánsz.
Mindegy. Most hozzám tartozol.
S enyém leszel valamikor.
Egyszer majd minden összeköt:
a szív, a fény – a vér, a köd.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése