(1921. október 13, Monsummano Alto – 1991. november 09., Párizs)
Ivo Livi néven, egy toscanai olasz család harmadik gyermekeként látta meg a napvilágot. Szegények lévén már 11 éves korától keményen dolgoznia kellett, korán abbahagyta az iskolát, hogy kenyeret keressen. Sokféle foglalkozást űzött, amíg végül Marseille-ben sanzonénekesként sikerült feltűnést keltenie. 1944-ben Párizsba ment, a Folies-Bergère-ben és a Moulin Rouge-ban lépett fel. Edith Piaf felfigyelt a sármos, tehetséges fiúra, igazgatta művészi pályáját, de szerelmével is megajándékozta a vágyakozó Montand-t. 1945-ben debütált Az éjszaka kapui című Marcel Carné filmben. Az igazi színészi kiugrást a Henri-Georges Clouzot rendezte A félelem bére tragikus sorsú, nyertes, ám mégis vesztes sofőr figurája hozta meg számára.
A jóképű, magabiztos, bársonyos hangú énekes meghódította számos, azóta már slágerré vált sanzonjaival a női szíveket, de nem kisebb érdemeket szerzett a filmek világában sem. Montand bebizonyította tehetségét a negatív hősöktől (Az éjszaka Margitja) kezdve, a politikai és bűnügyi történetek figuráin (Z, avagy egy politikai gyilkosság anatómiája; A vörös kör; Police Python 357; A vallomás; A háborúnak vége), és a vígjátékban nyújtott szerepein át (Az ördögöt a farkánál; Felszarvazzák őfelségét; Csupa tűz, csupa láng) az amerikai filmek szokványos szívtiprójaként (Szeressünk!; Szentély; Szereti Ön Brahmsot?). A hangos siker végigkísérte színészi pályáját, arra azonban kevesen számítottak, hogy az 1986-ban az idős, sunyi paraszt megformálása ilyen frenetikus fogadtatásra lel Claude Berri két filmjében (A Paradicsom…; …és a Pokol). A politikai események sem hagyták hidegen, az akkor már világhírű színész nyíltan felvállalta baloldaliságát, ugyanakkor megrendülten ítélte el a szovjet agressziót az 1956-os budapesti és a 68-as prágai események miatt. Yves Montand szerelmei is legendásan gyönyörű és tehetséges nők voltak (Edith Piaf, Marilyn Monroe), de az igazi, életre szóló társ Simon Signoret lett. Álompárként emlegették őket és a színésznő halála után férje egy fellépés felvételén felejthetetlen szavakkal búcsúztatta szerelmét: „szeretném, ha emlékeznél az együtt töltött napokra, amikor édesebb volt az élet és fényesebb a nap. Most ősz van, hullanak a levelek, tudod, hogy én nem felejtek, mert a levelek csak hullanak, oly fájón…” ( AJ)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése