Hóesés...

Január közepe van. Ismét hull a hó. Tudom, sok kellemetlenséggel , bajjal jár.

Mégis üdvözlöm a hópelyheket. Nincs szebb ilyenkor, mint a hóval borított

erdő. Ha úgy adódik, hideg van, de ragyog a Nap, csikorog a hó talpunk alatt.

Pirosra csípett arcunkkal, fázós kezünkkel, egy kiadós séta után betérve valahová

leülünk, forró teát vagy forralt bort iszogatunk, meghitten beszélgetünk és máris

megújul a lelkünk, testünk...

Otthon pedig talán kellemes melegben olvasgatunk, zenét hallgatunk.

Időnként szemünk az ablakra téved, kint továbbra is nagy pelyhekben hull a hó.

Milyen szép tud lenni egy pillanatra a világ!

 Hó hull vállamra

Hogy van az milyen tétova
csodálkozás riasztott engem
Megyek zuhogó szédületben
Megyek, és nem tudom hova

Hó hull vállamra Orgona
virága kong mégis időtlen
a decemberi levegőben
a tél a tél káprázata

A zsuppos házacskák sora
a tündökléstől sorra kigyullad
Zúg az éj Bordái sípolnak
mint egy hatalmas orgona

A tél s a téli nyár hada
maga dalol zuzzos füveknek
Azt kéne mondanom szeretlek
és tudom – nem mondom soha

Hát hagyj el Ócska mágia
ez az egész télről tűzvészről
Annyi az igaz az egészből
magam vagyok mint még soha

Bella István

 Hóhullás

Ó, életemnek legszebb percei,

Szent, tiszta percek,

Ha meghalok, még egyszer hulljatok rám,

Pehely pehelyre, zizzenő hullással,

Mint sűrű, csendes téli hóesés.

Üljétek meg a vállam, a fejem:

Kis fehér hangulat-galambok,

S tudjam: ez egyszer nem röpültök el,

S elolvadni sem fogtok már soha,

Nálam, velem maradtok mindörökre.

Emlékeimnek hóesése közben

Így ballagjak a végtelen felé.

Reményik Sándor

Hóhullásban

Hullnak a pelyhek egyre-egyre,

fehér körökben keringőzve,

szempilláidra zuhannak,

elalélnak és meghalnak.

Nézem a pillád lágy ivét,

mint gyönge virágkeritést,

s mögötte azt a kertet,

mely télben is melenget.

Csendes az este, menjél be,

hullongó álom hintsen be,

öröm száll a pelyheken;

hóhullás a szerelem.

Csoóri Sándor