December van, de hidegnek, hónak, az igazi télnek semmi jele.
Talán azért majd karácsony tájékán...
Addig is olvassunk néhány december hónapra emlékeztető verset!
Heltai Jenő
December
Nem pesti hónap: budai hónap,
Kisvárosi, falusi hónap,
Nem jazzal, rádióval hangos
Vásáros, mai hónap:
Százévelőtti, régimódi, biedermeierhónap,
Gyermekéveink hónapja,
A szülei ház hónapja és a nagy téli szünidőé,
A Megfagyott Gyermek hónapja,
És Andersen kis gyufaárus lányáé,
A fehérszakállú Mikulásé
És a küsded Jézusé,
Jóság és szeretet hónapja,
A megfogyatkozott jóságé és a
megcsappant szereteté.
Mert kihűlt a remény kemencéje a Földön,
Nincs, aki újra befűtse.
Didereg az Ember,
Haldoklik a világ.
Ez a melegségre szomjas jégvilág,
Mely időtlen idők óta koldusan nyeli
Az áldott Nap maradék-tüzét,
A türelmes föld gyérülő szenét
És a jóság és szeretet isteni kenyerének morzsáit.
Hová lett az isteni kenyér,
Mely azért volt, hogy mindenkinek
Jusson belőle egy karéj?
Alig maradt belőle egy decemberre való
Egy napra való
Egy estre való,
Egy karácsonyestre való!
Talán imádkozni kellene!
Vagy visszanézve arra, mi mögöttünk van,
Megfogni egymás kezét,
Összebújni, egymást megölelni
És utolsó szikrájából annak, mi bennünk emberi,
Új tüzet rakni új jövőhöz
És friss kenyérsütéshez.
Radnóti Miklós
Tél
Hóbafagyott levelet
kaparász dideregve a szellő.
Duzzadt, mint tele zsák:
hóval telik újra a felhő.
Nincsen csillag, a fák
feketéllő törzse hatalmas.
Megfagy az őz nyoma is.
Készül le a völgybe a farkas.
Tóth Bálint
Lucaszékre álltál
Lucaszékre álltál,
Hány boszorkányt láttál?
Likas főzőkanálon át
angyalt is találtál.
Havas téli templom
fehérben menyasszony,
jégcsap kötőtűkkel vár a
tavasz-javasasszony.
Lát a pásztor álmot,
legelőkön lángot,
hasig hóban megrekednek
a háromkirályok.
Kocsonyában körmök,
öreg bőgő dörmög,
hóbubára a jászolban
villát hány az ördög.
Barom meg nem szólal,
bárány sem fennszóval,
népek gyűlnek a tornácon
aganccsal, ki tollal.
Orján szúrós torma,
koccintgatnak sorra,
vörösborral, pálinkával,
mennyegzőre, torra?
Kakas szól, szédülnek,
Lucaszékre ülnek,
földön túlra, holdon túlra
szépen elrepülnek.
Már alig világol,
mákszem a föld távol,
azt is lesöpri egy angyal
az ég asztaláról.
Karácsony előtti felnőtt mese
Maria Loley
A kis betlehemi csillag
A kis csillag a milliárdnyi többi között állt fenn az égen.
Végtelenül messzi kis fehér pont volt csupán. Senki sem vette észre - éppen ez
volt bánata. Hajnalban nem az ő fénye világított a legerősebben, nem ő volt az
Esthajnalcsillag. A Nagy Medve sem ő volt, de még csak a gyeplő sem a
Göncölszekér rúdjánál.
Amikor látta, hogy a betlehemi istálló feletti csillag
milyen erősen fénylik, ezt gondolta: - Én is szeretnék egyszer így világítani!
Egyszer ott állni az istálló felett, ahol a gyermek megszületett! De a Föld
nagyon távol volt.
A gyermek a jászolban mégis meghallotta kívánságát. És a
sok-sok más csillag között a kis csillagot is meglátta.
Ezután a következő történt: a kis fehér pont lassan kezdett
kiválni a Tejútból, és süllyedt mélyebbre, egyre mélyebbre. Ahogy egyre
ereszkedett, úgy lett mindig nagyobb és nagyobb. Már olyan nagy lett, mint egy
kéz, öt sárga csóvaszerű nyúlvánnyal. Úgy nézett ki, mint egy igazi csillag. És
ekkor nagy csöndben leereszkedett egészen az istállóig. Odacsücsült a jászol
szélére, de kissé ijedtnek látszott. Mária, aki éppen aludt, csodálkozott, hogy
egyszerre mégis milyen világos lett.
- Karácsony van - mondta a gyermek a csillagnak -,
kívánhatsz valamit. Tudom, hogy van egy nagy kívánságod.
A kis csillag látta a gyermek arcát, amint éppen
rámosolygott.
- Nincs semmi kívánságom - mondta a kis csillag, egyáltalán
nem szerénységből. Valóban elfelejtette, amit korábban oly nagyon kívánt
magának. - Egyet szeretnék csak - mondta ki végül. - Hadd maradjak itt, a
közeledben, ahol téged láthatlak. Mindig melletted szeretnék lenni. Maradhatok?
- Igen - válaszolta a gyermek. - De csak úgy maradhatsz
velem, ha elmész. El az emberekhez, akik itt laknak a Földön. S ha elmondod
nekik, hogy láttál engem.
- Az emberek nem fogják megérteni az én nyelvemet, s nem
fognak hinni nekem - mondta a kis csillag. - És ... hogyan jutok el hozzájuk?
Mind a házukban vannak. Az ajtók zárva, s olyan hideg van.
- Épp azért, mert hideg van, neked kell odamenned és
felmelegítened őket. Az ajtók? Én magam fogom azokat kinyitni. Én is ott leszek
azoknál az embereknél, akikhez te elmész.
A kis csillag hallgatott. Még kisebbnek érezte magát, mint
korábban.
Amikor a gyermek látta, hogy a csillag szomorú,
rámosolygott:
- Ha rászánod magad, ajándékozok neked valamit. Minthogy öt
csillag-ágad van, öt dologgal ajándékozlak meg téged. Ahova elmész, ott mindig
világos lesz. Az emberek meg fogják érteni beszédedet. Meg tudod majd érinteni
a szívüket. A szomorúakat fel tudod majd vidítani, s végül a békétleneket ki
tudod engesztelni.
- Megpróbálom! - mondta a kis csillag. Ahogy indulni
készült, érezte, hogy a fényből, amely a gyermeket körülvette, egy kevés ő
mellé is szegődött. Egy kevés a melegségből és az örömből s az ő békéjéből.
A istálló fölötti kis csillag továbbra is apró és fénytelen
maradt, láthatatlanul vándorolt a Föld fölött. Vitt viszont egy titkot magával,
amelyről a többi csillag semmit sem sejtett: rá mosolygott a gyermek, s őt
küldte útra. Hitet adott neki, hogy miért, alig tudta felfogni.
Épp hogy elindult, egy kunyhóhoz ért. Egy öregasszonyt
talált ott, az asztalra könyökölve. Alig vette észre, olyan sötét volt a
házban.
- Jó estét! - köszönt a kis csillag. - Sötét van itt nálad.
Bejöhetek?
- Nálam mindig sötét van - mondta az öregasszony. - Még
akkor is, ha fényt gyújtok. Vak vagyok. De kerülj beljebb, akárki vagy is.
- Köszönöm - mondta a kis csillag, s leült az asztalhoz az
asszony mellé. S amint ott ültek, a csillag elmesélte hosszú útját az égből, s
azt, amit Betlehemben átélt. Olyan szépen mesélt, hogy az asszony azt mondta: -
Mintha én is látnám a gyermeket a jászolban. De hát én vak vagyok, s a gyermek
is messze van. Ha nálam maradsz, akkor világosabb lesz. Maradj nálam, akkor nem
leszek annyira egyedül.
- Te már soha többé nem leszel egyedül - mondta a csillag. -
A gyermek fénye most már mindig nálad marad! De milyen különös is ez a fény:
csak akkor tudod megtartani, ha tovább ajándékozod.
- Értem - mondta az asszony.
Miután elbúcsúztak, az asszony bezárta kunyhója ajtaját, s
elindult a mezőkön keresztül. Úgy ment, mint bárki, aki lát. Az úton előtte ott
volt a fény. Az a fény, amit a világtalanok is látnak.
A kis csillag boldog volt. Még sok ajándékot kellett
szétosztania, s a karácsonyestnek sem volt még vége. De nem ért a dolga végére.
Még ma is ott vándorol a Föld fölött. Esténként a csillagos égen meg tudom neked
mutatni, hogy valamikor hol volt. De hogy ma hol van, azt nem tudom. Azt
viszont tudom, hogy azokhoz mind elmegy, akik kívánnak valamit. Az asszony azt
kívánta, hogy csak annyira lásson, hogy útra tudjon kelni. De maga a kis
csillag is, ma is még csupán egy kis fehér pont lenne az égen, ha nem lett
volna egy nagy-nagy kívánsága.
(Fordította Szende Ákos)
Program is van bőven, talán akad majd olyan, amelyik kedvünkre való lesz.
KATTINTS RÁ!
Nemzetközi gitárfesztivál
Országos decemberi fesztiválok
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése