2015. december 22., kedd

Karácsony előtt két nappal...






„ Rebbentek a kicsike gyertyák, fenyőszag volt és
nagy csöndesség kereken.
Valami szomorúan szépet éreztem akkor.
Fájdalmasat, mert egyedül voltam s
mert nem volt ajándék az asztalon.
De komoly és dacos érzést is,
mert magam teremtettem ünnepet magamnak. (...)
Úgy éreztem, mintha az én kicsi karácsonyfámtól
egyszeribe megenyhült volna az élet szigorú arca,
s a reménység meg a jövendő beléptek ünnepelni hozzám a szobába.”

Wass Albert








Bella István

Karácsonyesti vers

Istennel játszom. Már mióta
játszik az Isten velem.
Karácsony este van. Ezer év óta.
Ülünk egy csöndes szegleten
valamelyik világ zugában.
Játszom Istennel s ő velem.

Csillagok, játékvonatok
futnak közöttünk, körbe-körbe.
A halál áll és szalutál.
Vén bakter, háborúkkal megtömte
föld-csibukját, s most nem pipál.
Áll a halál és szalutál.

Talán most kéne neki szólni.
De szívem szúr. Torkom szorul.
Adja vissza! De a szám néma:
halálul, se gyerekkorul
nem tudok. Nincs csoda-morféma.
Torkom szúr. Szívem szorul.

Mintha csak értene, megmozdul
Isten. A végtelen hiány.
A világűr helyébe a nincsen
valami mássá visszaáll.
Katona köpenytejút, s egy szó.
Fekete luk a homlokán.

Közben az idő zuhog zölden.
Karácsony van. Mint valaha.
De valami szívemben csörren.
Ránézek. És már sehova.
Előttem, mögöttem, köröttem
felemelt karral áll a fa.


Kattints rá!

http://www.bazilika



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése