Ma az egyik rádióban Klebersberg Kuno-ról beszélgettek.
Arra gondoltam én is megemlékezem róla. Két év múlva lesz születésének
140.évfordulója.
Érdemes elgondolkodni,
mennyi mindent tett
ez a nagyszerű
Ember!
Ki is volt e nagy magyar?
Gróf Klebelsberg Kuno
(Magyarpécska, Arad vármegye, 1875. november 13. – Budapest, 1932. október
12.)
"A magyar hazát ma elsősorban nem a kard, hanem a
kultúra tarthatja meg és teheti ismét naggyá." - mondotta
1922-ben.
Az 1920-as évek meghatározó kultúrpolitikusa, több kormány
minisztere, egyetemi tanár, az MTA tagja, a Magyar Történelmi Társulat, az Országos
Magyar Gyűjteményegyesület Tanácsának és több, tudományos és társadalmi
egyesület elnöke és tisztségviselője. A Corvin-lánc kitüntetettje (1930).
Középiskolai tanulmányait Székesfehérvárott fejezte be, majd
jogi tanulmányokat folytatott a budapesti, a müncheni, a berlini egyetemeken és
a párizsi Sorbonne-on. 1898-ban a budapesti egyetemen államtudományi doktori
oklevelet szerzett. Fiatalon nősült, 1900. április 24-én az Egyetemi Templom
kápolnájában vette feleségül Botka Saroltát, egy régi nemesi család
leszármazottját, aki élete végig hűséges társa lett.
Klebelsberg Kuno az egyetem elvégzése után az állam
szolgálatába lépett.
Közoktatáspolitikáját az egységes jogosítású, de háromágúvá
tagolt középiskolarendszer megteremtése (1924), a polgári iskola önálló
középfokú iskolaként való törvényesítése (1924), a középfokú lányoktatás
reformja (1926), a tanárképzés reformja (1924) jellemezte. Népiskolapolitikáját
az érdekeltségi népiskola megteremtése (1926), a 8 osztályú népiskola törvénybe
iktatása 1928-ban, azzal, hogy az majd csak 1940-ben váljék kötelezővé (és csak
azoknak, akik már a negyedik elemi után nem lépnek polgári iskolába, vagy
középiskolába), ill. nemzetközi forrásokból történő intenzív fejlesztés
jellemezte. Politikáját a kortársak, a baloldali, a liberális és jobboldali
ellenzék is erősen vitatta. Ma is széles a skála a közoktatáspolitika
megítélésében a vezető neveléstörténészek között, melynek egyik végpontját a
klebelsbergi oktatáspolitika előremutató voltáról Mészáros István, másik
végpontját a rendies szerkezetet konzerváló voltáról Nagy Péter Tibor
képviseli. (lásd e nevek alatt http://www.matarka.hu )
Népiskola-politikáját, a nagy arányú analfabetizmus elleni
tevékenységet és a népiskolák sorának építését az az eszme vezérelte, hogy
ezzel megteremtse a társadalom piramisának széles és biztos talapzatát, melyre
aztán bátrabban lehet építeni, számítani mind a társadalmi-, mind a gazdasági
fejlődés tekintetében.
Klebelsberg még a világháború ideje alatt kidolgozta
országunk népiskolai hálózatának kiépítési programját. Ennek megvalósítására
1925-ben kapott engedélyt és anyagi segítséget.
Az 1926. évi VII. törvénycikk rendelkezett az elemi iskolák
egy új típusáról, az érdekeltségi népiskola megteremtéséről. A törvény szerint
ún. körzetek kialakításával - melyek három, illetve öt kilométer sugarú körben
helyezkednek el - meg kell teremteni az elemi iskolák létrejöttének
lehetőségét. A törvény kötelezte a törvényhatóságokat és a birtokosokat a
népiskolák létrehozására, akár önnön fizikai és anyagi áldozatuk árán is.
Létrejött az Országos Népiskolai Építési Alap az iskolaállítási és fenntartási
kötelezettségek biztosítására.
3 év alatt 5000 tanyai tanterem épült Magyarországon. A
modern épületek fala már nem vályogból készült, hanem téglából, padlózatuk vörösfenyőből
készült, hatalmas ablakaik voltak és palatetőjük. Háromszobás tanítói lakás is
tartozott hozzájuk, az udvaron téglából épült WC-vel. Ezek az új tanyasi
iskolák lettek a tanyavilág kultúrközpontjai, ahol könyvtár is volt, valamint
gramofonnal és filmvetítő gépekkel voltak felszerelve.
Gazda-, iparos- és
olvasókörök tarthatták itt összejöveteleiket. Klebelsberg még arra is figyelt,
hogy az új tanítói lakásokba úgy kerüljenek a fiatal tanítónők és tanítók, hogy
ezzel növelhesse az összeházasodás és letelepedés lehetőségét. A tanárképzésre
különben is nagy gonddal ügyelt, és azt hangsúlyozta, hogy a "magyar oktatótól, kezdve a kis óvónőn
fel az egyetemi tanárig" azt az egyet követeli meg, hogy "ne csak
tanítsa, hanem szeresse a magyar gyermeket."
Már működésének kezdetén támogatta a Magyar Tudományos
Akadémia munkáját, s törvénnyel biztosította annak politikai függetlenségét.
Ugyancsak 1922-ben létrehozta a Magyar Országos
Gyűjteményegyetemet és annak tanácsát melynek hatókörébe tartozott a Magyar Királyi
Országos Levéltár, a Magyar Nemzeti Múzeum és Országos Széchényi Könyvtár, az
Országos Magyar Szépművészeti Múzeum, Országos Magyar Iparművészeti Múzeum,
Pázmány Péter Tudományegyetem könyvtára.
Pécsett, Szegeden, Debrecenben egyetemi építkezéseket
indított, és megteremtette a felsőoktatás korszerű keretlehetőségeit. Egyetemi
építkezései mindhárom vidéki egyetemen a klinikákkal kezdődtek, azon belül is
hangsúlyt kaptak a szülészeti és gyermekklinikák.
Célja volt ezzel a magas
gyermekhalandóság csökkentése. Sem a klinikákat, sem az egyetemek más
területeit nem tudta elképzelni magas színvonalú kutató munka nélkül.
Az ifjúság sportoktatására is igen nagy hangsúlyt helyezett,
megszervezte a Testnevelési Főiskolát. Ugyanakkor 1928-ban - német mintára - megszüntette
a Magyar Olimpiai Bizottság önállóságát, hivatali apparátussá, az Országos
Testnevelési Tanács egyik szakbizottságává alakította. A kiváló magyar
sportteljesítményekben nemcsak hazánk jó hírnevének propagandáját látta, hanem
azt is szerette volna elérni, hogy a jövő nemzedék izmos, életerős ifjakból
álljon és természetesen az iskolarendszer révén művelt ifjakból.
Klebelsberg minden fiatal tehetséget számon tartott, pl.
1930-ban ő hívta haza Szent-Györgyi Albertet Cambridge-ből és kinevezte a
szegedi Orvos Vegytani Intézet vezetőjének.
Klebelsberg az egyetemeket sem úgy képzelte el, hogy oda
majd csak a leggazdagabb és a legkiváltságosabb családok gyermekei járnak, úgy
gondolta, hogy oda a legtehetségesebbek jussanak be, ez az elgondolása sem
akkor, sem most nem aratott és nem arat osztatlan sikert, talán itt van a
gyökere annak, hogy életművét már akkor is és most is vitatják. A
"kultúrfölény" filozófiája a két világháború közt nem zavarta a
politikusokat és az értelmiségieket, s az arisztokrata származású Klebelsberg
meg talán csak azért vallotta magáénak ezt a filozófiát, mert tárcája számára
így tudott legtöbb anyagi támogatást kapni.
Világlátott ember volt, leginkább
Európához szerette volna ő felzárkóztatni a magyar oktatási, kutatási és
kulturális intézményeket, s ha jól megnézzük, látjuk, ezt is tette. Tartott
attól, hogy iskolázatlanságunk miatt gazdaságilag sem tudunk majd felzárkózni.
Az ő iskolái és az ő főiskoláin képzett tanítók nélkül nehezen keveredett volna
ki a magyarság az analfabetizmusból és adott volna annyi híres tudóst és
művészt a világnak.
A hazai múzeumok fejlődésének ügyét is támogatta, egyre több
gyűjteményt létesítettek és működtettek közpénzen. A Szépművészeti Múzeumban új
gyűjteményi osztályt nyitott, segítette a megyei és városi múzeumok
fejlesztésének ügyét.
Kulturális létesítményeinek létrehozása részletezve az
1920-as évek végétől:
1928-ra már 1500 népkönyvtárt létesített,
1929-ben nyílt meg a római Collegium Hungaricum.
Magyarországon 17 mezőgazdasági népiskolát és sok elemi népiskolát építtet.
1930-ban a Margit-szigeten fölavatta a nemzeti sportuszodát.
Nagy népiskola építőtervezete ebben az évben fejeződött be. Szegeden Horthy
Miklós, Magyarország kormányzója és az egész magyar hivatalos világ
jelenlétében felavatták az 5000. népiskolai épületet, ugyanekkor, 1930. október
24-én szentelik fel Klebelsberg Kunó büszkeségét, a szegedi Fogadalmi templomot
és a Dóm téren az árkádok alatt a Nemzeti Emlékcsarnokot.
Klebelsberg a közoktatási minisztersége alatt az ún.
„szellemtudományok” (bölcselet, teológia, jog, történelem) mellett felkarolta a
természet- és műszaki tudományokat. 1926-ban a József Műegyetemen országos
kongresszust szervezett, amelyen az orvosi, műszaki és mezőgazdasági, tehát a
természettudományok kutatására munkaprogramot hoztak létre. A program
végrehajtását kettős szervezet biztosította: társadalmi szervezetként a
Széchenyi Tudományos Társaság, amely a gyárak, ipari és mezőgazdasági üzemek,
vállalatok adományait használta fel a kutatások támogatására, valamint az
állami segélyt kezelő Országos Természettudományi Alap és Tanács. Ezek a
szervezetek 1944-ig több millió pengővel segítették a természettudományos és
műszaki kutatók munkáját. Klebelsberg Kunó érdeme, hogy figyelmet fordított a
természettudományok és a műszaki tudományok fejlesztésére, és támogatásának is
köszönhetők a korszak reál-értelmiségének eredményei a villamossági és
gépiparban, valamint a vegy- és gyógyszeriparban. Egyik „dédelgetett” terve
volt a Lágymányos értéktelen, vizenyős területeinek tereprendezése, és egy
Boráros térre vezető új híd építése; hogy a környéken a Pázmány Péter
Tudományegyetem (a későbbi ELTE) számára egy egyetemi természettudományos telep
- egy európai színvonalú egyetemközpont - valamint az új Nemzeti Múzeum
természetrajzi gyűjteménye állhasson. A projektre parlamenti felhatalmazást
szerzett, azonban a terv a fővárosi politika ellenállásán megbukott .
Mindenre gondja volt, ami az ő hatáskörébe tartozott, ő
mentette meg támogatásával az akkori Orvos Továbbképzés szakmai szervezet ma is
prosperáló orgánumát, az Orvosképzés című szakfolyóiratot.
Miután dr. gróf Bethlen István miniszterelnök lemondott, a
szokásoknak megfelelően Klebelsberg Kunónak is be kellett nyújtania lemondását,
de miniszteri posztjáról való lemondása után is fáradhatatlanul dolgozott, mint
az Alföldi Bizottság elnökét az Alföld problémái és annak lehetséges megoldásai
foglalkoztatták.
Szellemi nagyságát, hihetetlen munkabírását és államférfiúi
erényeit kortársainak legjobbjai mind tisztelték, de még az ellene szólók sem
tehettek mást. Hirtelen bekövetkezett halála mélyen megérintette a vezető
politikai elitet, s méltóképpen búcsúztak az ő nagy kultuszminiszterüktől.
Klebelsberg temetése körüli megmozdulás hasonlatos volt Kossuth Lajos 1894.
április 1-jei temetéséhez, csakhogy ezúttal a hatalomban levők is búcsúzhattak.
Klebelsberget is felravatalozták a Nemzeti Múzeumban, majd Szegedre kísérték, s
a Fogadalmi templom altemplomában helyezték örök nyugalomra. Már 1935. április
11-én újfent megemlékeztek róla és Glattfelder Gyula megyés püspök újra
megszentelte nyugvó helyét, halála után alig hét évvel, 1939-ben pedig
emlékművet emeltek a tiszteletére az akkori Eskü (mai Március 15-e) téren,
Budapesten.
( Wikipédiából)
Sok ilyen elhivatott emberre lenne szüksége ma is a hazának!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése