Ha esik az eső, akkor egy DVD...
ÉDENTŐL KELETRE
( egy nagyon régi film, de érdemes megnézni, ha másért nem, hát
már csak James Dean kítűnő alakítása miatt is!)
James Dean ( 1931- 1955 )
volt az a szinész, aki lázadó kamaszként egy generáció életérzését fejezte ki először a mozivásznon . James Dean filmjeiben olyan figurákat alakít, akik képtelenek a verbális kommunikációra. Nem tudják megfogalmazni félelmeiket, vágyaikat, szorongásukat. A James Dean által teremtett figura lényege ez: a környezetével nem képes megértetni magát, pedig minden egyes porcikája azon van, hogy feltárulkozzon, hogy megmutassa érzelmeit, törékenységét, szeretet éhségét, épp ezért testbeszéddel kommunikál.
James Dean nem szerencsét próbálni ment Hollywoodba, hanem tudatosan épített pályája következő állomásának tekintette a filmgyárat. Iskolai szavalóversenyek, szereplések után New Yorkba költözik, elhatározza, hogy színész lesz, táncórákat vesz, beiratkozik Elia Kazan Actors Stúdiójába, majd szerződést kap a Broadwayn, színházi szerepek következnek , és mindezek után kezd csak filmezni. A filmszerepeket filmkészítés, filmrendezés követhette volna a tervei szerint, de autóbalesete miatt ezeket már nem valósíthatta meg.
James Dean filmes karrierje minden idők legrövidebb pályafutásának tekinthető. Tizenhat hónapot filmezett összesen, ezalatt három filmben szerepelt, ebből kettőben főszereplő volt. Befelé forduló magányos farkasnak tekintették a kollégái az életben. Alaposan kidolgozva építette fel a figuráit is.
J. Dean volt az első, aki hitelesen adta vissza a kamaszok életérzését, hitelesen adta elő a bizonytalanságot, a zavarodottságot és a társas magányt. Egy elhanyagolt és meg nem értett generáció ismert magára James Dean figurájában. Ő formálta meg először a mozivásznon azt a lázadó fiatalt, aki a 60-as évek filmjeinek (és történelmének) főszereplőjévé válik. James Dean valódi nagysága tehát egyrészt színészi képességeiben rejlett, másrészt abban, hogy hitelesen formált meg a mozivásznon addig nem létező karaktert, a zavarodott, bizonytalan, magányos kamaszt. De volt még valami, ami James Deanhez tartozott : a vásznon nem macsó férfit látunk, akinek durva gesztusai között áttűnik néha egy kis kósza mosoly,hanem egy egész testében vibráló, érzékenységét véka alá nem rejtő férfi áll előttünk. Ilyen a filmtörténetben eddig nem volt. James Dean hozta be a filmhistóriába az érzékenységében egyszerre tomboló és szeretet után nyüszítve sóvárgó fiatal férfi figuráját.
James Deant Elia Kazan fedezte föl a filmtörténet számára. Első filmje az Édentől keletre (1955) John Steinbeck regényének utolsó harmadát dolgozza föl. A történet egy kamasz fiú kálváriája, aki mindent megtesz azért, hogy elnyerje apja szeretetét. Megpróbál megfelelni puritán apja elvárásainak, de az apa soha nem lesz elégedett vele. A formanyelv még hagyományos, bár néha egészen újszerű beállításokat is láthatunk.
Apa-fiú konfliktus ilyen mélységű ábrázolása nem volt jellemző eddig a filmtörténetben, főleg nem Hollywoodban. Elia Kazannnak szerencséje van, mert James Dean játéka nagyot dob a művén. Dinamikus és sokrétű színészi teljesítményt látunk. A film folyamán pusztán mozgásának, mimikájának játékával lelkének minden rezdülését végigkövethetjük. Dean egész testével játszik, jelen van, megéli és teljesen hitelesen adja elő a figurát. A történet egyrészt a mindenkori kamaszok szüleiknek való megfeleléséről szól, másrészt viszont egy izgalmas Káin és Ábel értelmezés. A pszichológia szerint nincsen nagyobb sérelem az elutasításnál. Az elutasítás feldolgozhatatlan, főleg ha olyan emberrel kapcsolatos, akit szeretünk. Elia Kazan sokat megtett, hogy minél pontosabban ábrázolja ezt a lelkiállapotot a filmjében, James Dean pedig szinte mindent. Felejthetetlenek azok a sóvár James Dean-tekintetek, melyek egy kis elismerésért, egy kis szeretetért vágyódnak. És felejthetetlenül fájdalmas az, ahogy egy kamasz „lehozza a csillagokat is az égről”, amire apjának arcizma se rándul.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése