Kielo

Egy vers Baranyi Ferenc Kielo c. kötetéből

Kielo fejfájára

Gyöngyi meghalt. Valamikor

ő volt a legnagyobb szerelmem,

miatta nem kevés botor

s nagyszerű dolgot elkövettem,

rámragyogott, akár a nap -

s árnyakból kivetkeztem érte,

egészen magával ragadt

tündöklésének pőresége.

Akkor csak ő adott esélyt

elérni lelkem erdejének

tisztásait és elkísért

az ösvényen, hol tüske tépett,

egyedül ő volt, aki TÚL

AZ ÉJSZAKÁN se látta árnyam -

s most rá fagyos föld röge hull,

halott, kit egykor úgy imádtam.

Azóta foltjára a zsák

rég rátalált, eljött, ki éppen

velem illik össze a tág

s darabokra tört mindenségben,

de Gyöngyi emlékét - miként

aranytalizmánt - holtig őrzöm,

mert tőle tanultam a fényt,

amelynél nincs égibb a földön.

Baranyi Ferenc

( Hegyvidék 1996.március 27. )