2011. november 14., hétfő

Mától hivatalosan is...




1844 . november 13. 

Ezen a napon tették a magyart államnyelvvé .


Magyarul mintegy tizennégy-tizenöt millióan beszélnek a Földön. Európában a tizenkettedik helyen vagyunk. A kilencvenes évek adatai szerint a világ egyetemein huszonhárom országban, hetvennyolc egyetemen oktatják a magyar nyelvet. A 18. század végén Herder azt jövendölte, hogy a szláv, német és román nyelvek közé ékelődött magyar ki fog veszni a világból. Kosztolányi Dezső, a több nyelven értő költő és író egy bő évszázaddal később így válaszolt erre: „Veszedelmes dolog jósolgatni, azonban mi már megszoktuk az ilyen haláljóslatokat is, s bizonyos edzettséggel nézünk vele farkasszemet. Parasztjaink azt tartják, hogy akinek holt hírét költik, az sokáig él. Úgy látszik, ez a népekre és nyelvekre is áll…”


Néhány gondolat a magyar nyelvről:

Nemes Nagy Ágnes:

Anyanyelv

          ( részlet )           

De hát miért is van annyiféle nyelv a világon? A költő csak néz és csodálkozik. Nem, nem gondol a nyelvek kialakulásának oly homályos őstörténetére (vagy élettanára? lélektanára, filozófiájára?), csak a saját mesterségére gondol. Hiszen ő – a versíró – érzi legerősebben a nyelvvel élők között egy-egy kifejezés másképp-nem-lehet-jét, mozdíthatatlan evidenciáját, szavakba horgonyzottságát. Mindig újra kínos tapasztalat rájönnie, hogy a költői evidencia anyanyelvi határig tart. Mért is hívhatják az asztalt table-nak, ha asztalnak hívják? Mért hívhatják másképp a hattyút, a vért, a jobbra csavaró borkősavat? Hány nyelv férhet el az emberiség tudatában? Vagy ne kérdezzük ezt? Ne kérdezzük, hogy hány angyal férhet el egy tű hegyén?


Reményik Sándor


Az ige


Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek,
És áhítattal ejtsétek a szót,
A nyelv ma néktek végső menedéktek,
A nyelv ma tündérvár és katakomba,
Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek!

E drága nyelvet porrá ne törjétek,
Ne nyúljon hozzá avatatlanul
Senki: ne szaggassátok szirmait
A rózsafának, mely hóban virul.
Úgy beszéljen ma ki-ki magyarul,
Mintha imádkozna,
Mintha aranyat, tömjént, myrrhát hozna!

És aki költő, az legyen király,
És pap, és próféta és soha más,
Nem illik daróc főpapi talárhoz,
S királyi nyelvhez koldus-dadogás.

Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek,
Vigyázzatok: a nyelv ma szent kehely,
Ki borát issza: Élet borát issza,
Előre néz s csak néha-néha vissza -,
S a kelyhet többé nem engedi el!



Kosztolányi Dezső:

Lélek és nyelv

(részlet)


Csak az anyanyelvvel nem lehet soha jóllakni, csak attól nem kapunk soha csömört, csak azt fogadjuk magunkba korlátlanul úgy, hogy minden szemerjét azonnal vérré változtatjuk. A többi nyelvből kisebb-nagyobb adagot bírunk el, mint az orvosságból. Ami túl van ezen az adagon, az már nem gyógyít: mérgezést okoz.


Sütő András:

Anyám könnyű álmot ígér

(részlet)

A magyar irodalomba tévedve föl kellett figyelnem valóságos helyzetemre, miszerint nem erdőbe, hanem bokorba születtem, az anyanyelv diribdarabjai közé, ahol minden, amiből a legkisebb költőnek is föl kellene ruházkodnia: csupa maradvány, foltnak való, szalagvég, elhullajtott kacat. Téli estéken Arany Toldija tartott ébren, azzal a döbbenettel, mint mikor a szilvafáról a hátamra esve, szavamat vesztettem. Nem ismerjük a nyelvünket! – kezdett sajogni bennem a felismerés, végét vetvén az iskolai dolgozatírás boldogságának. A világ teremtésének bibliai homálya vett körül és a bizonytalanság: a vásár végére születtem-e vagy az elejére?




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése