Egy kis MOZI....

Szerelem második látásra (Last Chance Harvey)
feliratos angol-amerikai romantikus dráma, 92 perc, 2008

Rendező: Joel Hopkins
Forgatókönyvíró: Joel Hopkins
Zeneszerző: Dickon Hinchliffe
Operatőr: John de Borman
Producer: Tim Perell, Nicola Usborne

Szereplők:
Dustin Hoffman (Harvey Shine)
Emma Thompson (Kate Walker)
Eileen Atkins (Maggie Walker)
Kathy Baker (Jean)
Liane Balaban (Susan)
James Brolin (Brian)
Richard Schiff (Marvin)
Tim Howard (Johnnie)

A Szerelem második látásra remek szórakozás, nagyon szerethető film, amit természetesen a két nagy formátumú színész tesz még élvezhetőbbé. A kár az, hogy 40 alatt senki sem fogja megnézni. Pedig a jó film nem a szereplők korhatárához van kötve.

A téma nem új, láttunk már ötvenen túliakat egymásba szeretni, de mint tudjuk, a filmek esetében mindig nagyon sokat számít, hogy a rendező miképp nyúl az alapanyaghoz, hogy a színészek miképp állnak hozzá a feladathoz. És a Szerelem második látásra esetében elismeréssel beszélhetünk "hozzányúlásról" és "hozzáállásról". A jó ízlés határán belül marad, mint ahogy a kötelező giccs mennyiségét is sikerült úgy belőni, hogy ne gátolja a műélvezetet.

Coco Chanel (Coco avant Chanel)

Színes feliratos francia életrajzi dráma,

105 perc, 2009, 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott, rendező: Anne Fontaine, író: Edmonde Charles-Roux, forgatókönyvíró: Anne Fontaine, Camille Fontaine, zeneszerző: Alexandre Desplat, operatőr: Christophe Beaucarne, producer: Caroline Benjo, Philippe Carcassonne, Carole Scotta, szereplő(k): Audrey Tautou (Gabrielle 'Coco' Chanel), Benoît Poelvoorde (Étienne Balsan), Alessandro Nivola (Arthur 'Boy' Capel), Marie Gillain (Adrienne Chanel), Emmanuelle Devos (Emilienne d'Alençon), Régis Royer (Alec), Yan Duffas (Maurice de Nexon)

A címszerepre Audrey Tautou-t szerződtették. Ez lehetett a színésznő számára a kihívás: egy nagyszabású alakítással lelépni az Amélie által kitaposott ösvényről. Hogy ez sikerült-e? Bizonyosan Tautou-n múlik a legkevésbé. Inkább a film bizonytalan rendezőjén, Anne Fontaine-en, aki képtelen volt megbirkózni az ambiciózus feladattal.

Füstös lokálok, báltermek, ahol összecsapnak szegények és gazdagok, és habár a sors kegyetlen, az igazi tehetség mindig megtalálja az utat az érvényesülés felé. Viszont, és talán ez a legnagyobb különbség a francia és az amerikai életrajz-feldolgozások között, a siker Párizs környékén még kevés az igazi boldogsághoz, sőt az igazán nagy formátumú személyiségek, örök terhe a személyes boldogtalanság . A Chanel-életútban - bár kevesebb a tragédia és sokkal kézzelfoghatóbb a siker - minden lehetőség megvan pl. egy Piafhoz hasonlóan erős film kivitelezésére. Árvaházi gyermekkor, éjszakai pezsgőzések egy jól menő kurtizán-karrier reményében, miközben nappal megy a robot a varrodában, majd reménytelen szerelmek sora következik - amennyire sajnálatos, ha az életben valaki ilyen helyzetekbe kényszerül, annál szerencsésebb az alkotó, akinek lehetősége adódik ezt filmvászonra vinni. Nem is beszélve az önmegvalósító nő karriertörténetéről, amiben kiteljesedik Coco Chanel életútja.

Ritka az ilyen pillanat, amikor minden adott egy igazán jó filmhez. Tautou-nak elég megjelennie a filmvásznon, és máris elhisszük, hogy ő Coco.

Bár a film operatőre és rendezője nem hozta ki azt a filmből, amit ki lehetett volna, azért talán meg lehet nézni ezt a filmet is. Főként , aki szereti az életrajzi filmeket.